2013. szeptember 7., szombat

8.Rész -Az ördög szolgája-

 Sziasztok Drágáim! Hoztam nektek egy kis meglepit, megszállt az ihlet, így megírtam tegnap ezt a részt, gondoltam nem várok csütörtökig megosztom veletek. Puszi. :)


Annyi rejtély övezi az emberi létet is, de hiába tudtam meg néhány fontosabb kérdésre a választ, - mint például a halál utáni élet, már ha a helyzetemet lehet annak nevezni, - a másik oldalon is akad, nem egy olyan dolog amire szeretnék érthető magyarázatot kapni.

Olyan sok reményt tápláltam abba, hogy talán mégis újra ember lettem. Tényleg azt éreztem, hogy az vagyok. Erre egy pillanat alatt szertefoszlott minden. Talán soha nem érdemlek egy szemernyi boldogságot sem. De miért? Mit tettem amiért ezt érdemlem?

*

Megakartam tudni valakitől, mi is volt ez az egész. Nem találtam jobb személyt erre mint Rose, csak Őt ismerem, reméltem, hogy tud valamit.

Niallnak hála megreggeliztek a fiúk, mivel Harrynél semmi kaja nem volt, sorra pusztították el a csirkecombokat. De az álmomban is ez volt, micsoda véletlen...
Nagyokat nyeltem amíg faltak, nem éreztem az étel illatát, mégis annyira kívántam. Hiányzott minden emberi tevékenység, egyre jobban. Egy kicsit mérges lettem, amiért én már nem élvezhetem ezeket, odasétáltam Niallhoz, aki a legtöbb combot tömte magába, gondoltam megijesztem, amiért ily szerencsében részesülhet, ...... hogy ehet.

Nem tudom miért lépkedtem lábujj hegyen, talán még mindig emberinek éreztem magam az álmomtól, de egy kicsit megmosolyogtatott ahogy mögé lopóztam.  Arra gondoltam, hogy megérintem, a tárgyakat ha nagyon erősen koncentráltam egy-két másodpercig éreztem. Ez nekem bőven elég volt a szőkeség esetében. A füleit szerettem volna megcsipkedni, mivel mindenki ült, gondoltam biztos újra beleképzel majd valamit a dologba.

Összeszedtem minden energiámat, ami talán percekbe is tellett, majd egyszerre csíptem meg a füleit, mire Ő felugrott.

- Áúúú, ki volt ez? - nem tudom hogyan de a kelleténél erősebben csinálhattam, mert bepirosodott füllel állt barátai előtt kérdően.

- Neked meg mi bajod van? - nézett fel rá Zayn.

Niall meg sem hallotta a fiú hangját, össze-vissza forgolódott, a többiek értetlenül vizsgálták Őt. Na persze nekem sem kellett több, nevettem megrémült arc kifejezésén.

- Valaki megcsípte a füleimet. És... és most fáj. Áúúú - dörzsölte meg gyengéden az említett testrészt.

- Niall olyan fura vagy mostanában, üldözési mániád van?! - hangzott ez inkább kijelentésként, mintsem kérdésként Liam szájából.

- Üldözési mánia? Niall híres vagy, nem csoda ha minden utca sarkon azt hiszed, hogy letámadnak - poénkodta el Harry.

- Mi van? Azt sem tudjátok mik történnek körülöttem! Hiába mondtam el neked Liam - mutatott az említett fiúra az ír fú. - Téged is csak Harry érdekel. Ebben a szobában mindenkit csak Harry baja érdekel, elmondtam mi bánt és kinevettél! Sőt most is mosolyogtok rajtam! - vetett szúrós pillantást Louisra és Zaynre.

- Jaj Niall, ne viselkedj már kislányként! Beszéljük meg! Mondd el mi bánt! - szólt utána Harry.

De Niall már a kabátját vette, úgy tett mint aki nem hall, szinte forrt a dühtől, már nem csak a füle volt piros, hanem az egész feje. Az ajtóban megtorpant, visszafordult, és csak ennyit kiabált nekik.:

- A combokat meg nyugodtan megehetitek, jó étvágyat... seggfejek!  - halkult le az utolsó szónál, talán ezt a fiúk már nem is hallották.

