2013. augusztus 28., szerda

6.Rész -Ígérd meg...-

Sziasztok! Remélem tetszik nektek ez a rész, nem vagyok megelégedve vele, de nem is ez lett a legrosszabb. Kérek mindenkit hagyjon nyomot ha itt jár, nekem nagyon fontos. Please. <3

"Az álmokkal az a baj, hogy az ember akkor tudja meg, hogy álmodott, mikor fölébred. Mikor már mindennek vége."

 Az első koncert ami elmaradt, úgy érzem nem az utolsó lesz. Harry idegösszeomlásának a híre hamar szárnyra kapott, minden újság, netes oldal ezzel foglalkozott. A rajongók félni kezdtek, hogy feloszlik a csapat ha Harry nem tud kimászni a gödörből. De ami a legrosszabb, a fiúk is féltek, elsősorban nem maguk, hanem Harry miatt. Az eset után kórházba vitték, mert dührohamot kapott. Mindenáron piát követelt, azt ordította, hogy csak így tud engem elfelejteni.

Igen, azt kívántam bárcsak túl tudna rajtam lépni... de nem ilyen áron. Mindenki előtt nevetségessé tette magát, talán soha nem lesz már  régi önmaga, és ezt látva még jobban bebizonyosodott számomra, hogy nekem nem szabadott volna meghalnom. Miatta nem... szüksége van rám, de nem lehetek úgy vele ahogyan azt Ő szeretné. Bárcsak tudná, hogy figyelem és azt szeretném, hogy új életet kezdjen, ha ő boldog én is az leszek, bármennyire is fájni fog mással látnom. Inkább legyen szerelmes másba, minthogy ezt tegye magával, csak Ő számít, a boldogsága.

Három napig Anne, az anyukája is velünk volt. Elsőnek a temetésemen láttam őt, milyen morbid ez a helyzet, halálom után láttam őt csak, Harry sokat mesélt róla, mégis meglepett mennyire jó ember. Az sem érdekelte ha Harry elzavarta, vagy ha csúnya dolgokat vágott a fejéhez, Ő maradt. Az első éjszakán Harry hálószobája előtt aludt, nehogy Harry kiszökjön az éjszaka közepén. Szerencsére Harry nem ivott amíg itt volt az édesanyja, de tudtam, hogy amit kívülről mutat, az korán sem az volt amit gondolt.

Megfogadta, hogy nem iszik többet, de amint Anne kitette a lábát, egyből az ágya alól húzta elő a nem rég vásárolt szeszt.

Olyan tehetetlennek éreztem magam, ott voltam vele, mégsem mondhattam neki semmit, nem üthettem ki a kezéből a poharat bármennyire is próbálkoztam.

Nem tudom, hogy működik ez a szellemesdi, de nekem nem megy, erre már rájöttem.

Szerencsére egy pohárnál megállt, majd bekapcsolta a laptopját, egyből twitterre nézett fel, ahol számtalan levél és tweet fogadta, szinte mindegyik a visszatérését és az egészségét kívánták. Ahogy görgetett egyre lejjebb és lejjebb megakadt egy képen a szeme.

Ez volt a címe : Szellem a 1D koncertjén?


Megnyitotta, és hosszan vizsgálni kezdte, nekem sem kellett több, ahogy elolvastam a címet még közelebb bújtam a képernyőhöz, a képen egy árny látszott, rögtön Harry és Louis mögött. A kép akkor készült, amikor a két fiú távozott a színpadról. Nem volt felismerhető rajta semmi, ezek ellenére is tudtam, hogy én vagyok az. De ez hogyan lehetséges?

- Ez hülyeség! - szólalt meg egyszer csak Harry. - Sok hülye liba!

Gondolkozásomból kizökkentett hirtelen felszólalásával. Ránéztem a tweetekre, rengeteg olyan komment jött a kép alá, ami nevetséges volt, de volt közötte rémisztő is.

@BeccaHoran : Én hiszek a szellemekben, bárki bármit mond az ott nem mesterséges...
@LienStyles : Higgyétek el, Roxy volt az, Harryt kísérti!
@kate.steven : Nem kell egyből falra festeni az ördögöt, csak egy visszatükröződés!!!
@Dorothy_S : Féltem Harryt... :((
@dreamer_flower : Mi van ha valami megszállta Hazzat? Lehet azért ilyen mostanában...

Lebuktam, lencsevégre kaptak, de azt hiszem most egy darabig egyáltalán nem ezen fognak lovagolni, hanem Harry pucér ágyékán. A szellemes kép után egy olyan kép következett amin éppen lehúzta a nadrágját, látszott minden. Akárki csinálta is, a lényegre összpontosított.

