23.Rész -Jane titka-

 Sziasztok! Már meg is hoztam a 23. részt. Holnap elutazom, ezért siettem nektek ezzel a résszel. Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, írjatok most is ha van kedvetek. :) Puszi

 "Magaddal vittél, mind távolabbról nézek vissza magamra."

A szokásosnál nehezebben ment Harry agyába beférkőzni. Talán azért is, mert mielőtt elaludt volna, jól kihancúrozta magát Jane társaságában. Tudom, hogy nem szabadna Harryre ezért haragudnom, hisz nem emlékszik rám, de akkor is fáj. Más nő karjaiban fekszik, másnak adja  forró csókjait, másnak adja szíve szeretetét, ráadásul egy olyan lánynak aki nem érdemli meg. Kivártam amíg mind a kettőjük elalszik, majd Harry mellé feküdtem, jobban kellett koncentrálom mint azelőtt, de végül sikerült...

*

Egy temetőben voltam, nem is akármelyikben. Ahogy sétáltam a keskeny ösvényeken, megpillantottam Harryt. Kezében egy szál vörös rózsával egy sír előtt állni. Az én sírom előtt. Fejét lehajtotta, kusza fürtjei függönyként takarták el szomorú arcát. Ahogy közelebb léptem hozzá, meghallottam halk szipogását. Egyik kézfejével sebesen letörölte  könnyeit. A rózsát a sírra helyezte, majd megfordult, egyenesen belém ütközött. Könnyektől áztatott szemei az enyémbe fúródtak, majd hirtelenjében kikerekedtek a döbbenettől, úgy, hogy ijedtében hátra esett a síromra.

- Te... élsz? - nyögte ki.

Nem válaszoltam neki, felesleges lett volna. Csak néztem őt, és álltam mint egy szobor. Miért zárta el az emlékeit rólam? Miért kellett ennek így lennie? Egyáltalán van jogom ahhoz, hogy megsértődjek ezen? Én akartam azt, hogy ne fájjon neki, most mégis én vagyok az, aki visszaakarja hozni a keserű emlék képeket. Gonosz vagyok.

- Szeretsz még? Szeretsz úgy is, hogy nem vagyok melletted? - kérdeztem tőle hirtelen, mire ő feltápászkodott a helyéről és közelebb lépett hozzám.

- Miért kérdezed ezt? - mosolyodott el.

Abban a pillanatban ahogy kiejtette a kérdését, a temető minden egyes részlete megváltozott. Már nem egy lehangoló rideg sötét helyen voltunk, hanem egy napfénytől szikrázó homokos tengerparton. Lábam alatt puha homok szemcsék tanyáztak, bőrömet gyengéden cirógatta a nap. Harry kezei végig siklottak a vállaimon és mélyen a szembe nézett.

- Akarod? - egyik kezében a jegygyűrűket szorongatta, és lopva az előttünk álló papra pillantott, akit csak akkor vettem észre.

- I-igen - dadogtam.

A gyűrűt sebesen az ujjamra húzta, úgy ahogy én is az övére. Szemei smaragd csillogása elbódított, majd szépen ívelt ajkaira tévedt a tekintetem amik szélsebesen közeledtek felém. Forró csókja szenvedélyes volt és odaadó, úgy mint azon a napon is... az esküvőnkön.

Mikor kinyitottuk a szemünket a sötétség borított be mindent, Harry felettem volt, és nagyokat sóhajtott, legurult rólam, majd a mellkasára húzott. Karjaival oltalmazóan ölelt át, nem féltem semmitől. Ez volt az az éjszaka mikor először adtam magam oda neki, a legcsodálatosabb egyben legfájdalmasabb éjszaka is, mert tudtam, másnap el kell hagynom őt Holman miatt.

- Szeretlek - suttogtam kipirultan ajkaiba.

- Én is mindennél jobban.

Lehunytam a szemeimet, de amint kinyitottam őket, ismét világosság vakított el, Harry állt előttem, a kocsijának neki dőlve. Az ő pulcsija volt rajtam, illata  körül lengte a körülöttem lévő anyagot. Mosolygott rám, egyik tincsemet a fülem mögé tűrte.