Nem tétlenkedtem Niall után futottam, mivel úgy is Rosehoz tartottam. Harryt nyugodtan hagytam a fiúkra. A szőkeség nemhogy lenyugodott volna, egyenesen lángolt a dühtől. Még az autóban is motyogta milyen szemetek a barátai. Megsajnáltam. Ha nem piszkálom, most nem lenne ez, nem érezné azt, hogy mindenki letojja a fejét, vagy... kitudja.

- Sajnálom Niall, nem így akartam - mondtam el ezerszer amíg a háza elé nem parkolt, de nem hallotta meg.

Amint beléptem az ajtón, - szerencsére Niall után beiszkoltam - elkiáltottam magam Rose-t hívva.

- Rose! Gyere elő!

Percekig vártam rá a nappaliban, de nem szándékozott megjelenni. Nem vártam rá többet, elindultam a megkeresésére, persze nem kellett sokáig kutatnom utána. Niall szobájában volt, hol máshol?!

- Rose hívtalak! - szólítottam meg, de Ő csak gubbasztott az egyik sötét sarokban, mintha remegett volna. - Hé, veled meg.... mi történt?

Egy pillanatra emelte fel csak a fejét, de ez is elég volt, hogy szemügyre vegyem eltorzult arcát.

- Takarodj innen! - rivallt rám erőtlenül.

- De mégis ki tette ezt veled? És... és hogyan tudott neked ártani? - kérdeztem rémülten felidézve égett arcát.

- Senki, húzz már el! És soha többé ne gyere ide, ha meglátlak Niall közelében, véged! - ordította az arcomba, olyan hirtelen termett előttem, hogy hátraestem ijedtemben.

- Nem értelek, mondd el mi történt! - dadogtam.

- Nem érted? Még úgy mersz tenni mint aki nem tud semmit sem? - kiabált még mindig dühösen.

Jobban megtudtam figyelni sebes arcát. Egy tenyér lenyomat formájú égés éktelenkedett eddig tökéletes arcbőrén.

- Honnan tudnám? Ha elmondod talán megértem! - álltam fel.

- Bármiért is jöttél nem segíthetek! - elfordult tőlem és Niallt nézte ahogy vetkőzik.

- De miért? Valaki megtiltotta? Az aki bántott?

- Igen! Most boldog vagy? - fordult vissza, majd folytatta. - Azt mondta ha segítek neked, tesz róla, hogy keserves legyen minden eltöltött percem Niall mellett.

- De ki volt az? És hogyan tudott bántani? Egy szellemet nem lehet bántani nem? Vagy talán mégis? - zúdítottam rá a kérdéseimet.

Nem válaszolt, kisietett a szobából, hogy ne tudjak tovább faggatózni, de én nem adtam fel, követtem Őt. Megállt a nappaliban, az ablakon bámult kifelé. Nem akartam tolakodó lenni, de annyira kíváncsi voltam, ki akarja megakadályozni abban, hogy segítsen nekem? Ki akar nekem ártani? És honnan jött?

- Mondd el ki volt az, utána ígérem nem zaklatlak többé!

Másodpercekig csak hallgatott, engem ezzel az őrületbe kergetve. Végül megszólalt, bárcsak ne tette volna.

- A pokolból jött! - suttogta.

- Mi?? Ezt...ezt, hogy érted?

- Nem hallasz kislány? - megfordult felém, és egyenesen a szemeimbe nézett. - Ilyet csak gonosz lény tud okozni, az ördög szolgái.

- Biztos vagy benne?

- Teljesen. Miután meghaltam, találkoztam egy szellemmel aki régóta bolyongott már a Földön, mesélt nekem egy két dolgot - fogalmazott rejtélyesen.

- Láttad hogyan nézett ki?

- Szerinted arra volt nekem időm, hogy teljes profilképet raktározzak el róla?

Valami azt súgta, hogy az aki megfenyegette Rose-t egy olyan ismerős a múltamból akit nem szívesen látnék viszont. A szőke lány végig simított sebes arcán, majd elfordult tőlem.

- Fáj? - kérdeztem.

- Mit érdekel az téged? Megtudtad amit akartál? Ha igen akkor mehetsz is vissza ahonnan jöttél!

