8.Rész -Az ördög szolgája-

 Sziasztok Drágáim! Hoztam nektek egy kis meglepit, megszállt az ihlet, így megírtam tegnap ezt a részt, gondoltam nem várok csütörtökig megosztom veletek. Puszi. :)

Annyi rejtély övezi az emberi létet is, de hiába tudtam meg néhány fontosabb kérdésre a választ, - mint például a halál utáni élet, már ha a helyzetemet lehet annak nevezni, - a másik oldalon is akad, nem egy olyan dolog amire szeretnék érthető magyarázatot kapni.

Olyan sok reményt tápláltam abba, hogy talán mégis újra ember lettem. Tényleg azt éreztem, hogy az vagyok. Erre egy pillanat alatt szertefoszlott minden. Talán soha nem érdemlek egy szemernyi boldogságot sem. De miért? Mit tettem amiért ezt érdemlem?

*

Megakartam tudni valakitől, mi is volt ez az egész. Nem találtam jobb személyt erre mint Rose, csak Őt ismerem, reméltem, hogy tud valamit.

Niallnak hála megreggeliztek a fiúk, mivel Harrynél semmi kaja nem volt, sorra pusztították el a csirkecombokat. De az álmomban is ez volt, micsoda véletlen...

Nagyokat nyeltem amíg faltak, nem éreztem az étel illatát, mégis annyira kívántam. Hiányzott minden emberi tevékenység, egyre jobban. Egy kicsit mérges lettem, amiért én már nem élvezhetem ezeket, odasétáltam Niallhoz, aki a legtöbb combot tömte magába, gondoltam megijesztem, amiért ily szerencsében részesülhet, ...... hogy ehet.

Nem tudom miért lépkedtem lábujj hegyen, talán még mindig emberinek éreztem magam az álmomtól, de egy kicsit megmosolyogtatott ahogy mögé lopóztam.  Arra gondoltam, hogy megérintem, a tárgyakat ha nagyon erősen koncentráltam egy-két másodpercig éreztem. Ez nekem bőven elég volt a szőkeség esetében. A füleit szerettem volna megcsipkedni, mivel mindenki ült, gondoltam biztos újra beleképzel majd valamit a dologba.

Összeszedtem minden energiámat, ami talán percekbe is tellett, majd egyszerre csíptem meg a füleit, mire Ő felugrott.

- Áúúú, ki volt ez? - nem tudom hogyan de a kelleténél erősebben csinálhattam, mert bepirosodott füllel állt barátai előtt kérdően.

- Neked meg mi bajod van? - nézett fel rá Zayn.

Niall meg sem hallotta a fiú hangját, össze-vissza forgolódott, a többiek értetlenül vizsgálták Őt. Na persze nekem sem kellett több, nevettem megrémült arc kifejezésén.

- Valaki megcsípte a füleimet. És... és most fáj. Áúúú - dörzsölte meg gyengéden az említett testrészt.

- Niall olyan fura vagy mostanában, üldözési mániád van?! - hangzott ez inkább kijelentésként, mintsem kérdésként Liam szájából.

- Üldözési mánia? Niall híres vagy, nem csoda ha minden utca sarkon azt hiszed, hogy letámadnak - poénkodta el Harry.

- Mi van? Azt sem tudjátok mik történnek körülöttem! Hiába mondtam el neked Liam - mutatott az említett fiúra az ír fú. - Téged is csak Harry érdekel. Ebben a szobában mindenkit csak Harry baja érdekel, elmondtam mi bánt és kinevettél! Sőt most is mosolyogtok rajtam! - vetett szúrós pillantást Louisra és Zaynre.

- Jaj Niall, ne viselkedj már kislányként! Beszéljük meg! Mondd el mi bánt! - szólt utána Harry.

De Niall már a kabátját vette, úgy tett mint aki nem hall, szinte forrt a dühtől, már nem csak a füle volt piros, hanem az egész feje. Az ajtóban megtorpant, visszafordult, és csak ennyit kiabált nekik.:

- A combokat meg nyugodtan megehetitek, jó étvágyat... seggfejek!  - halkult le az utolsó szónál, talán ezt a fiúk már nem is hallották.

Nem tétlenkedtem Niall után futottam, mivel úgy is Rosehoz tartottam. Harryt nyugodtan hagytam a fiúkra. A szőkeség nemhogy lenyugodott volna, egyenesen lángolt a dühtől. Még az autóban is motyogta milyen szemetek a barátai. Megsajnáltam. Ha nem piszkálom, most nem lenne ez, nem érezné azt, hogy mindenki letojja a fejét, vagy... kitudja.

