4.Rész -Niall az enyém-

Sziasztok itt a 4.Rész. Mint a csoportban is említettem ezek után hetente lesznek részek, remélem megértitek. :) A szerkesztős versenyre még mindig várom vasárnapig a képeket, remélem még elküldi néhány ember. Olvassátok és hagyjatok magatok után nyomot. Puszi.

- Te...Te vagy az Mona? - kérdeztem remegő hanggal.

- Igen, én vagyok az kis csacsi - mosolygott szívet melengetően.

- Te jó ég, évekkel ezelőtt hallottam ezt a szádból. Istenem... - odarohantam hozzá, szorosan magamhoz öleltem, Ő szintén így tett. - Annyira hiányoztál, olyan rossz volt mikor elmentél, sok minden történt velem... - hadartam sírva.

- Ne aggódj Roxy láttam mindent, és veled voltam. Annyira sajnálom ami veled történt, de nem avatkozhattam közbe. Sajnálom.

- Nem a te hibád - emeltem rá a tekintetem - de most miért vagy itt?

Arca elkomorodott, én hátraléptem tőle, hogy jobban szemügyre vegyem tökéletes arcát. Közben Liam elbúcsúzott Harrytől és kiment a szobából. Harry összekuporodott az ágyon és nézett ki a fejéből. Hosszan őt vizsgáltam, Mona a vállamra tette a kezét és ismét megszólalt.

- Tudom mennyire szereted, és érzem is. Mivel már csak egy lélek vagy, egy megfoghatatlan dolog, minden gondolatod vagy érzelmed energiává alakul, ezért érzem most is ami körül vesz téged. És ez csupa szeretet. Minden érzésed önkéntelenül megnyilvánul körülötted. Ha boldog vagy azt kivetítheted az emberekre is, szintúgy a dühödet. De nem ezért jöttem ide, hogy oktassalak.

- Akkor mégis miért? - szűkítettem össze a szemeimet.

- Arra szeretnélek kérni, hogy gyere velem, ne maradj a Földön, nem itt van a helyed.

Harry felé léptem, hirtelen elkapott egy fura érzés, mintha elakarnának tőle szakítani, de én ezt egyáltalán nem akartam. Soha nem hagyom el Őt. Egyszer látni fog és hallani, nem teheti ezt velünk senki.

- Nem megyek veled. Nekem itt tökéletes. Láthatom Őt nap mint nap, próbálkozhatom, hogy meghalljon, talán egyszer még azt is érezni fogja ha megérintem - mondtam szomorúan.

- Ez nem ilyen egyszerű Roxy, és amúgy is láthatod Őt fent is, senki nem akadályoz meg benne. De idelent annyi minden érhet még, rossz is - halkult el.

- Mi rosszabb annál, hogy nem érinthetem meg? Mi rosszabb van a halálnál? - lesütöttem a szemeimet, könnyeim égtek pilláim alatt, de nem engedtem, hogy lefolyjanak az arcomon. Hallottam Mona közeledő lépteit, átölelt és a fülembe suttogott.

- Minden rendben lesz csak gyere velem.

- Nem megyek értsd meg Mona! - szóltam könnyek közt.

- De itt csak szenvedsz, Harry nem lát téged fogadd el! Fent sokkal jobb lesz, találkozhatsz az anyukáddal, Hannah-val. És együtt lehetünk mi is újra.

- Tudom, hogy jobb lenne, de értsd meg szeretem Őt, nem hagyhatom itt! Látni akarom minden rezdülését, mellette akarok lenni ha szomorú, ha boldog. Minden pillanatában.

- Kérlek gyere velem - nyúlt a karom felé, de én elfordultam tőle, hirtelen nagyon dühös lettem, talán soha nem éreztem még ilyen haragot.

Azt akartam, hogy eltűnjön Mona, nem akartam vele menni. Nem fogadta el, hogy én a szerelmemmel akarok maradni.

- Nem megyek! - ordítottam.

Hirtelen minden fényforrás kialudt a szobában, Harry árnyékából ítélve a kapcsoló felé indult egy szitok elmondása után. Nagyon meglepődtem, talán én okoztam, talán mégsem vagyok olyan béna mint azt gondoltam. Ha erre képes vagyok, megérinthetem Őt is? Éppen csak pár másodpercig tartott az egész sötétség, mire újra Mona felé pillantottam, Ő már eltűnt.