- Biztos nem tehetek érted semmit? Segíteni szeretnék.

- Ennél többet nem tehetsz, már rám hoztál egy dühös alvilági teremtményt. Kösz ennyi nekem bőven elég lesz - nevetett gúnyosan. - Mégis, ha van egy mennybéli ismid, mutasd be nekem. Csak egy jó lélek gyógyíthatja meg a gonosz által okozott sebeket.

Egyből Monára gondoltam, de a múltkor olyan csúnyán váltunk el, természetesen miattam. Nincs olyan szerencsém, hogy még egyszer meglátogasson.
A hátam mögött kuncogásra lettem figyelmes, Rose is odakapta a fejét, de Ő megijedt attól aki ott állt. Szegény Niall pedig semmit nem látott az egészből.

- Azt hiszed megsértődtem rád? Mindennél fontosabb vagy nekem Roxy - közelített felém szeretett barátnőm.

- Istenem Mona, te mit keresel itt? Úgy értem, nagyon örülök neked, de.... ááá mindegy, annyira boldog vagyok, hogy itt vagy - szorosan öleltem mint ahogy régen is, most nagy szükségem volt rá, több kérdésemre is választ kellett kapnom.

- Ugye tudod miért vagyok itt? - nézett rám komolyan, Rose-t szinte észre sem véve.

- Remélem nem azért, hogy újra megkérj arra, hogy magaddal vigyél?! - néztem rá gyanakvóan.

- Pedig az lenne a legjobb, nem rontanád itt tovább a levegőt! - gúnyolódott Rose.

Mona ügyet sem vetett rá, úgy kezdett bele mondandójába.

- Veszélyben vagy Roxy! Velem kell jönnöd!

- De nekem nem árthat senki, szellem vagyok - nevettem el a végét erőltetetten.

- Hidd el, tudnak - suttogta.

- Miért suttogsz? Nincs itt senki aki hallana - értetlenkedtem.

- Most is figyel - folytatta fojtott hangon.

- Kicsoda? - komolyodtam el.

- Ezt ne itt beszéljük meg, gyere! - megfogta a kezem és megszorította.

Pislogtam egyet és már máshol voltunk, egy gyönyörű napsütötte parkban, London szívében.

- Wow! - ámuldoztam. Ez szuper volt! - mosolyogtam.

Mona is mosolygott, de csak visszafogottan, láttam rajta, hogy még nem mondott el nekem mindent, de még mielőtt belekezdett volna én támadtam le kérdéseimmel.

- Megtudnád nekem mondani azt, hogyan voltam képes álmodni? Ráadásul úgy, hogy Harry is ugyanazt álmodta?

- Ajj Roxy, ez nem fontos, sokkal komolyabb dolgokról kellene veled beszélnem, de ha ennyire akarod elmondom - újra megérintette a kezem és lehúzott magához a földre.

Elhelyezkedtünk a gyönyörű pázsiton majd mesélni kezdett, én izgatottan vártam mi is lesz rá a magyarázata.

- Nagyon egyszerű a válasz, te rájöttél a titokra...

- Milyen titokra? - vágtam közbe.

- Arra, hogyan tudsz kommunikálni az emberekkel. - értetlenül bámultam rá, de vártam a folytatást, amire nem kellett sokáig várnom. - Kapcsolódtál Harryhez. Miközben álmodott te is álmodtál. Együtt éltétek meg az álmodat.

- Az én álmomat?

Még mindig fogalmam nem volt  dolgokról, de türelmesen hallgattam Őt.

- Igen, ha egy szellem megérint egy embert kapcsolatba tud lépni vele, persze ez nem mindig sikerül, nagy koncentrációt és erőt igényel. Akárkivel te sem tudnád megcsinálni. De akit szeretsz azzal könnyen sikerülhet. Sajnos ez az egész, csak az álmokban jöhet létre, de ott szabadon azt tesztek amit akartok, annyi a hátul ütője, hogy a szellem valósnak hiszi ezt az egészet, de az ember reggel felébred, és néha nem is emlékszik rá.

- Ó értem - válaszoltam bizonytalanul.

Mona látta, hogy nem tiszta teljesen, ezért megmagyarázta.

- Meg kell érintened a szívét, csak így sikerülhet - mosolyodott el.

