19.Rész -Élni akarok-

Sziasztok, nem is tudom mit mondjak, mindjárt 200 feliratkozó!!! Köszönöm :) A résszel kapcsolatban, nem vagyok magammal megelégedve, ezt jó ha tudjátok, mikor hetekkel ezelőtt megálmodtam ezt a részt, jobbnak hittem... de mindegy is, ha nektek tetszik akkor nincs semmi gond. Jó olvasást. :)

"Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!"

Hogyan tehetem tönkre ennyi ember életét? Hogyan tudom úgy tönkretenni, hogy nem is élek? A rossz dolgokat bevonzó mágnesem halálom után sem szakadt le rólam. Vonzom a bajt, de már nem magamhoz, hanem a szeretteimhez. Szegény Niall két hét alatt két balesetet is elszenvedett, ez nem lehet véletlen. És az, hogy Harry látott engem a tükörben, az sem az. Valaki irányítja a szálakat hátulról. De mit akarhat ezzel? És ki lehet az? Talán Holman állt az egész mögött? Ezek után is lesznek még ilyenek, hogy alkut kötöttünk?

Csak abban tudtam bízni, hogy nem.

Egy hete fekszik Harry kómában. Azóta nem tudja senki sem, hogy életben marad-e. Időm nagy részét mellette töltöttem, egyedül Niallt látogattam meg időnként, tőle is nem győztem bocsánatot kérni, de ő azt mondta nem én tehetek róla... de nem hittem neki.

Jane, végig Harry mellett volt, szinte alig volt olyan pillanat, hogy kettesben lehettünk volna. Ő nem szenvedett el nagyobb sérüléseket, a feje sajgott nagyon, de azt meg is érdemelte. Végre rászánta magát, hogy elhagyja Harry szobáját, de éppen, hogy csak örültem volna ennek, már valaki be is lépett az ajtón. Jobban szólva valakik. Niall és Liam sétált Harry ágyához. Niall bólintott köszönés képpen a fejével felém, én csak félénken intettem neki. Leültek Harryhez és szótlanul nézték egy darabig a lélegeztető gépre kapcsolt fiút. Liam szólalt meg először végig futtatva tekintetét a szobán.

- Akkor itt van? Idehívtad?

- Mindig Harryvel van. Amúgy ott áll a hátad mögött - szólt egykedvűen Niall, akinek jobb karja gipszben volt.

- Niall! Miért keverjük bele még Liamet is? Nem elég, hogy te és Harry tudjátok, hogy veletek vagyok? Nem akarok több embernek fájdalmat okozni! - keltem ki magamból.

- És te nem gondolod, hogy neki is joga van tudni mi folyik itt? Egyébként is hisz nekem, nem kell nagyon bizonygatni neki, hogy itt vagy - válaszolt sértődötten a szőke.

Liam értetlenül kapkodta a tekintetét Niall és közöttem, persze ahol én álltam, csak a nagy semmit bámulta. Elég vicces lett volna a helyzet ha éppen egy vígjátékban szerepeltünk volna, de akkor ott a haldokló Harry mellett cseppet sem volt az.

- Nem szeretne velem beszélni? - hajtotta le testvérem a fejét.

- Jaj, dehogynem szeretnék, csak nem akarom, hogy neked is bajod essen - térdeltem le elé, megérintettem egyik kezét, de ujjaim beleolvadtak az övéibe.

- Itt van most előtted, azt mondja nem akarja, hogy bajod essen - magyarázott Niall.

Liam becsukta a szemeit, talán azért, hogy jobban maga elé tudjon képzelni. Halvány mosoly kúszott az arcára és beszélni kezdett.

- Hiányzol Roxy, ha tudnád mennyire - suttogta.

- Tudom, és bárcsak eltüntethetném ezt az érzést a szívetekből, nem akarom, hogy fájjon nektek - Niall szóról szóra elmondta mit válaszolok.

- Ne legyél ilyen, mindig csak másokra gondolsz, állandóan csak jót akarsz mindenkinek. Ne magadat okold amiatt ami történt.

- De olyan rossz titeket látni. Harry is miattam fekszik itt, ha nem dühítem fel Holmant, talán máshogyan alakul.

- Mindennek meg van az oka, hidd el, Harry jobban lesz - nyugtatott.

- Olyan önzőnek tartom magam.

- Miért?

- Mert azt szeretném ha velem lenne - néztem Harryre könnyes szemekkel, de csövekkel teli arca annyira más volt mint azelőtt.

- Bárcsak megölelhetnélek - csuklott el a hangja, és mikor kinyitotta szemeit két hatalmas könnycsepp szántotta végig arcát.

- Én is nagyon szeretném, szeretlek Liam - kézfejemmel megérintettem ott az arcát ahol könnyei lefolytak, és ő odakapta a kezét.

- Niall! Éreztem! - fordult az ír fiú felé, Niall meghatottan válaszolt.

- Láttam, és most éppen átölel téged.

Egy pillanatra mintha éreztem volna őt, de amilyen hamar jött ez az egész, el is tűnt. Hisz mi lenne akkor, ha a szellemek ugyanúgy ölelkeznének az élőkkel mintha élnének? A halál semmit sem érne. Meg van húzva a határ, az élőknek élőknek kell maradnia amíg le nem jár az idejük, de a halottaknak sem szabad erőltetni azt ami lehetetlen. Én mégis annyira szeretnék újra élni. Érezni őket, mélyet belélegezni a friss levegőből, önfeledten szeretni, bejárni a világot, gyerekeket szülni, megöregedni Harryvel, majd együtt meghalni. Tőlem mégis elvették ezeket az egyszerű dolgokat. Túl sokat kérek? Azt hiszem nem, de innen visszafordítani a dolgokat már nem lehet. Harry egy másik nővel fogja élvezni élete legjobb éveit, engem elfelejt, és egy kopottas emlék leszek neki csupán a fiatalságából. De én akkor is szeretni fogom, akármi vár rám a pokolban, én nem felejtem el őt.