- Te jó ég, bassza meg! - kiáltott fel. - Hogy én mekkora seggfej vagyok!

Most az egyszer egyetértettem vele, akármennyire is én tehetek az állapotáról, ezt azért nem kellett volna megcsinálnia, ezt senki nem fogja neki elfelejteni.
Idegesen csapta le a laptop tetejét, nem is írt a rajongóinak. Elfeküdt az ágyán és a plafont kezdte el bámulni.

- Még hogy Roxy... ha itt lenne segítene nekem. Nem hagyná, hogy ezt tegyem magammal.

- Én próbálok neked segíteni, de nem hagyod - feküdtem le mellé. - Tudod mennyi mindent megadnék azért, hogy meghalld a szavaimat?

- Miért fáj ez ennyire? Miért érzem azt, hogy legszívesebben utánad mennék? - felém fordult, majd kezeit a feje alá dugta.

- Mert szeretsz Harry, azért - suttogtam.

- Fogalmam sincs mit tegyek, annyira hiányzol és ezt nem bírom sokáig. Azt kérted legyek boldog, de én nem tudok az lenni, másik lányra még gondolni sem merek, félek, hogy nem tudnék beleszeretni. Sőt! Én nem is akarok senkibe beleszeretni! Nekem csak te kellesz - halkult el a végére.

Óvatosan végig simítottam arc bőrét, nem érezte, mégis jól esett nekem.

- Olyan hideg van - suttogta.

Magára húzta a takarót, pedig kint igencsak meleg volt még éjszaka is. Becsukta a szemeit, és abban a pillanatban egy könnycsepp gördült végig finom bőrén. Egy kósza könnycsepp lelkének megmaradt csonka darabjából.


*

Hajnalban fülsüketítő csengőszóra pattant ki Harry az ágyból, én egyből lesiettem, meglestem ki lehet az ebben az időben. De amint megláttam az illetőt dühbe gurultam,  egyfolytában Harry fülébe duruzsoltam, hogy ne nyissa ki az ajtót, de mint mindig áthaladt rajtam. Meg sem kérdezte ki az, kinyitotta az ajtót.

- Hát te? Mit keresel itt Taylor? - kérdezte álmosan.

- Nem is örülsz nekem? Amúgy bocsi, hogy ilyenkor, de nemrég szállt le a gépem, gondoltam meglátogatlak, azt hallottam nem vagy valami jól - nem is kért beinvitálást, magától belépett a lakásba.

- Ki kért meg, hogy gyere el? - vágta neki flegmán Harry.

- Senki, csak tudni akartam mi van veled. Már ez is baj?

- Ha ezért utaztál idáig, akkor máris elhúzhatsz, amint látod jól vagyok, nincs szükségem rád!

- Biztos? - bőröndjét elengedte és szerelmem felé lépett pár apró lépést. - Szeretnéd hogy valaki megvigasztaljon?

- Tudod milyen érzéketlen vagy? Van képed idejönni mikor tudod nagyon jól, hogy egy hónapja temettem el Roxyt? Takarodj innen! - sziszegte fogai között.

Harry azon nyomban kitárta neki az ajtót és idegesen mutatta melyik irányba induljon. Taylor csak lesett, szinte megmerevedett az udvariatlan beszólás miatt.

- De Harry... - nyögte ki.

- Semmi de, húzz már el! - megfogta Taylor bőröndjét és kivágta az ajtón. - Takarodj! - ordította.

A lány nem várt többet, szótlanul kiviharzott, vissza sem nézett. Harry becsapta az ajtót, majd szitkozódva felrohant a szobájába. Nagyon örültem amiért elküldte Taylort, nem kétséges mennyire szeret még így is, halálom után.

*

Sokáig forgolódott, míg végül lenyugodott és elragadták az álom karjai. Mint mindig lefeküdtem mellé és néztem. Nem tudom megunni, még jobban szeretem mint azelőtt, nem lehet betelni tökéletességével. Csak egy baj volt... mindez aligha ért valamit... nem tudtam megérinteni.

Sűrűn beszél álmában mostanában, szegény még elmenekülve a valóságtól sem tud megnyugodni. Eddig soha nem próbáltam meg amit akkor tettem. Gondoltam időm mint a tenger ráérek próbálkozni, hátha egyszer sikerül éreznem Őt, de nem csak egy pillanatra, akár többre is. Olyan közel furakodtam hozzá amennyire tudtam, fejemet az övének nyomtam, kezemet az övére helyeztem. Olyan jó érzés volt Őt ilyen közel tudni magamhoz, még akkor is ha nem éreztem...