- Köszönöm - suttogta.

- Mit?

- Az esélyt. Mindennél többet jelent.

Itt kezdődött el minden, ezen a napon lettünk egy pár, soha nem bántam meg azt, hogy kapott tőlem még egy esélyt. Tudott élni vele, és mindent megtett értem. Én mégis cserben hagytam őt, meghaltam. Az ő szíve is meghalt. Szeretett, talán soha senki nem szeretett így ahogyan ő. Minden egyes emlék képet, mintha kívülről néztem volna, ezek szerint mélyen legbelül emlékszik, vajon akkor is fog emlékezni az álomra mikor felébred?

Mozgolódásra keltem fel, de a mozgás kiindítója nem Harry volt, hanem Jane. Óvatosan kikecmeregett az ágyból, megfogta a telefonját, és lábujjhegyen sietett ki a konyhába. Kíváncsivá tett a viselkedése, így utána mentem. Mielőtt tárcsázott volna, többször leellenőrizte, hogy Harry alszik-e még, mikor tiszta volt a levegő, sebesen pötyögni kezdett a telefonján, hívott valakit. Néhány csöngés után, egy mély hangú fickó szólt a vonal túlsó végéből, Jane izgatottan magyarázott neki.

- Szia, azt hiszem készen állok, annyira szerelmes belém, hogy talán az egész vagyonát rám íratná - nevetett halkan a szőke lány.

- Ne bízd el magad! És nehogy elhibázz valamit! Tudod, hogy szükségünk van a pénzre! Így is sok időt elcsesztél már.

- Tudom, de ígérem ma rátérek a lényegre.

- Ajánlom is - a férfi bontotta a vonalat.

- Én is szeretlek - mondta gúnyosan Jane, és az asztalra rakta a mobilját.

Alig akartam hinni a fülemnek, ez a ribanc rosszabb mint amit gondoltunk róla. Most lebukott. Kihasználja Harryt, amit nem hagyhatok, közbe kell avatkoznom. Beszélnem kell Niallal.

Mérgemben levertem a telefonját az asztalról, mire ő pislogva méregette a kis készülék darabkáit. Harry a hangzavarra felriadt, kócos fejét kidugta a paplan alól, és álmos hangon szólt.

- Mit csinálsz édesem? Főznél egy erős kávét?

- Pe-persze, csak... a telefonom, egy perc, és viszem - hebegett a hazug lány.

Szúrós szemekkel pillantottam vissza rá, mikor összeszedte a mobil darabkáit, a pultra rakta, majd megfogott egy kávés csészét, nekem sem kellett több, visszasiettem hozzá, és egy picit meglöktem a kezeit. Csak annyira, hogy elejtse a csészét.

- Upsz - nevettem.

Újabb csörömpölés hallatszott a konyhából, a csésze apró darabokban szóródott szét a csempén, Jane nagyot ugrott a hangzavarra, és csupasz lábával belelépett egy szilánkba. Jajgatva ugrált az egyik székhez, majd lebiggyesztett szájjal szinte sírva vizsgálta a vérző sebet ami a talpán éktelenkedett.

- Mi történt? - termett Harry egyből a konyhában.

- Nem tudom, valaki kiütötte a csészét a kezemből - hisztizett.

- Valaki? Nincs itt senki - nevetett Harry. - Hozok fertőtlenítőt és egy seb tapaszt - mondta, mikor jobban szemügyre vette a sebet, ami nem volt túl nagy, Jane a bolhából is elefántot csinált.

Büszkén sétáltam ki a házból, végre volt erőm ahhoz, hogy átjussak az ajtókon. Vegyes érzésekkel indultam Niallhoz. Ideges voltam Jane terve miatt, viszont örömmel töltött el, hogy egy kicsit kibabrálhattam vele. November közepe lévén, nagyon kellemes idő várt rám odakint, annak ellenére, hogy nem éreztem a nap  meleg sugarait, biztosan kellemes idő lehetett. Az emberek is lengén öltözve indultak munkába, vagy éppen az iskolába. Mivel nem éreztem magam még olyan erősnek, gyalog tettem meg a több mint fél órás utat. Mikor Niallhoz értem, egyből a hálója felé vettem az irányt. De ő még javában az igazak álmát aludta.