Bár Liam nem tudta pontosan behatárolni, hol lehetek, ő mégis visszaölelt. Olyan jó volt végre beszélni vele, és, hogy ennyire pozitívan állt hozzám, az hab volt a tortán.

- Hannah veled van? - kérdezte hirtelen.

- Nincs. Ő Monával van a mennyekben. Egyedül vagyok - Niall ismét tolmácsolta a válaszom.

- És te nem akarsz velük lenni?

- Nem lehet, már nem... - elharaptam a végét, nem akartam, hogy megtudják mit ígértem Holmannak a biztonságukért cserébe.

- Mi az, hogy nem lehet? - emelte fel Niall és Liam is kérdően a szemöldökét.

- Semmi. Harryvel kell maradnom, ezért nem megyek még el - magyaráztam idegesen.

De tudtam, hogy Niall előtt nem sokáig hazudhatok, neki tudnia kell hova szívódom majd fel 1 év múlva. Még azt sem tudom Harryvel mi lesz, talán látni fog még engem a tükörben vagy az is csak egyszeri alkalom volt? Mit kéne tennem? Hagynom kéne, hogy Jane-nel összejöjjenek? De ha úgyis elmegyek, akkor nem szabad közéjük állnom, nem lehetek önző, talán jobb lenne ha Harry újra szerelembe esne, könnyebb lenne neki.

Percek múlva visszatért Jane, Niallék nem is maradtak sokáig, valahogy láttam rajtuk, hogy nem szívesen vannak Jane társaságában. Niall valószínűleg azért, mert elmeséltem neki, hogy rámászott Harryre, de Liamet nem értettem, vagy talán Niall felvilágosította, pletykás Niall...

Annyira irigy voltam rá, érinthette Harryt, sőt ha felkel Harry, Jane-t látja meg elsőként. Én hiába leszek ott, csak egy felesleges harmadik leszek. De ha már csak egy évem van hátra, nem menekülök el, kiélvezem, hogy mellette lehetek, én leszek az árnyéka, és ha lehetséges álmaiban még visszatérek. Ott azt teszünk amit akarunk, egymáséi lehetünk, élvezhetjük a szerelmünket.

*

Három nap telt el a Liammel való beszélgetésünk óta, az orvosok bizakodóak, Harrynek már nincs szüksége a lélegeztető gépre, az állapota javult, viszont még mindig nem kelt fel. De akárhányszor az álmaiba próbáltam beférkőzni, valami nem engedte, mintha egy láthatatlan pajzs ellökne tőle. Nem értettem, de betudtam annak, hogy kómában van, ilyenkor nem tudom mi játszódhat le egy emberben.

Az egyik pillanatban megmozdította egyik ujját, majd szép lassan az összeset, Jane éppen aludt, de a kis rángásokra felébredt. Ijedten nézte Harryt.

- Ébren vagy? - kérdezte törölgetve a szemeit.

Harry pillái megrebbentek, persze egyből észrevette ezt Jane is, megragadta Harry egyik kezét, majd szólongatni kezdte az ébredező fiút. Bárcsak én lehettem volna a helyében.

- Itt vagyok, Harry annyira sajnálom, nem kelle...

- Jane, m-mi történt? - dadogott.

- Balesetünk volt, de nincs semmi baj. Maradj nyugton! - nyomta le Harryt aki felakart ülni.

- Ugye velem maradsz? Annyira szeretlek...

Én is, és Jane is értetlenül néztünk Harryre, nem tudtam mit jelentenek a szavai.

- Itt maradok veled, nem megyek el - simogatta Jane az ébredező fiú fejét. - Hívom az orvost!

Másodpercek múlva már bent is volt Harry orvosa Niallal és Liammel a sarkában.

- Harry! Harry! Végre! - kiáltotta Niall amint meglátta barátját az ágyon.

- Jól vagyok, ne ordíts, szét megy a fejem! - mondta erőlködve.

Ezután elvégeztek Harryn több vizsgálatot amik megállapították, hogy nincs komolyabb baja, ahogy az elmúlt napban az orvos már mondta, de még egy ideig kórházban kell maradnia. Amíg Harryt vizsgálták megosztottam Niallal a félelmem. De ő csak azt mondta, hogy Harry biztosan félre beszélt, engem képzelhetett oda, ezért mondta Harry azokat. De nekem ez nem volt kielégítő válasz, ezért megkértem Niallt, amint lehet derítse ki mi történhetett Harryvel. Amire szerencsére nem kellett olyan sokat várni, Jane haza ment... végre. Így Niall este egyedül lehetett Harryvel a szobájában. Bár szerelmemnek nem sok kedve volt a társalgáshoz, mégis fogadta a szőkét.

- Szóval hogy vagy? - kezdte Niall.

- Össze vagyok zavarodva, olyan hiányérzetem van, de nem tudok rájönni mi lehet a probléma. Lehet csak a baleset miatt.

- Miért ittad le magad? Megígérted, hogy nem iszol többet! Mikor felhívtál, azt mondtad hiszel nekem, és beszélni akarsz Roxyval.

Egyáltalán nem tetszett, hogy ilyen nyíltan rátért Niall a lényegre, de így legalább megtudjuk mi az igazság, reméltem, hogy még mindig hisz bennem, de Harry teljesen más válasszal állt elő.

- Ki az a Roxy?