5.Rész -Lefele a lejtőn-

Sziasztok, nem lett valami jó az 5. rész, de a következőt próbálom izgalmasabbra írni. :) Jó olvasást. Kommentelni ne felejtsetek el.

"A bánatot a legnehezebb elrejteni, mert az akkor is megmutatkozik, ha az ember azt hiszi, hogy tökéletesen leplezi."

Mint utóbb kiderült Rose a szellemlány nemhogy nem akart segíteni, de még Niall házából is kiüldözött. A nevét is úgy kellett belőle kihúznom, de hiába kérleltem, hogy segítsen, makacskodott. Gondoltam adok neki egy kis időt, hátha megjön az esze és önként segíteni fog. Na persze arra várhatnék. 2 hét telt el azóta, de sehol semmi, viszont Harry egyre jobban maga alatt van. Hiába látogatják Őt a fiúk, nem érdekli semmi, nem hajlandó kimenni a szabadba, pedig itt a nyár, a jó idő. Sokszor beszél magában mostanában, nekem intézi szavait, de hiába válaszolok neki nem hallja. Féltem Őt, hamarosan vissza kell mennie turnézni, de egyáltalán nincs abban a passzban, hogy felálljon a színpadra. Mi lesz ha miattam nem tudja azt nyújtani amit azelőtt? Utálom magam emiatt, nem akarom Őt tönkre tenni. Lehet halálom után is velem van a baj, igaza lehet Monának, kivetítem a fájdalmam, és ez Harryt is még mélyebbre húzza. Erőt kell vennem magamon és el kell válnom a szomorúságtól, máshogyan kellene szemlélnem az élőket, annak kéne örülnöm, hogy köztük lehetek, láthatom Harry minden egyes mozdulatát, mégis visszahúz egy érzés, nekem már nincs életem, én már nem vagyok.

Pár hete bolyongok szellemként, mégis megtapasztaltam már azt, milyen magányosnak és haszontalannak lenni. Nem szól hozzám senki, nem ölel meg, nem nyugtat meg egy árva lélek sem. Akire rátaláltam is letojja a fejem, nem akar engem látni. Mégsem választom a könnyebb utat, nem megyek a Mennyekbe. Itt legalább segíteni tudom Harryt, mellette tudok lenni bármikor, kitudja odafent mi várna rám. Inkább maradok itt, mint hogy a bizonytalanságot válasszam.

Bár eddig nem sok hasznomat vette, ma csak annyira mozdult ki itthonról, hogy piát vásároljon magának, minden este megivott egy két pohár italt miután a fiúk elmentek, ami önmagában sem jelent jót, de ezúttal 4 üveg whiskyt és 5 üveg bort szabadított meg a bolttól. Féltettem mi lesz este. Éreztem, hogy nem véletlenül vett ennyi italt.

- Harry miért teszed ezt magaddal? Miért nem tudsz csendben elfelejteni? Miért nem mozdulsz ki? Fáj azt látnom, hogy ezt csinálod, kérlek ne tedd - szavaltam  fülébe kétségbe esett monológomat, elővett egy tiszta poharat a mosogatógépből és tele töltötte a méregerős itallal.

Szájához emelte poharat, és pillanatok alatt lehúzta a tartalmát. Napok óta csak iszik és iszik. 19 éves, ha nem állítja most meg valaki, lehet a húszat sem éri meg. De nem, nem hagyhatom, hogy ezt tegye magával, bármi áron de visszahúzom Őt, élnie kell, miattam nem adhatja fel. Felkerekedtem és egyenesen Niallhoz igyekeztem, jobban szólva Rosehoz. Meg kell tanítania tárgyakat mozgatni. Ha Harry észrevenné, hogy vele vagyok, abbahagyná ezt az egész önpusztítást.

Ahogy beléptem a lakásba egyből megpillantottam Niallt és Liamet az asztalnál ülve, éppen beszélgettek. Rose mellettük állt és hallgatta őket. Persze nem kellett sokáig várnom, hogy észre vegyen engem, szinte egyből elém suhant és kérdőre vont.

- Mondtam, hogy nem segítek neked! Nem tudod felfogni?! - üvöltötte.

- Miért esik ennyire nehezedre? Látod azokat a fiúkat? - mutattam rájuk. - Ők voltak a mindeneim mielőtt meghaltam, de talán náluk is jobban szeretek egy valakit, Harryt! - vettem vissza a hangerőmből.

- Ismerem Harryt, nekem soha nem volt szimpatikus - válaszolt egy kedvűen.

- Nem is azért jöttem, hogy megkedveld, csupán arra kérlek segíts nekem. Ha nem tanulok meg valahogy kommunikálni vele, tönkreteszi magát, talán bele is hal - ebbe belegondolva könnyekkel gyűltek meg a szemeim.

- Nagyon makacs lány vagy Te, életedben is az lehettél - ha ezt vigasztalásnak szánta, akkor nagyon rosszul kezdett bele.