- Sajnálom Niall, nem így akartam - mondtam el ezerszer amíg a háza elé nem parkolt, de nem hallotta meg.

Amint beléptem az ajtón, - szerencsére Niall után beiszkoltam - elkiáltottam magam Rose-t hívva.

- Rose! Gyere elő!

Percekig vártam rá a nappaliban, de nem szándékozott megjelenni. Nem vártam rá többet, elindultam a megkeresésére, persze nem kellett sokáig kutatnom utána. Niall szobájában volt, hol máshol?!

- Rose hívtalak! - szólítottam meg, de Ő csak gubbasztott az egyik sötét sarokban, mintha remegett volna. - Hé, veled meg.... mi történt?

Egy pillanatra emelte fel csak a fejét, de ez is elég volt, hogy szemügyre vegyem eltorzult arcát.

- Takarodj innen! - rivallt rám erőtlenül.

- De mégis ki tette ezt veled? És... és hogyan tudott neked ártani? - kérdeztem rémülten felidézve égett arcát.

- Senki, húzz már el! És soha többé ne gyere ide, ha meglátlak Niall közelében, véged! - ordította az arcomba, olyan hirtelen termett előttem, hogy hátraestem ijedtemben.

- Nem értelek, mondd el mi történt! - dadogtam.

- Nem érted? Még úgy mersz tenni mint aki nem tud semmit sem? - kiabált még mindig dühösen.

Jobban megtudtam figyelni sebes arcát. Egy tenyér lenyomat formájú égés éktelenkedett eddig tökéletes arcbőrén.

- Honnan tudnám? Ha elmondod talán megértem! - álltam fel.

- Bármiért is jöttél nem segíthetek! - elfordult tőlem és Niallt nézte ahogy vetkőzik.

- De miért? Valaki megtiltotta? Az aki bántott?

- Igen! Most boldog vagy? - fordult vissza, majd folytatta. - Azt mondta ha segítek neked, tesz róla, hogy keserves legyen minden eltöltött percem Niall mellett.

- De ki volt az? És hogyan tudott bántani? Egy szellemet nem lehet bántani nem? Vagy talán mégis? - zúdítottam rá a kérdéseimet.

Nem válaszolt, kisietett a szobából, hogy ne tudjak tovább faggatózni, de én nem adtam fel, követtem Őt. Megállt a nappaliban, az ablakon bámult kifelé. Nem akartam tolakodó lenni, de annyira kíváncsi voltam, ki akarja megakadályozni abban, hogy segítsen nekem? Ki akar nekem ártani? És honnan jött?

- Mondd el ki volt az, utána ígérem nem zaklatlak többé!

Másodpercekig csak hallgatott, engem ezzel az őrületbe kergetve. Végül megszólalt, bárcsak ne tette volna.

- A pokolból jött! - suttogta.

- Mi?? Ezt...ezt, hogy érted?

- Nem hallasz kislány? - megfordult felém, és egyenesen a szemeimbe nézett. - Ilyet csak gonosz lény tud okozni, az ördög szolgái.

- Biztos vagy benne?

- Teljesen. Miután meghaltam, találkoztam egy szellemmel aki régóta bolyongott már a Földön, mesélt nekem egy két dolgot - fogalmazott rejtélyesen.

- Láttad hogyan nézett ki?

- Szerinted arra volt nekem időm, hogy teljes profilképet raktározzak el róla?

Valami azt súgta, hogy az aki megfenyegette Rose-t egy olyan ismerős a múltamból akit nem szívesen látnék viszont. A szőke lány végig simított sebes arcán, majd elfordult tőlem.

- Fáj? - kérdeztem.

- Mit érdekel az téged? Megtudtad amit akartál? Ha igen akkor mehetsz is vissza ahonnan jöttél!

- Biztos nem tehetek érted semmit? Segíteni szeretnék.

- Ennél többet nem tehetsz, már rám hoztál egy dühös alvilági teremtményt. Kösz ennyi nekem bőven elég lesz - nevetett gúnyosan. - Mégis, ha van egy mennybéli ismid, mutasd be nekem. Csak egy jó lélek gyógyíthatja meg a gonosz által okozott sebeket.

Egyből Monára gondoltam, de a múltkor olyan csúnyán váltunk el, természetesen miattam. Nincs olyan szerencsém, hogy még egyszer meglátogasson.