És akkor eszembe jutott milyen közel voltam Harryhez, simogattam az arcát, majd később szíve dobbanását szerettem volna érezni, odaraktam a kezem, de semmit nem érzékeltem és akkor azt kívántam, bárcsak látna, vagy hallana. Utána kezdődött az álom...

Gondolkozásomból kizökkentett, nem hagyta sokáig, hogy felidézzem a kellemes perceket Harryvel.

- Nem véletlenül vagyunk itt. Látod milyen szépen süt a nap? - bólogattam majd tovább szavalta monológját. - Itt nem hallanak a gonosz lelkek. De Niall házában sötét volt, ott eltudnak rejtőzni, az árnyékban vagy a sötétségben.

- Ki akarna elrejtőzni előlem? - bármennyire is sejtettem a válaszát, megkérdeztem.

- Mr Holman...


43 megjegyzés:

  1. Húúúúúúúúúúúúúúúúúhaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.:DDDDDD Ez szuper rész lett! Nagyon jóóóóóóóóó.:DDDDDDDDDD Siess a kövivel!:D

    VálaszTörlés
  2. Áá ez a Mr Holman még halála után is ártani akar neki? Mi ez már? Nagyon jó lett! A következő részt is hozd hamarabb kérlek! Nagyon várom már! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen nagyon úgy néz ki Holman nem tud a seggén maradni :D
      Köszi
      xx

      Törlés
  3. nagyon jó lett!!! Imádom! Nagyon jó rész lett ez is mint minden másik :D <3 Örülök, hogy úgy döntöttél hamarabb hozod a részt! :DDD
    Mr.Holman... Istenem azt az embert valahogy úgy ki kéne iktatni... Szegény Niall... Annyira sajnálom, hogy sosem hisznek neki és hülyének nézik... Bárcsak meg tudnák őt érteni a fiúk... Roxynak pedig remélem most már jobban fognak sikerülni ezek a dolgok és Harry rájön, hogy mi a helyzet... Bárcsak sikerülne neki... És óóó annyira jó, hogy Mona nem haragszik Roxy-ra <3 És hogy segít neki, de remélem többet nem szeretné "elvinni" őt mert Harrynek szüksége van Roxy-ra...

    UI.: remélem a kövi is ennyire jó lesz <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Én is azt hittem az első évadban tényleg vége lett Mr Holmannak...de mivel Roxy is szellem, elkerülhetetlen volt, hogy Holman ne bukkanjon elő. :)
      xx

      Törlés
  4. Szia.. :)
    Jesszus, hát ez tökéletes volt! :) Nagyon tetszett, komolyan annyira nem is tudok szót találni rá.
    Niall-t nagyon sajnálom, olyan igazságtalan hogy nem hisznek neki :(
    Amikor Roxy meglátta Rose arcát, már tudtam, hogy megint behozod Mr. Holman-t a képbe... Hát nem tudod békén hagyni?? Legyen már egy kis boldogság nélküle... :P
    Annyira szeretném ha Harry végre rájönne, hogy Roxy ott van vele és vigyáz rá, de... talán valahogy még élővé teszed Roxy, mint abban a misztikus könyben mint amit olvastam! :)
    a csaj egy rózsából élő lett... nem is tudom azt hogyan, de elkalandoztam...
    El sem mertem hinni mikor a blogomnál megláttam, hogy raktál fel új részt! :)
    Siess megint a következővel! :)
    Puszi :D :* <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Köszönöm :)

      Sajnos nem hagyhatom, hogy minden boldog legyen...ez egy ilyen blog. :D

      xx

      Törlés
  5. szia! ez a rész is jó lett. Úgy tudtam hogy meg fog jelenni mr. holman.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jo lett! Jaj szegeny Niall:(( kar h senki nem gisz neki es h mona ezeket elmondta roxynak igy nagyon joo:) de megint mr holman?? Kirazott a hideg amikor olvastam a nevet... Gyorsan a kovit!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Niallal még vannak terveim, de arról majd később. :)
      xx