Mindig végtelennek tűnik az idő amíg Ő alszik, várok rá reggelig, hogy kinyissa tökéletes szemeit.

Nem történt semmi különös az éjszaka alatt, egy két mocorgást kivéve, de én akkor is türelmes vártam rá.

Kintről hangokat hallottam, ezért az ablakhoz sétáltam. De már csak az árnyékát láttam a hangoskodóknak. Elmosolyodtam ahogy a nap előbújt rejtekéből és egyenesen a szobába küldte fényességet hozó sugarait. Annyira hiányzik a napsütés ahogy lágyan megcirógatja a bőrömet. Mikor csak tartottam az égnek az arcom és hagytam, hogy a meleg végig cikázzon a testemen. De azon vettem észre magam, hogy éreztem, sőt még a szememet is vakította. Meglepetten tapogattam végig a bőrömet. Meleg volt és ami a legjobb úgy éreztem mintha élnék. Fura volt... nem tudtam mi történik velem.

- Roxy? - ejtette ki a nevem egy mély bariton a hátam mögül.

Féltem megfordulni, féltem, hogy csak álmában beszél hozzám ismét, nem akartam csalódni.  Nem néztem felé, csendben maradtam néhány másodpercig, hátha tovább hallgathatom hova menekült álmaiban.

- Ez ugye a valóság? Mondd, hogy te vagy az! Fordulj meg! - kérte Harry.

Szinte hallottam ahogy a szívem megdobban abban a pillanatban mikor arra kért, hogy forduljak meg. Nem értettem a helyzetet, azt hittem valaki viccel velem.

- Nekem beszélsz? - kérdeztem félénken még mindig az ablakot bámulva.

- Ki másnak?

Hallottam ahogy felkel az ágyból, szinte futott hozzám, de nem mertem hátra nézni. Pillanatok múlva megéreztem leheletét a nyakamon, majd kezeit lassan a derekamra csúsztatta.

- Ugye örökké velem maradsz? - suttogta. - Ígérd meg...


73 megjegyzés:

  1. Úristen!! Ez jó volt mint mindig!! Kövit karok most!!! <333

    VálaszTörlés
  2. azta ghjgecb pont most kellett abbahagyni?:DDD ááá imááááádom ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Azért most, hogy visszatérjetek jövőhéten is :)

      Törlés
  3. Uristeeeen:$ Nagyon nagyon jo lett!!!!:) <3<3

    VálaszTörlés
  4. Nyjajj Szilviii!!!! Ez kurvajooooo lettt!!!!! Ajjj Harry de cuki!!! Még így is!!!!! :3 <3Hamar kövi!!! :3

    VálaszTörlés
  5. Wow az csak wow nagyon jó rész lett! Már alig várom a kövi részt! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Én is várom már, még nagyon gondolkodom mi legyen benne :) Szóval nekem is meglepetés lesz még. xx

      Törlés
  6. Ooooh my Good! What the fuck??! Szilvii!! Gec jó! Baszki!!
    Na szóval jó hogy végül még is ilyenre írtad! Nagyon jó! A kepert még mindig oda meg jobbra vagyok! Xdd hamar hozd a kövit!!! :3
    Puszy Mads xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utolsó pillanatokban jött ez az ötlet, megjegyzem nem egyedül találtam ki, segítettek :) Köszi a komit :)
      xx

      Törlés
  7. A végére pont vége lett a számnak is. és egy könnycsepp ki is gurult a szememből. Nagyon jó lett! Kíváncsi vagyok,hogy mi történt,hogy látja Roxy-t. Nem bírom kivárni a jövő hetet. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a számot ma találtam, mármint ezt a változatot, eddig még nem hallottam és megtetszett. :)
      Én meg arra leszek kíváncsi, hogy mit gondoltok majd mikor kiderül, hogy is volt ez az egész.... :)
      xx

      Törlés
  8. Szia Szilvi!

    Nagyon jó lett a rész (megint) főleg a vége! Lehet hogy Roxy a naptól válik láthatóvá Hazz-nak? Nem tudom de egyet igen: Siess kérlek a kövivel mert megöl a kíváncsiság!

    Puszi: Dorka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szi Dorka!
      Köszönöm szépen, nem sokára minden kiderül, hogyan történhetett ez meg.... :)
      xx

      Törlés
  9. Uram Isten Szilvi*-*
    Ez nagyon jó rész lett..Ahj...*---* Nem tok mit mondani , egyszerűen ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ*-*

    VálaszTörlés
  10. Omg!! Nagyon joo lett! Siess a kövivel lécciiii!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm sietnék.. de csak jövőhéten lesz rész ha minden igaz. :( Sajnálom :(
      xx

      Törlés
  11. Ez az! Végre! Hú, nagyon izgultam:D Ami a végén történt... hát én már nagyon várom a folytatást. Valószínűleg nem sakkozni akarnak. Azt hiszem, ha újra látnám a halott szerelmem, egész mást akarnék vele kezdeni. Nos, kivéve, ha csak a oszladozó tetemről van szó:DD akkor nem.