- Niall! Niall! Kellj fel! - kiabáltam ahogy megláttam őt.

- Mi van? - dünnyögte. - Ha nem ég a ház, akkor hagyj még aludni! - szorította fejére a kispárnáját.

Erre a kijelentésére felnéztem a plafonjára, ami nemrégiben még lyukasan díszelgett a villámcsapás után. Közelebb siettem hozzá, és belestem a paplanon át.

- Kukucs hétalvó! - vigyorogtam rá, szemei egyből kipattantak ahogy meglátott.

- Még aludni sem hagyod az embert? - ült fel nyújtózkodva.

- Figyelj! Nagy baj van! - vettem fel komoly arcot.

- Mi történt? Csak nem Jane?! - forgatta meg a szemeit.

- Ki akarja Harryt semmizni - tértem a lényegre.

- Mi van? Honnan veszed?

- Hallottam ahogy egy fickóval ezt beszélte! Nem is szereti Harryt! - tártam szét a karjaimat idegesen.

Niall kitessékelt a szobájából és felöltözött, azonnal indulni akart Harryhez, Liamet is hívta, de testvérem nem vette fel. Így ketten indultunk útnak. Niall alig akarta elhinni amit mondtam neki, nagyon dühös volt Jane-re.

- Szerinted hisz neked?

- Nem fog... de a bogarat elültetjük a fülében - mosolygott Niall.

- Azt hiszem ez nehezebb lesz mint gondoltam - hátra dőltem, és meredten néztem a mellettünk elsuhanó fák és házak rengetegét.

Ismét Harry ajtaja előtt álltunk, mostanában akárhányszor így volt, nem sült el jól, úgy ahogy ez alkalommal sem értünk el semmit, Harry nagy nehezen beengedte Niallt, majd fél perc múlva ki is rúgta szegény Ír fiút.

- Mondtam - nevetett erőltetetten Niall mikor az autó felé sétáltunk, hiába mutatta, hogy nem esett neki rosszul Harry reakciója, láttam rajta, hogy megviseli barátja hiánya.

- Remélem tényleg ott maradt az a bogár.

- Reméljük - sóhajtott Niall és sietősre vette lépteit. Lehet rosszul láttam, de mosolya lehervasztása után, megcsillant valami a szemei sarkában, talán ezt akarta előlem elrejteni.

Harry viselkedése mindenkit meglepett, Louis és Zayn is nehezen vette tudomásul, hogy barátjuk már nem nagyon kíváncsi rájuk, de időt akartak adni neki, így ők nem zaklatták annyit Harryt, mint Niall vagy Liam. Most először vettem észre Niallon, hogy fáj neki Harry viselkedése, már csak miatta is muszáj volt lebuktatni ezt a cafkát, hogy Harry észbe kapjon, és igényelje barátai jelenlétét, nem úgy mint ezekben az időkben.

A kocsiban nem beszélgettünk a szőke fiúval, némán gondolkoztunk, vajon sikerülni fog-e valaha is lebuktatni ezt a nőszemélyt ha Harry ennyire ragaszkodik hozzá? Mikor hazaértünk, újra elfogott az a gyengeség ami korábban, még nem olyan erősen, de éreztem, hogy nem úgy tudok mozogni mint azelőtt.

- Valami baj van? - szólt Niall hátra mikor észrevette, hogy lemaradtam.

- Nincs - mosolyogtam erőltetetten.

Beléptünk a konyhába, gondoltam Niall enni akar valamit, de nem így tett.

- Nem vagy éhes?

- Nincs étvágyam - mondta egykedvűen, majd kitöltött magának egy pohár vizet, amit egyből le is húzott, de félrenyelt, ahogy köhögött egyre csak a hátam mögé mutogatott, de nem bírt megszólalni.

Segíteni nem tudtam neki, ráadásul erőm is hiper gyorsasággal szállt el a nemlétező testemből. Mikor végre Niall összeszedte magát, kinyögött valamit.

- Ott... ott van a hátad mögött!