- Sajnálom Mona - suttogtam a semmibe.

Még Ő sem kényszeríthet arra, hogy itt hagyjam a szerelmemet, ennyi maradt nekem a halálom után, ha a közelében lehetek vállalom az évekig tartó szenvedést, de nem tudom Őt elengedni bármennyire is az lenne a helyes. Ő a mindenem, ez halálom után is így maradt.

*

Napokig próbálkoztam az energiámat kivetíteni több kevesebb sikerrel. Azóta, hogy Mona itt járt csak annyit tudtam elérni, hogy pislákoljanak a lámpák, ennek mégis annyira örültem. Harry ma kihívott egy villany szerelőt, idegesítette az esténkét előbukkanó jelenség, ha tudná, hogy én jelzek neki így. De az öngyilkossági kísérlete óta nem nagyon beszélt hozzám, talán kezd elfelejteni?

 Niall volt az aki a többieknek megemlítette talán én állok az egész vibrálás mögött, persze a fiúk egyből leteremtették, nehogy Harrynek hülyeségeket beszéljen. Szegény ír fiú mindig így jár ha csak felhozza a témát, így arra gondoltam, nála több sikerem lenne. Elköszönt Harrytől, én a nyomába eredtem, sötét volt már, gondoltam az egyik lámpát ami alatt elmegy megpiszkálom. Erősen koncentráltam, de ez a fránya utcai lámpa semmiért nem akart pislákolni. Erőlködtem és egyszer csak teljesen kialudt. Niall félénken nézett az elsötétedett búra felé. Mellette álltam így tisztán kivehető volt arcán a félelem.

- Roxy ne ijesztgess! - szólt bátortalanul.

- Milyen Roxy? Én voltam te szőke! - kiabálta méterekkel arrébb egy alacsony világos hajú lány.

Először azt hittem Niallt várta, de a fiú nem nézett oda helyette az autója felé igyekezett sebesen. Érdeklődve figyeltem a lányt, ahogy elindul Niall-t követve. De nem járt, lebegett a föld felett, megijedtem. Eddig soha nem találkoztam szellemekkel, pár hete vagyok ezen a világon, Ő az első akit láttam. A lány nem törődött velem, futottam utána de nem érdekelte.

- Várj! - kiáltottam utána, de nem válaszolt.

Niall elindította a kocsit és már el is viharzott az idegen szellemmel. Legszívesebben utánuk mentem volna, de Harryt sem akartam magára hagyni. Hiába látogatták a fiúk, legtöbbször nézett ki a fejéből, úgy tett mint aki hallgatja őket, de gondolatai szinte biztos, hogy máson időztek. Azt hiszem rajtam.

Egyből a szobája felé igyekeztem, közben ugráltam, hátha én is lebeghetek, de nem sikerült. Talán ez a lány segíthet nekem megtanulni az egész szellemesdit, de ami a legjobban foglalkoztat, hogy miért kíséri Niall-t, eddig még nem láttam körülötte, miért pont most jött el?

Mire Harry-hez értem már elaludt. Végig simítottam arcát, és a fülébe suttogtam egy "szeretleket". Gondoltam most magára hagyhatom, és utána járok a Niall körül legyeskedő szellemnek, éppen átléptem az ajtón mikor Harry hangját hallottam meg.

- Én is Roxy.

Vissza siettem hozzá, de Ő nem volt ébren, figyeltem percekig egyenletes szuszogását. Csak álmodott. Néha azt érzem, teljesen feleslegesen próbálkozom, mi van ha tényleg el kéne innen mennem? Most mondjam azt, hogy abba belehalnék? Már nem tudok. De minden egyes alkalommal a lelkem szakad meg, ha belegondolok, hogy nélküle kell lennem. Hiába haltam meg, az érzéseim felerősödtek. Talán jobban szeretem most mint halálom előtt. Mindenem odaadnám egyetlen csókjáért cserébe. Talán még a lelkemet is az ördögnek.

*

Nem sokkal később Niall háza előtt álltam, egy lámpa sem égett nála. Tudtam, hogy már alszik. Izgatottság lepett el, nem tudtam, hogy fog hozzám viszonyulni a szellem lány, bár ami nálunk történt, nem volt bizalom gerjesztő. Nem vagyok neki szimpatikus, az az egy biztos.