A hátam mögött kuncogásra lettem figyelmes, Rose is odakapta a fejét, de Ő megijedt attól aki ott állt. Szegény Niall pedig semmit nem látott az egészből.

- Azt hiszed megsértődtem rád? Mindennél fontosabb vagy nekem Roxy - közelített felém szeretett barátnőm.

- Istenem Mona, te mit keresel itt? Úgy értem, nagyon örülök neked, de.... ááá mindegy, annyira boldog vagyok, hogy itt vagy - szorosan öleltem mint ahogy régen is, most nagy szükségem volt rá, több kérdésemre is választ kellett kapnom.

- Ugye tudod miért vagyok itt? - nézett rám komolyan, Rose-t szinte észre sem véve.

- Remélem nem azért, hogy újra megkérj arra, hogy magaddal vigyél?! - néztem rá gyanakvóan.

- Pedig az lenne a legjobb, nem rontanád itt tovább a levegőt! - gúnyolódott Rose.

Mona ügyet sem vetett rá, úgy kezdett bele mondandójába.

- Veszélyben vagy Roxy! Velem kell jönnöd!

- De nekem nem árthat senki, szellem vagyok - nevettem el a végét erőltetetten.

- Hidd el, tudnak - suttogta.

- Miért suttogsz? Nincs itt senki aki hallana - értetlenkedtem.

- Most is figyel - folytatta fojtott hangon.

- Kicsoda? - komolyodtam el.

- Ezt ne itt beszéljük meg, gyere! - megfogta a kezem és megszorította.

Pislogtam egyet és már máshol voltunk, egy gyönyörű napsütötte parkban, London szívében.

- Wow! - ámuldoztam. Ez szuper volt! - mosolyogtam.

Mona is mosolygott, de csak visszafogottan, láttam rajta, hogy még nem mondott el nekem mindent, de még mielőtt belekezdett volna én támadtam le kérdéseimmel.

- Megtudnád nekem mondani azt, hogyan voltam képes álmodni? Ráadásul úgy, hogy Harry is ugyanazt álmodta?

- Ajj Roxy, ez nem fontos, sokkal komolyabb dolgokról kellene veled beszélnem, de ha ennyire akarod elmondom - újra megérintette a kezem és lehúzott magához a földre.

Elhelyezkedtünk a gyönyörű pázsiton majd mesélni kezdett, én izgatottan vártam mi is lesz rá a magyarázata.

- Nagyon egyszerű a válasz, te rájöttél a titokra...

- Milyen titokra? - vágtam közbe.

- Arra, hogyan tudsz kommunikálni az emberekkel. - értetlenül bámultam rá, de vártam a folytatást, amire nem kellett sokáig várnom. - Kapcsolódtál Harryhez. Miközben álmodott te is álmodtál. Együtt éltétek meg az álmodat.

- Az én álmomat?

Még mindig fogalmam nem volt  dolgokról, de türelmesen hallgattam Őt.

- Igen, ha egy szellem megérint egy embert kapcsolatba tud lépni vele, persze ez nem mindig sikerül, nagy koncentrációt és erőt igényel. Akárkivel te sem tudnád megcsinálni. De akit szeretsz azzal könnyen sikerülhet. Sajnos ez az egész, csak az álmokban jöhet létre, de ott szabadon azt tesztek amit akartok, annyi a hátul ütője, hogy a szellem valósnak hiszi ezt az egészet, de az ember reggel felébred, és néha nem is emlékszik rá.

- Ó értem - válaszoltam bizonytalanul.

Mona látta, hogy nem tiszta teljesen, ezért megmagyarázta.

- Meg kell érintened a szívét, csak így sikerülhet - mosolyodott el.

És akkor eszembe jutott milyen közel voltam Harryhez, simogattam az arcát, majd később szíve dobbanását szerettem volna érezni, odaraktam a kezem, de semmit nem érzékeltem és akkor azt kívántam, bárcsak látna, vagy hallana. Utána kezdődött az álom...

Gondolkozásomból kizökkentett, nem hagyta sokáig, hogy felidézzem a kellemes perceket Harryvel.

- Nem véletlenül vagyunk itt. Látod milyen szépen süt a nap? - bólogattam majd tovább szavalta monológját. - Itt nem hallanak a gonosz lelkek. De Niall házában sötét volt, ott eltudnak rejtőzni, az árnyékban vagy a sötétségben.

- Ki akarna elrejtőzni előlem? - bármennyire is sejtettem a válaszát, megkérdeztem.

- Mr Holman...