    Úristen!! Harry a sarkára állt, és bár bunkó volt, jól tette. Nem tudom, miért fut utána ennyire Taylor. Szerencsére ma ismét normális volt szegény. Sajnálom Harryt, mert most úgy szenved, ahogy elképzelni sem szeretném. Szörnyű. Hogy végre kap Roxyt, remélem kicsit felnyitja majd a szemét. Vagy nem tudom mi lenne a jobb, de a banda érdekében...

    és szellem jelenség!! Imádtam. Kár, hogy elvonja a figyelmet Harry neveletlensége.. Mármint gatyátlansága. Szerencsére jól reagált rá. Úgy értem, megfelelően:DD

    "- Te jó ég, bassza meg! - kiáltott fel. - Hogy én mekkora seggfej vagyok!" - ha nem így reagált volna, mondjuk egy vállrándítással az komoly gond lenne a banda szempontjából. Így Harryben még van egy kis Harry. Nem veszítettük el teljesen. hú.
    ~xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felnevettem mikor az oszladozó tetemről írtál...nagyon morbid xD

      Taylornak nincs helye Harry közelében, és ezennel nem is lesz ebben a blogban benne többet. Azt hiszem. Utolsó fellépése volt a mai.

      Harry a lelke mélyén bánja amit tett, de még sem tud magának parancsolni...kitudja a jövőben is miket tesz még magával... :=
      köszi a komit :)
      xx

      Törlés
  12. Ezt nem hiszem el! A blogírók mindig a legizgalmasabb résznél hagyják abba. Nem is csodálkozom. De most tényleg, PONT ITT KELLETT ABBAHAGYNI? VÁRHATOK RÁ 1 HETET, HOGY MEGTUDJAM, MI FOG TÖRTÉNNI! :( Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Harry miért láthatja Roxy-t emberi testben, de amire mégjobban kíváncsi vagyok, hogy Roxy miért lehetett újra ember. Erre a fordulatra még nem gondoltam. Mindig megtudsz lepni. Nem tudom, hogy emlékszel-e rám... Majdnem mindegyik rész alá írtam kommentet és szorgalmasan pipálgattam. Az egyik kommentemben megemlítettem, hogy el kéne vinni egy könyvstúdióba a majd befejezett történet nyomtatott/kézzel írt változatát. Szerintem nagyon nagyon sikere lehetne. Felkapott, ranglistás könyv lehetne. Nagyon sokan szeretik a One Direction-t. Sok vevője lenne! :) Ha rám hallgatsz, megéri megpróbálni. Nem veszíthetsz semmit. Nagyon sok feliratkozód, szorgalmas olvasód/kommentelőd/pipálód van. Nagyon sikeres ez a blog.

    Egész nyáron szinte csak 1D-s blogok olvasásával töltöttem az időmet. Nagyon sok jó blogot olvastam már el, de ennél jobbat még sosem olvastam és nem is szeretnék! Nagyszerű író vagy! Elmondhatom, hogy annyiszor olvastam már el ezt a blogot, hogy kívülről is eltudnám mondani a történetet. (NEM TÚLZOK!!!) Most azt kívánom, hogy bárcsak vége lenne a történetnek és fent lenne a befejező rész, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz kihozni ebből a történetből. De ha jobban belegondolok...Nem várom. A kedvenc blogom még nem most, de hamarosan véget fog érni. :( Nem szeretném, hogy vége legyen. Életem végéig szeretném olvasni egy a blogot. Szeretném tudni, hogy mi történik Harryvel, Roxyval és a többi bandataggal. De egy idő után már nem tudnád tovább húzni, és be kell fejezned a történetet. :/

    Még annyi mindent elszeretnék neked mondani, de így is sokat mondtam már...Hirtelenjébe ennyi jutott eszembe. Ne lepődj meg, ha még lesz 1-2 kb ilyen hosszúságú kommented!
    Puszi: egy rendszeres és szorgalmas olvasód :* :))

    UI: Mint mondtam, te vagy a kedvenc íróm. 1 blogot írok, nagyon kíváncsi lennék az őszinte véleményedre. Nem tartok a történet közepénél, még a negyedénél se, de kilehet következtetni, hogy mik történhetnek. Szóval ha nem baj és az időd engedi, nagyon hálás lennék, ha egyszer valamikor elolvasnád és elmondanád a véleményedet. Köszönöm! :)


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Remélem tetszik nektek ez a rész, nem vagyok megelégedve vele, de nem is ez lett a legrosszabb."

