35.Rész -Mi jöhet még?-

 Sziasztok. Megérkeztem a 35.résszel, remélem ez is annyira fog nektek tetszeni mint az előzőek. Várom a kommentjeiteket. Kövessetek BLOGLOVIN'-on. :)

Mindig is azt hittem, hogy számomra nincs boldogság, én nem érdemlem meg. Sok év alatt belém ivódott az a gondolat, hogy soha nem lesz családom, soha nem tapasztalom meg az örömöt. De most mégis úgy látszik végre elértem az álmaimat. Ami nem volt más mint egy család és egy félelem mentes élet. Most itt van. Alig tudom felfogni, hogy ez velem történt. Egy hónapja élek nyugalomban, van olyan nap, hogy megkérdezem Liamet vagy Harryt nem-e álom az egész. De ők megnyugtatnak, hogy ez a valóság ami nagyon boldoggá tesz.

Az elmúlt egy hónapban, nem volt olyan nap, hogy ne álmodtam volna Mr Holmannal, mindig az arcával álmodom, a halála pillanatáról. Ez az egy momentum árnyékolta be a boldogságomat. De reggel mindig elhessegettem ezeket a gondolatokat, és örömmel fordultam mindig a másik oldalamra mert tudtam, hogy Harry velem van és vigyáz rám.

A szerelmünk nem volt ennyire szoros mióta együtt vagyunk. Minden nap hálát adtam az égnek, hogy a magaménak tudhatom őt. Szerencsés vagyok. Érzem mennyire szeret engem. Szíve az enyém. Álmosan fordultam a szuszogó Harryhez aki még mélyen aludt. Megsimogattam kusza fürtjeit, mire lágy mosollyal jelezte, hogy felébredt. Kinyitotta szemeit, egyik kezét átvette rajtam és magához húzott.

- Minden reggel így szeretnék ébredni, hogy mellettem fekszel! - mondta nagy vigyorral a száján.

- De hisz majdnem minden reggel így ébredünk!

- Persze tudom, úgy értem minden áldott nap amíg világ a világ.

- Milyen romantikus kedvedben vagy!

Újra elmosolyodott, mutató ujját ajkaimra tapasztotta, azt jelezve, hogy ne szólaljak meg többet. Nem tudtam a szerelemről semmit, amíg meg nem ismertem őt, de talán az, mikor csak nézed a másikat, szemeiben látod mennyire odáig van érted, a te szíved majd kiugrik a helyéből, és azt várod mikor csókol már meg végre. Én nem bírtam magammal, vonzottak tökéletes ajkai. Csókjaival nem lehetett betelni, minden alkalommal többet és többet akartam.

Kócos hajába túrtam csókunk közben, ő szenvedélyesen a fenekembe markolt. A bizonyos éjszaka után még nem voltunk együtt úgy, talán ezért is kívántuk most így egymást. Harry soha nem akarta siettetni a dolgot, ami meglepett, azt hittem majd próbálkozik, de azt mondta ő tud várni. Annyira szeretem benne, hogy ennyire fontos vagyok neki. Imádom őt.

Mélyen belélegeztem kellemese illatát, végig csókolgattam puha bőrét a nyakán, mire halk sóhaj hagyta el a száját. Kezei hátamat cirógatták gyengéden. Percekig ezt csináltuk, majd Harry megunhatta és a hátamra fordított, így ő volt felettem. Mosolygott én vissza rá, két karomat a fejem felé helyezte, és egyik kezével lenyomta őket. Ajkaival vészesen közelített a nyakam felé. Alig vártam már, hogy hozzám érjen, de ő direkt kínzott engem. És csak leheletével kényeztette kiéhezett testemet.

Próbáltam megcsókolni, de minden egyes próbálkozásnál elhúzta a fejét. Egy idő után láthatta mennyire idegesít hogy nem lehet az enyém, így később megadta nekem amit akartam. Vadul ajkaimra tapasztotta a sajátjait, szívem nagyokat dobbant minden egyes szerelmes pillanatban. Izmos felsőteste meztelen melleimre borult, karjaimat elengedte, így szabadon garázdálkodhattam teste minden egyes pontján. Puha ajkai egyre lejjebb merészkedtek, mire ajkaim közül mély sóhajok törtek fel, mire még magabiztosabb csókokkal lepett el. Ha ilyen ébredésre gondolt Harry, akkor ebben én is benne vagyok. Testét érezni magam mellett, csókjaitól betelni, karjaiban feküdni, ez a tökéletes reggel titka...

Kipirultan, fáradtan rogytunk vissza az ágyba, ráfeküdtem csupasz vállára és hallgattuk egymás szuszogását amint egyre jobban lecsillapodik.

- Szeretlek! - törtem meg a csendet pár perc múlva.

- Én is! Ideje lenne felkelnünk nem gondolod? Liam már várhat minket a reggelivel! - jegyezte meg Harry.

Felbuzdultunk, így pár perc múlva már a tus alatt álltunk, de már nem fürdő ruhában. Minden gátlásom eltűnt, már nem szégyelltem magam Harry előtt.