- Ez nem erről szól, szeretem őt és megakarom védeni, bármi áron!

-De, hisz úgy sem lehetsz vele! Nem lát téged! Minek fecsérled az időd rá? - értetlenkedett.

- Hányszor mondjam még? Ő a mindenem, az életem.

- Életed? Mármint ami már nincs - nevetett.

- Miért vagy ennyire szívtelen? Talán Te nem szereted Niallt? Gondolom akkor nem lennél vele -  vágtam vissza összeszűkített szemekkel.

Arca hirtelen a harag vonásait öltötte fel, egyből az jutott eszembe, hogy újra nekem támad, de nem ez történt. Helyette kiviharzott a szobából. Megcsóváltam a fejem, letöröltem arcomat ékesítő könnyeimet és a két fiúhoz sétáltam.

Akárhányszor meglátom Liamet, a lelkem duplán szakad meg, tudom, hogy ő is mennyire szenved miattam, de ő elfojtja az érzelmeit, főleg Harry előtt, támogatni szeretné őt, ha megtörne, talán Harrynek végképp befellegzett. Az a kis esély is eltűnne, hogy kilábaljon ebből. Tisztelem Liamet, alig 20 éves, mégis akkora szíve és komolysága van az élethez. Ezért szerettem annyira, ő mindenkinek önzetlenül segít, bármit megtenne azért akit szeret. Most sem magával törődik hanem a barátjával, őt akarja megvédeni.

- ... Valami rosszat érzek - szólt Niall. - Az, hogy Roxy elment mindenkit lesújtott, de Harryt a legjobban. Félek, hogy hülyeséget csinál.

- Akármennyire is egyedül akar lenni, nem szabad hagynunk, hogy elhagyja magát. Talán el kéne halasztani a turnét, hogy vele tudjunk foglalkozni - válaszolt Liam.

- Ezt már én is javasoltam Louisnak, de ő bízik Harryben, hogy jobban lesz - halkult el hirtelen Niall, majd újra belekezdett. - Tudod azért hívtalak ide mert elakarok neked mondani valamit, lehet hülyének tartasz majd és megértem, de...

- Mi az Niall? Ne rémissz meg. Mi történt?

- Azt hiszem szellemek kísértenek - suttogta.

- Mi van? Most komolyan beszélsz? Niall ez nem vicces, ne most szórakozz ezzel - állt fel mérgesen a testvérem.

- Hé, ez nem tréfa. Tényleg ezt érzem. Valaki van a lakásomban - suttogott újra, talán attól félt, hogy Rose nehogy meghallja.

- Beszél hozzád valaki? Nem csak álmodod?

- Nem beszél senki, de régebben is vibráltak a lámpák, mikor alszom mindig olyan érzésem van, hogy valaki van velem, de amióta  Roxy meghalt...

- Most fejezd be ezt Niall! Ez tényleg nem az a téma amiből gúnyt kéne űznöd! - Liam pillanatok múlva már az ajtót csapta be maga után, Niall utána rohant de semmi értelme nem volt.

- Nem hazudok, gyere vissza! - kiabálta.

- Gyorsan felejtsd el ezt az egészet. Nem vagy normális Horan! - ordította dühösen kintről Liam.

Niall bánatosan kullogott  a konyhába, kivett a hűtőből egy doboz üdítőt majd ledobta magát a kanapéra.

- Nekem senki nem hisz! De én tudom, hogy van itt valaki! Azt is, hogy Harrynél is, nem vagyok bolond. Én igazat mondtam Payne! - kiáltotta sértődötten.

Szegény ír srácot senki nem veszi komolyan, pedig ő sejt valamit. Leültem mellé, ujjaimmal próbáltam elkapcsolni a Tv-t de sikertelenül. Beakartam neki bizonyítani, hogy van vele valaki. Percekig próbáltam, de nem értem el semmit, nevetést hallottam a hátam mögül. Rose volt az, gondoltam, hogy nem hagyja szó nélkül a bénaságom.

- Hagyd már szegényt! Néha úgy halálra tud rémülni! - nevetett még mindig.

- Remélem azért jöttél, hogy taníts. Ha nem, akkor el is mehetsz - vágtam oda neki.

- Hé kislány - suttogta a fülembe. - Még mindig én vagyok itt a főnök. Ez az én házam!

- Tudomásom szerint Niallé!

- Na jó, ha egy két trükkben segítek elhúzol végre? - tette csípőre a kezét, nyomatékosítás képpen.

Nagy mosoly terült szét az arcomon, felpattantam a kanapéról és megakartam őt ölelni. De ő persze kitért előlem.

- Azért ennyire nem vagyunk jóban - rázta meg a fejét. - Egyébként nagyon rosszul csinálod. Még mindig élőnek gondolod magad. De el kell keserítselek már nem vagy az! Már nem a végtagjaid fognak valamit megérinteni, hanem az energiád. Összpontosítanod kell. Az érzelmeidet egy kis gömbbé kell gyúrnod és azt kell kivetítened egy adott tárgyra. Megjegyzem ez nagyon nehéz, és sok gyakorlást igényel. Nekem sem mindig sikerül, csak akkor ha mérges vagyok.