      ...

      Hogy gondolod, hogy egy ilyet írsz? :O Nem becsülheted alá magad. Igenis nagyon jó lett! Nem lenne akkor ennyi kommentelőd hirtelen...
      Nem lenne ennyi oldalmegtekintésed meg rendszeres olvasód, ha nem írnál jól. Önbizalom!!! :))

      Törlés
    2. Te jó ég!!!! Mikor megláttam a komid, úgy vigyorogtam mint egy hülye gyerek, szóltam is Anninek, hogy egyszerre olvassuk el olyan izgatott lettem.

      Miközben olvastam elmorzsoltam egy két könnycseppet, nagyon jól estek a szavaid, főleg, hogy ennyire jónak gondolod ezt a blogot. Köszönöm.

      És igen emlékszem rád ;)

      Nem tudom sajnos vagy nem sajnos, de még van egy jó pár rész a végéből, és garantálhatom, hogy nem fogtok unatkozni. :)

      Mikor azt írtad adjam ki könyvben még jobban vigyorogtam, tényleg olyan jó ezt olvasni, nagyon meghatódtam ezen.

      De nem vagyok olyan jó, ráadásul a fiúk neveivel ki sem lehetne adni :/

      A kiegészítő komidra válaszként annyit, hogy : elég önbizalom hiányos vagyok, tudom, hogy itt vagytok nekem, de soha nem vagyok megelégedve magammal, minél jobb részt akarok nektek hozni, amit úgy érzek nem mindig teljesíteni. Így előtte inkább felkészítelek titeket, hogy nem lesz olyan jó, mint azt szerettem volna. DE ismét köszönöm, hogy bátorítasz és ellentmondasz, mert ez azt bizonyítja, talán mégsem vagyok olyan menthetetlen eset.

      ui: Szívesen elolvasom azt a blogot amiről beszéltél, linkeld vagy ide vagy chatbe. :)

      Még egyszer köszönöm, hogy írtál és szívesen olvasom a soraidat máskor is, úgy ahogy a többi olvasóimét is :)

      xx

      Törlés
    3. http://tessaelete.blogspot.hu/ :)

      Törlés
    4. Szia. Miért tűnt el a blogod? :O Remélem nem miattam, lécci írj ha ezt látod, facen vagy emailben: sziszka860@gmail.com

      Törlés
  13. Szia! Ez a resz nagyon jo lett! Basszus nem tudom mit mondjak, remelem minden jora fordul.
    Maskepp bocsi, hogy nem irtam regota kommenteket, de taborbol taborba mentem. Siess nagyon a kivetkezo resszel!
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm szépen :)
      És semmi baj, az a lényeg visszatértél, nagyon örülök neked :)
      xx

      Törlés
  14. Nem húzom az időd az olvasással, ezért nem is kezdem el írni, hogy mit gondolok erről a részről, magáról a történetről, stb. Az előttem kommentelők már mindent elmondtak. Szóval, siess a kövivel, bízom benne, hogy azt is sikerül az elképzelésed alapján nagyon jól megírni. Sosem csalódtam még és nem is fogok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan húzhattad volna :) Szeretem a soraitokat olvasni, az a legjobb az egészben :)

      Köszönöm a komidat, és próbálok nem csalódást okozni, remélem soha nem is fogok :)

      xx

      Törlés
  15. Szia ! :)
    Hát nem is tudom mit mondjak. Ez az egész második évad egyszerűen fantasztikus! Imádom olvasni,mert mindig izgalmas dolgokat viszel bele,és már régóta olvasom a blogod,az első évadot is olvastam,de ezt sohasem lehet megunni,mert mindig tartogatsz valami jót a következő részben :)
    A rész végén nem tudtam mit gondoljak. Egyrészt van egy sejtésem. Vagy Harry meghalt és így tud vele beszélni,vagy csak álmodja az egészet és alvajáró ...Na jó,lehet,hogy hülyeségeket írok itt neked,de tényleg nagyon félek,hogy mi történt.
    Puszi ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Köszönöm szépen, és igyekszem, próbálok mindig olyat írni nektek amit szívesen olvastok. :)
      Nem sokára minden kiderül, mi volt ez pontosan... :)
      xx