      Törlés
  7. Szia! Bocsi hogy csak most írok pedig már régóta olvasom a blogod. Egy szóval tudom jellemezni a blogot: fenomeniallis :D. Nagyon tetszik a stílusod is. Nagyon tetszik hogy van egy kicsi darkos beütése is. A fejezetről csak annyit szeretnék mondani: miér nem tudja békén hagyni szegény lányt ez a szemét Holman?? Szegény Niallt miért nézik hülyének ? Nem hülye hanem nagyon okos. Kicsit komolyabban vehetnék amit mond, vagy legalább ne az arcába röhögjenek. :( Nekem nagyon nagy ajándék lenne ha holnap feltennéd a kövi részt, mert holnap van a szülinapom. Tudom hogy neked is vannak elfoglaltságaid meg minden, egyáltalán nem kötelezlek rá. :) Hozd a kövit ahogy tudod!

    Ölel: Lau <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, semmi gond, örülök, hogy most írtál :) Darkos beütése van? Őszintén szólva nem olvastam... azért remélem annyira nem hajaz rá.
      Niallt azért nézik hülyének, amiért az emberek többsége hülyének nézi a másikat ha ilyen témában bizonygat valamit. Sokan nem hisznek a szellemekben. És ha belegondolunk túl könnyű lenne azt írnom, hogy hisznek neki...kicsit bonyolítom én is. :)
      Boldog szülinapot így utólag is, bocsi, hogy nem résszel köszöntöttelek. :( De talán csütörtökön fent lesz már vagy pénteken. :)

      xx <3

      Törlés
    2. Köszönöm szépen és semmi baj. Várom a kövit!

      Lau <3

      Törlés
  8. Óóóó!! TUDTAAM!!! Az a vén idióta mindent eltud rontani.. xddd Nagyon köszönjük, hogy előbb hoztad a részt!! Amikor megláttam, hogy új rész van, kis híján leestem a székről, aztán megcsak vigyorogtam mint egy hülye :D
    nagyon jó lett!! imádom <3 xx. Ł

    VálaszTörlés
  9. WIIIIIII SZILVIII!!!!! CSILLÁM PÓNI'S COMEE BAAAACKK!!!!!! :D xddd PFÚÚÚÚÚ nagyon jóó még mindig imádom :DDD csak így tovább nagyon bírom :D Hamar kövit :3 és legyen megint ihleted :D
    Puszy MAds :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia igen visszatért...ki tudja mennyi időre. :)
      Köszi
      xx

      Törlés
  10. Nagyon tetszet!!! Kövit hamar! :)

    VálaszTörlés
  11. *o* volt egy ilyen megérzésem hogy holman még benne lesz,de ez így wow... :DD
    nagyon váárom a kövit :))

    VálaszTörlés
  12. Sziaa,eltűntem bevallom.Csak hát sok dolgom volt 14 országnyira költöztem,és nekem két héttel előbb kezdődött a suli.So sorry,de nem volt időm.A részről...ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ nem gondoltam volna hogy tudod még fokozni a dolgokat..Nekem nem szimpi ez a Rose bár ha engem megvert volna egy ördög-fióka én is így viselkednék szerintem...xDDD
    Hamar kövit.!♥♥
    xxx Claire

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia nem gond, az a lényeg már itt vagy, és nagyon örülök neki.
      Csak megsúgom...még lesz fokozva az izgalom. :D
      xx

      Törlés
  13. Hinnyye!!!Ez nagyon nagy volt!!!Gyorsan folytasd!!!!Akkor csütörtökön nem is jön rész????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszi. Nem biztos, hogy lesz csütörtökön, kicsit megakadtam a 9. rész írásánál. Az a baj a többiben tudom már mi lesz, csak össze kéne kötnöm a részeket, és most ez nem megy...de igyekszem, legkésőbb pénteken fent lesz.

      xx

      Törlés
  14. Szia!:)
    Bevallom kissé labilis mostanság az érzelmi rendszerem! Komolyan! Amióta a te bogod olvasom még a világ leg bulizósabb számain is képes vagyok elbőgni magam miközben ki, ejtik annak a barbárnak a nevét! Annyira zseniális, ahogy írsz! Szegény Roxy.. És Mona. annyira aranyos csak sajnos nem tud segíteni. És ez lesz a kulcsa, hogy együtt legyenek Harryvel? Hát. Kiderül és én tuti, hogy minden rész után leírom a tömör véleményem!!♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, örülök ha kitudok belőletek csalni könnyeket, az azt jelenti átérzitek a szereplők érzéseit.
      Az álmok ezentúl mást fognak képviselni, ahogy mondtad : ez a kulcsa, hogy együtt legyenek.
      xx