- Ha boldog vagyok akkor nem sikerülhet? - kérdeztem.

- De igen. Azt azért nem mondtam, mert amióta meghaltam... még... nem voltam boldog - fordult el.

- Nem örülsz, hogy Niall mellett lehetsz?

- De, nagyon is. Viszont tudom, hogy soha... Á hagyjuk, ez amúgy sem rád tartozik! - tért vissza az érzéketlen stílusa.

Nem akartam felidegesíteni, talán máskor elmondja mi bántja Niallal kapcsolatban. Inkább a tanulásra koncentráltam.

- Szóval, gyűjtsem össze az energiám és utána fejtsem ki azt valamire? De mégis mire gondoljak?

- Nem kell konkrétan semmire, olyan mint mikor felidegesíted magad, akkor is érzed, hogy szét tudnál robbanni, vagy ha boldog vagy akkor is szinte ugyanez. Nos ezt a "robbanást" vetítsd ki valamire. Érthető?

- Nem annyira, de majd meglátjuk - vágtam savanyú képet.

*

Őszintén szólva Rose útmutatásai nem sokat segítettek, ő már egy éve él szellemként, én alig egy hónapja. Nem megy ez nekem. Néha - néha sikerül egy centit arrébb tolnom egy fényképet vagy papírdarabot. De a tudásom itt meg is állt. Harry az elmúlt napokban egyre többet ivott, a fiúk felváltva aludtak nála a turné kezdetéig, nehogy valami baja legyen, aminek kifejezetten örültem. Viszont annak nem, hogy ellenségesen bánt velük. Becsülöm a fiúkban azt, hogy kitartanak még így is mellette, igazi barátok.

Harry a turnén is alig akart részt venni, de Liam megígértette vele, hogy eljön, addig is kikapcsol, és szórakozik. Szerencsére a testvérem tudott rá hatni, így belement, ami kicsit megnyugtatott. Láttam a fényt az alagút végén... talán Harry is visszatér a normális életébe. De mikor bezárkózott az öltözőjébe, azt hazudva a többieknek, hogy csak pihen egy kicsit a koncert előtt megijedtem. A bőröndjéből előhúzta a piáját és egyből belekortyolt. Azt hittem annak az időnek már vége van, de nem, talán a rossz még csak ezek után fog kezdődni.

Egy utolsót kortyolt a kis flaskából. Lábait alig bírta irányítani, mozgását nem tudta kordában tartani. Próbáltam megállítani, de nem ment, Rose tanításai most mit sem értek. Egyre közelített a színpad felé, elvette az egyik asszisztens kezéből a mikrofont, aki tágra nyílt szemekkel nézte a piától bűzlő Harry Stylest.

Amint a színpadra lépett Harry, lányok tízezrei skandálták a nevét, a fiúk félve kémlelték ittas barátjukat, aki alig állt a lábán. Erőltetett mosoly terült szét Harry arcán, a mikrofont a közönség felé dobta, majd olyat tett amit egy egész nemzedék emlegetni fog.

Ittas állapota teljes ellentéte volt annak amilyen hirtelen lerántotta magáról a nadrágot. Pucér férfiasságát a rajongók felé lóbálta. Síri csend telepedett a hatalmas koncert teremre, csak a vakuk hangos kattogása és néhány meglepettségtől köhögő lány emlékeztetett arra mindenkit, hogy igen ez sajnos a valóság. Szerencsére az egyik fiú felismerte a helyzet komolyságát, Louis vetődve lökte le a szemérmetlen fiút a földre. Mind a ketten a földön hevertek, levette magáról a pulcsiját így eltakarta Harry fedetlen testrészét. A másik 3 fiú leesett állal álltak a színpadon, hol a közönséget, hol pedig Louist és Harryt bámulva. Szép lassan mindenkibe visszatért az élet mikor Harryék feltápászkodtak és kifelé igyekeztek, annak ellenére, hogy a zöld szemű hallani sem akart arról, hogy elhagyja a termet.

- Itt akarok maradni, hadd énekeljek. Louis, kérlek! - mormogta akadozva Harry.

- Nem lehet, be vagy baszva. Normális vagy? Istenem Harry mit tettél? - szörnyülködött Louis.

Végre a fiúk is észbe kaptak és rohanva barátaik után siettek.

- Bocsássatok meg! - vetették oda futólag a rajongóknak.

Gyűlöltem magam, hogy nem tudtam megakadályozni ezt az egészet. Minden miattam volt. Harry tönkreteszi az életét, csakis miattam. Eddig egy részem azt akarta, hogy ne felejtsen el, de ezek után azt kívánom, bárcsak új életet tudna kezdeni, bárcsak elfelejtene örökre.