Átléptem a vaskos tölgyfa bejárati ajtón, minden egyes ajtó áthaladásomkor szinte érzem a fa ízét a számban. Ezért próbálok minél hamarabb átkerülni rajta.

Szétnéztem a nappaliban, az asztalon két-három pizzás doboz hevert és egy nando's szatyor, egy fél mosoly terült el az arcomon. Niall aki nem tud ezek nélkül az ételek nélkül meg lenni. Nem is az Ő lakása lenne, ha ezek nincsenek itt.

Tudtam, hogy nem láthat meg senki, mégis settenkedve indultam a szobája felé, megálltam előtte és hezitáltam egy percig biztos be akarok én oda menni. De végül arra jutottam, bajom nem lehet belőle. Bedugtam a fejem és elsőnek a kissé horkoló Niall-on akadt meg a szemem, beléptem teljes valómmal a szobába, de abban a pillanatban két kéz szorította össze a nyakamat. Hiába nem volt testem, mégis éreztem, hogy nem kapok levegőt. Próbáltam lefejteni magamról az erős szorítást. Kétségbe esett nyögések hagyták el a számat, mire a fülemnél egy ideges hang szólalt meg.

-Ez az én terepem! Niall az enyém senki másé! Mit képzelsz? Csak úgy bejössz ide és kísértheted? - ellökött magától, próbáltam a sötétben ránézni. De ahol állt már csak hűlt helye volt.

- Hol vagy? Nem akarok a helyedbe lépni, csak...

- Mi csak? - suttogta a fülembe a hátam mögül.

Megfordultam, de újra eltűnt. Úgy forgolódtam a szobában mint aki megőrült. Nem tudtam, hogyan képes erre egy szellem. Én miért nem tudok ilyeneket?

- Csak szeretném, ha megtanítanál szellemnek lenni - tudtam, hogy hülyeség volt előhozakodnom ezzel, ez a lány nem fog  engem semmire sem tanítani, ez egy bolond.

- Nem vagyok én tanár. Hagyj békén. Jobb lesz ha elhúzol innen. Ne lássalak meg itt többet! - hangzott az egyik sarokból a kitessékelő szöveg.

- Gondoltam, hogy így reagálsz. De mégis miért vagy ilyen? Egyáltalán miért vagy Niall-al? Én annyira örülök, hogy végre találkoztam egy hozzám hasonlóval, de Te nemhogy barátkoznál, megakarsz fojtani úgy, hogy nem is halhatok meg - mosolyodtam el.

- Mi közöd hozzá? Ha jól láttam te is egy emberre vagy tapadva, szóval kvittek vagyunk.

- Jó de én tudom miért vagyok vele. Szeretem őt. Nem tudom itt hagyni - vált hangom egyre szomorúbbá.

A lány leült Niall ágyára, arca megenyhült ahogy az ír fiút bámulta.

- 1 éve vagyok halott. Niall nem is tud róla de közvetetten ő tehet a halálomról. Londonban vásárolt a testőrével az egyik plázában. Utánuk siettem ahogy megláttam őket. De a hátam mögött, egyre gyűlt a tömeg. Niall is észrevette. A testőrével futni kezdtek a parkoló felé. A többi rajongó leszakadt rólunk. Így már csak pár emberrel követtük őket. De mire utolértük, ők már az autóban voltak, és elhajtottak. Szomorú voltam, még csak egy aláírást sem kaphattam tőle. Bánatomban újra a nyomukba eredtem, futottam a kocsijuk után, de egyszer csak eltűntek, azt vettem észre, hogy már a parkolón kívül állok az úton. Egy nagy duda szót hallottam utoljára, és vége lett, meghaltam - szavaiból áradt a fájdalom, tudtam, hogy nem akarta még elhagyni a földet. - És tudod mi a legrosszabb? A hírekben annyi volt megemlítve az egészről, hogy egy figyelmetlen tinédzser az autók közé szaladt London belvárosában, és elütötte egy turista busz. Niall meg sem volt említve! Miatta haltam meg, még sem tudok rá haragudni. Ő a legjobb ember a földön - végig simított Niall oldalán, aki odakapta kezeit az érintésre.

- Hogyan csinálod? - jutott eszembe az első gondolat.

Végig mért olyan undorral az arcán, amit még élő emberen sem láttam. Rosszul esett, hogy ennyire nem akar velem barátkozni. Másodpercekkel később végül megszólalt keserű mosollyal az arcán.

- Neked édes, ez nem fog menni.