      Törlés
  16. Szia!
    Jézusom, tudom, hogy mindig a legizgibb résznél kell abba hagyni, mert az olvasót az fogja késztetni arra, hogy izgatottan várja a kövi részt, de ez már túlzás! Én is szoktam ezt csinálni, de azt hiszem leállok vele, mert most jöttem rá mennyire rossz érzés..
    Mikor már a vége felé jártam pont a Titanic zenéjét nyomtam be (én hülye), ez adta meg az a löketet, hogy kigördüljön egy könnycsepp. Pedig szerintem te is tudod, hogy nem vagyok annyira érzelgős típus, hogy sírni tudjak. Viszont most sikerült kihoznod belőle!
    El sem tudom képzelni ezt az egészet, úgy, hogy most megtörténjen. Nem tudnám elviselni ha élőben így összeomolna Harry.
    Annyira szeretném ha valami folytán Roxy különleges lenne és vissza kapná Harry, úgy mint a János vitézben történt.(XD) És ahogy ismerlek, lehetséges, hogy Harry álmodja, vagy Roxy képzelődik!
    Jajj... és 1 hét múlva jön csak rész :(((
    Muszáj még egyszer végig olvasnom!!
    Olyan jó volt, de legfőképpen a vége tetszett, persze az egész PER-FECT volt.
    Nagyon örülök annak, hogy unatkoztál ég az elején, és ezért kezdtél el írni!! :D
    Siess kérlek *-------* (kiskutyaszemek!! )
    Nagyon nagyon nagyon tetszett <3 imádom ahogyan írsz! :)

    Ui: most büszke vagyok magamra, még soha senkinek nem írtam ilyen hosszú komit! :)
    Puszi :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Wow ekkora komit még nem kaptam tőled. :D
      Muszáj izgalmasan írnom, különben nem érdekelne titeket. :D
      És igen, meg van a könnycsepp, jessssszzzz :D
      Hogy mi ez az egész a végével kapcsolatban, hamarosan kiderül.. :D
      xx

      Törlés
  17. Na hát akkor csak megérkeztem, igaz csak telefonnal de elszánt vagyok! :-D

    Rose nekem teljesen egyértelmű érzelmeket produkál. Egy éve halott, mégis hogy lehetnének puszipajtik? Eenkivel nem érintkezett, tejlesen nyilvánvaló, hogy így reagál. Nekem.

    Niall nagyon édes, hogy így berezelt. Vagyis nem is inkább fél, inkább tisztában van vele, hogy nincs egyedül. Én már hívtam volna a szelleműzőt... Kötél idegei vannak, annyi szent. Bár sajnálom, hogy nem hisz neki Liam. De gondolom ez csak egy védekező módszer, hogy könnyebben dolgozhassa fel Roxy elvesztését.

    Harry... Iszonyúan szeretném sajnálni. Bármennyire is tudom, mit érez, és bármennyire is tisztában vagyom vele, min megy keresztül.... Taylor felbukkanása mindent kiölt belőlem. Ebben a történetben egy ribanc. Értem én. De akkor sem tudok rá így gondolni.
    Mindegy. Igyekszem.

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Örülök neked elveszett lélek. :D

      Örülök, hogy te megérted Roset, sokan nem értették miért így reagált...
      Niall még fog szerepelni a szellemes elképzeléseivel a történetben, ígérem lesz egy két vicces jelent is. :D
      Taylor utoljára tűnt fel, többet nem szerepel a blogban, rájöttem, hogy unalmas szegény, bármennyire is szeretem a zenéjét, itt uncsi. :/

      xx

      Törlés
  18. Nagyon jó lett! Siess a kövivel ! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, csak jövőhéten csütörtökön lesz rész :(
      xx

      Törlés
  19. Imádom! :) Nagyon siess kérlek! Nem értem, hogy mi van most! :D Remélem, hogy újra együtt lesznek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Hamarosan mindent megértesz :) Lehet meg fog lepni majd egy két embert mi lesz...
      xx

      Törlés
  20. uuuuuuuu de jóóó *-* hiába: ami jó, az jó. nem kell többet mondani róla :)

    VálaszTörlés
  21. azisteniiit!! *-* kínozni akarsz minket?? :o ááá!! imádom!! nagyon jó lett <3 :) de most akkor Roxy tényleg feléledt?? vagy mi? :D az a helyzet, hogy igazából azt szeretném kérdezni, hogy beleolvasnál-e a blogomba? (nem rég kezdtük a barántőmmel) csak a véleményedet szeretném róla, mivel te vagy az egyik kedvenc blogíróm:) szóval ha időd engedi belolvasol?
    a blogom: crazymofosforeverwearestillokay.blogspot.hu
    előre is köszönöm szépen <3
    Lili xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, igen szándékosan fejeztem be így, hogy ne is tudjatok aludni miatta :D Na jó az igazat megvalva, muszáj így vinnem az eseményeket mert különben elhagytok. Kell az izgalom. :D
      Már sokan megkértek abba, hogy nézzek be hozzájuk, itt és facen is, nem ígérek semmit, de amint lesz egy kis időm megpróbálok benézni.

      xx

      Törlés
    2. Ez volt szerintem a világ legjobb olvasmánya.:-)
      Mikor lesz fojtatása?