      Törlés
  15. Basszus! Ez most komoly? Még itt is követi az a szemétláda? Juj siess lécci a kövivel nagyon jó rész lett. :)xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia igen komoly... csoda lett volna ha nem jelenik meg. :)
      xx

      Törlés
  16. Na neee! Az a szemét még halála után sem hagyja békén szegény lányt? :O De örülök, hogy Roxy végre megtudta mi a kulcsa a Harry-vel való kommunikálásnak! Bár van benn rizikó - hogy lehet nem emlékszik majd utána Hazz -, de ez mit sem számít szerintem!
    Nagyon jó rész lett! Siess a kövivel!
    xx, -diush-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Mr Holman még szerepel egy pár rész erejéig, az biztos, vagy ki tudja... :)
      xx

      Törlés
  17. Jesszus!Ez a zsemét ember még a halála után sem hagyja békén szegényt?hülye!remélem semmi baja nem lesz!nagyon jó lett ez a rész is!hamar következőt!

    VálaszTörlés
  18. Oh my god !!!! Kövit!!

    VálaszTörlés
  19. Így legyen ötösöm lottón!
    Annyira tudtam, hogy Holman van a háttérben... Most ez nagyon durva lesz, de örülök, hogy felbukkan. Egy idő után szerintem meguntuk volna ezt a "tanulom a szellemeskedést" dolgot, és hát lássuk be, a szellemek világa sokkal de sokkal nagyobb, ráadásul természetfelettiek, így gyakorlatilag bármit elbír a dolog. Ez nagyon állat... Ez a kettősség, hogy jó-rosszak. Én mondjuk sosem voltam nagy angyalpárti, nekem ők túl jók, ami groteszk, vagy lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert a világ gonosz, és romlik. De szép mondat volt ez...

    A Rose témát én értem, hogy erőlteti, de most, hogy Holman felkente a falra, szerintem jobb, ha békén hagyja, hadd üljön csak Niallel. Szenvedett eleget csóri csaj. Meghalt a kedvence miatt, és egy vadidegen pofozgatja.

    Persze, én vágom, hogy Roxy is agyba-főbe szenved, de ő a főszereplő, nem tehet róla. Másra nem muszáj ráragasztani... Így is elég, hogy Harryt sajnálom már. :-D

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, igen lehetett sejteni, hogy Holman keze van minden mögött.
      Tervezek majd a következő részekre mást is, szóval lesz még izgulás bőven. :D
      xx

      Törlés
  20. Mihaszna társaság... hogy lehetnek ennyire gonoszak? Jó nem mondom, hogy mindig igazat mond, de egy halottal már csak nem viccel... tipikus emberi viselkedés.

    Úgy érzem a comboknak jelentősége van. A combok, a hűtő, az álom és a nem álom. Ja, az álomról jut eszembe... azt hittem kicsit tudományosabban fogja elmagyarázni.

    Rose arcán a sérülést az első pillanatban nem értettem, de aztán abbahagytam az olvasást, amíg leültem az ajtó előtti lépcsőre és rájöttem még mielőtt bárki elszólta volna magát:DD Már alig vártam, hogy az a gonosz tuskó újra belerondítson a képbe:D

    Közben persze kíváncsi vagyok, hogy Niall meddig fog még durcisat játszani, és a többiek meddig érdemlik még meg, hogy haragudjon rájuk. Roxy pedig ismét veszélyben van. Szegény még halála után sem tud magában szenvedni:DD
    ~xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Hát igen most szemétnek tűnnek a fiúk, de valljukbe kevés ember hisz a szellemekben...és ezért sem hiszik el Niallnak amit "fecseg". Én is nagyon sajnálom, de talán hamarosan eljön az a nap mikor ő neveti ki majd a fiúkat...
      xx

      Törlés
  21. Nagyon komoly.Imádom...bár az a Mr.Holman már kiakaszt :D Várom a kövit Puszi :*

    VálaszTörlés