      Törlés
    3. Édes vagy köszönöm. Jövőhét csütörtökön. :)
      xx

      Törlés
  22. Uhhh Szilvi!
    Először is gratula ehhez a szuper részhez. Nem tudok mit mondani. Tudod én nem vagyok valami sírós típus de a végére sikerült elérzékenyülni. Örvendek, hogy Harry le tudott állni 1 pohár piánál és annak még jobban örvendek, hogy elküldte Taylort és nem csinálta azt vele amit ilyenkor a legtöbb ember tenne. Komolyan mondom, hogy annyira boldog lettem, mikor a végén Harry odament Roxyhoz! Nagyon szuper, hogy így alakult. Egyet értek az előttem kommentálókkal, hogy ez a történek könyvbeli sikerei óriásiak lennének. Biztos vagyok benne, hogy rajongók ezrei vennék meg a könyvedet. Abban igazad van, hogy gond lenne ha a srácok neveivel lenne kiadva de akkor is nagyon király lenne. Én arra gondoltam, hogy nem lehetne mondjuk feltüntetni a könyvnél, hogy ez nem valós történet. Tudod van még pár olyan könyv ami hírességekről szól de nem igazi megtörtént esetek. Mondjuk nem hiszem, hogy jó ötlet lenne Nina Dobrevet is belekeverni de Roxy lehetne egy akármilyen más lány is. Ja és meg kell említenem azt is, hogy ne legyen önbizalom hiányod mert nálad jobb irót nem ismerek és szerintem nem is fogok.

    Sok szerencsét a továbbiakban és siess a kövivel légyszi!


    Puszi:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm :)
      Örülök, hogy elérzékenyültél.
      Könyv? Komolyan mikor ezt írjátok, szinte el sem hiszem, hogy ezt nekem írjátok, tényleg jól hangzik de nem, én nem vagyok olyan jó, csak hasonlítsátok össze egy sikeres íróéval az írásom, egy nagy kalap kaki ahhoz képest. De tényleg köszönöm, nagyon jól esik ezt olvasni.

      Puszi <3

      Törlés
    2. Nagy kalap kaki? Ne már...Tehetséges vagy....Imádom ahogy irsz komolyan!
      Ja és tudod irok én is egy blogot...Ha van rá időd akkor nem futnád át kérlek?
      De csak ha tényleg belefér...és irhatsz oda a bloghoz kommentet vagy az emailomra is...Fontos lenne nekem egy őszinte vélemény...Az emailom: bodoroxi@gmail.com
      A blog link:http://lovestorywithliz.blogspot.ro/
      Előre is köszi...:)

      Törlés
  23. Folytasd gyorsan .Tudsz ajánlani 18+os 1Ds blogokat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia sietek ahogy tudok, de akkor is csak csütörtökön tudok. :(

      Perverz blog:
      http://rosszatakarom.blogspot.hu/

      Gyilkosos:
      http://hitgirlbyannie.blogspot.hu/

      De írok pár olyat is ami nem 18+os, de kurva jók és olvasom, ha érdekel.

      http://letterstoniall.blogspot.hu/
      http://vintageghost.blogspot.hu/
      http://realsherlock.blogspot.hu/
      http://styleslovestory.blogspot.hu/
      http://twopiece-fanfiction.blogspot.hu/

      Remélem lesz mit olvasnod. :)

      Törlés
  24. Íííííí..ez eszméletlen volt..nagyon tetszett..már vártam nagyon a részt..tegnap is lestem hát ha kész lesz mielőtt el kell mennem..xD Mindig olyan jó helyeknél fejezed be ..nagyon de nagyon gyorsan folytasd ha lesz ihleted..xD Sok puszi Szaszától

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szasza!
      Köszönöm a komid, de csak jövőhéten lesz új rész, csütörtökön. :)
      xx

      Törlés
  25. istenem annyira joooool iiiiirsz gyorsan kövit:)

    VálaszTörlés
  26. Nagyon nagyon szeretnén hogy végre minden rendbe legyen.Kérlek ne kínozz tovább és legyenek boldogok vagy itt helyben kapok olyan síró görcsöt hogy itt halok meg!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, mivel még csak a 6. résznél tartok nem tudom teljesíteni a kérésedet sajnos. :( DE hidd azon leszek, hogy nagyon jó vége legyen. :)
      xx

      Törlés
  27. Basszus Szilvi! Komolyan ilyenkor hagyod abba? Nagyon nagyon jó rész lett, siess a kövivel! :Dxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Muszáj volt, majd a kövi részben talán ki derül mi volt ez, de lehet húzom még.
      xx

      Törlés
  28. Gyáhááááááá♥♥
    (bocsi nem tudok semmi értelmeset hozzáfűzni :D )
    Puszii

    VálaszTörlés
  29. Drága Szilvi! Nem csalódtam benned! Megrígattál! Először fel sem fogtam.!!! a konyhakést vissza tettem a helyére mert úgyérzem kicsit könnyebb így, hogy valami történt!! Egyszerűen varázslatosvagy! Komolyan! Imádlak!:) Remélem még millió ilyen részt írsz!:D
    Könnyes szemű rajongód :Eszti X

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Eszti, köszönöm szépen.
      És örülök, hogy ilyen érzelmeket csaltam ki belőled.
      Próbálok majd minél jobb részeket írni, remélem sikerül. :)
      xx

      Törlés
  30. Urvatya isten! Varj elobb meghalok!
    Oke megvolt! hogy merted itt abba hagyni? Igy nem ertem... Roxy csak almodott agy csak kepzelodott vagy hirtelen el fog tunni es Harrynel dili dokihoz kell jarnia? :O szerintem csak almodta Roxika... :'( de remelem obb kep is elo kerul majd mert Harry fogd fel h az ott Roxyy!!! Ugy beleuvoltenem a fejebe te jo isten! :D
    kicsot megmosolyogtattal amikr azt reszt olvastam

    ...

    "egy seggfej vagyok!
    Sajnos most egyet kellet ertenem vele"

    valahogy igy irtad le de en tenyleg ugy elkezdtem vigyorogni mint egy idiota xd

    mindenesetre nagyon jo lett!! Nwem csalodtam! Profi! Mint ahogy Leeroy mondana idezem
    -You are per-fect xd
    By: Szandi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm.
      Még nem árulok el semmit mi volt ez az egész. :D
      A képet én szerkesztettem, reméltem, hogy tetszik nektek. Még lehet előkerül egy két kép majd a közel jövőben, de ki tudja lehet Roxy ezután nem megy olyan helyre Harryvel ahol lekaphatják...
      Nem én vagyok Perfect, hanem ti amiért ilyen édesek vagytok. <3

      xx

      Törlés
  31. Szia, én még sosem komiztam, most találtam rá a blogodra, és a véleményem: IMÁDOOOOOM!!!!! Nagyon jól írsz, és kreatív vagy! Tetszik a történetedben, hogy nem végig boldog és nem végig "milyen szép az élet" fílingje van, hanem az élet sötét oldalát is bemutatod! Bevallom, mikor olvastam a részeket, sokszor könnyeket csalt a szemembe!!! :'( Egy szó mint száz, tehetséges írónak tartalak és hatalmas izgalommal várom a kövi rész!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nagyon örülök hogy az olvasóim között vagy. :)
      És annak is, hogy néha megkönnyezted.
      Jövőhéten lesz új :)
      xx

      Törlés
  32. imádom ezt a blogot. Mint mindig ez is nagyon jó rész lett!

    VálaszTörlés
  33. Úr isten! El sem hiszem, hogy végre sikerült Roxy-nak , amit már egy hónapja próbál! Hihetetlen, bár tudom, hogy ez nem marad így, de legalább már egyszer sikerült neki és jó úton halad! Remélem Harry is megnyugszik most egy kicsit! Nagyon jó rész lett! Áááá!!!
    Siess a következővel, mert már nem bírom! :$
    xx, -diush-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Köszönöm, nem árulok el semmit, lehet meglepő lesz mi hogyan is történt valójában. :)

      Törlés
  34. Te joságos ég ez a történet egyszerüen fantasztikus *___* nagyon nagyon szépen kérlek sies a következö részel mert én majd megbolondulok a kiváncsiságtol !!!imádom a blogod <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, aranyos vagy. :) Csütörtökön lesz rész, és ez mindig így lesz, hetente egy rész lesz, sajnos időm sem nagyon engedi, hogy hamarabb hozzam, na és persze az ihlet...kicsit kifogytam az ötletekből. Inkább gondolkodom egy kicsit mielőtt megírnék egy összecsapott részt, remélem megérted. :)
      xx <3

      Törlés