A zuhany alatt ismét elő jött a szúró, feszítő érzés a mellkasom felől. Egy pillanatra összehúzta testemet a fájdalom, Harry oltalmazó testőrként kapott utánam.

- Hé, minden oké?

- Persze, semmi baj! - erőltettem egy mosolyt magamra.

- Akkor mégis miért görnyedtél össze? Fáj valamid? - aggódott.

- Nem dehogy is!

- Roxy, látom, hogy nincs minden rendben. Kérlek mondd el!

- Tényleg nincs semmi, csak kicsit szúr a szívem.

- Kicsit? Összegörnyedtél a fájdalomtól! - hüledezett. - Gyere törölközzünk meg, és pihenj le kicsit!

Annyira figyelmes volt Harry még ebben a helyzetben is, a bal karomat alig bírtam felemelni, mikor a pólóba bújtam, Harry segített rám adni. Éreztem, hogy erőm sem a régi, muszáj volt lefeküdnöm egy pár percre, addig Harry felhozott nekem egy pohár vizet.

Kezdett aggasztani ez a fájdalom, és a hirtelen rosszul létek. Azt hittem az idegeskedés miatt van, de már nincs miért, elmúlhatott volna. Nem szóltam eddig erről sem Harrynek, sem pedig Liamnek, biztos megijedtek volna. Rá kell vennem magam egy vizsgálatra, meg kell tudnom mi bajom lehet. De csak is egyedül, nem akartam, hogy valaki is feleslegesen aggódjon értem. Aggódtak ők éppen eleget.

- Köszönöm - vettem el Harry kezéből a poharat.

- És mióta vannak ilyen rosszul léteid? - tette fel a kérdést.

- Ez az első - hazudtam.

- Biztos?

- Igen. Nincs semmi bajom!

Már jobban voltam, de még mindig gyengének éreztem magam. Erőt vettem magamon, és mondtam Harrynek, hogy ideje lemenni a konyhába enni valamit.

- Liam nincs itthon. Nem találkoztam vele, szólni akartam neki, hogy rosszul vagy.

- Kérlek Harry ne mondd el neki, nem akarom, hogy ő is aggódjon. Ráadásul semmiség volt az egész! Ígérd meg, hogy nem szólsz neki!

- Na jó, de ha még egy ilyen lesz, azonnal megyünk a kórházba, és felvilágosítom Liamet!

- Rendben.

Lesétáltunk az emeletről közben hallottam ahogy nagy hangzavarral becsapódik a bejárati ajtó. Egyből a hang irányába pillantottunk. Liam állt ott megtörten. Nem tudtuk mi baja lehet, így odarohantunk hozzá.

- Mi történt? - kérdeztük egy emberként.

- Semmi. Csak kint voltam Hannah-nál a temetőbe. Azóta nem voltam, hogy eltemettük. És fáj. Nagyon fáj, hogy elment.

Átöleltük őt, tudtam mit érez, nekem is ennyire fájt, hogy elment. Ráadásul miattam. Liam nem sírt, csupán maga elé bámulva meredt előre.

- Vittem neki egy csokor rózsát, azt mondta régen, az a kedvenc virága. Bocsánatot kértem tőle, amiért nem voltam mellette. És amiatt, hogy szakítani akartam vele. Talán ha akkor velem van nem történt volna mind ez.

- Ne ostorozd magad emiatt! Már nem tehetünk ellene semmit! Sem te, sem pedig Roxy ebben nem hibás! Mindenki tudja ki volt az. Már vége van, nem kell többet félnünk, nézzünk előre! - szólt Harry. És igaza volt, ha mindig a múlton rágódunk, nem fogunk élni.

Percekig csak ölelgettük őt mire végre megnyugodott.

- Akkor reggelizzünk - szólt Harry.

- Én felmegyek a szobámba, kicsit pihenek - intett Liam, és elindult  a lépcső felé.

- Azt hiszem, nincs jól. Talán ki kéne kapcsolódnia. Nincs olyan nap, hogy ne lennétek a stúdióban, és hamarosan kezdődik a turné is. Talán elmehetnénk ma valahova - ajánlottam fel Harrynek.

- Hmm a Madam Tussauds? Voltál már ott?

- Még nem. De nem túl forgalmas hely az nekünk?

- Annyira nem, több ott a turista mint az angol.

- Rendben, akkor reggeli után szólok Liamnek, hogy készüljön. Felhívod a többieket is?

-Igen, nem is lenne buli, ha a többiek nem jönnének! - vigyorgott.

- Remélem nem okoztok majd felfordulást. Még a végén kivágnak bennünket!

Két óra múlva mindenki harci díszbe öltözve megjelent nálunk. Kivéve Eleanort, neki dolga volt. Remek, egyedül leszek lány. Kivel fogok beszélgetni? De ahogy elnéztem az 5 fiút, tudtam, hogy nem fogok unatkozni, már most elemükben vannak.

Beléptünk az épületbe, megvettük a jegyeinket, persze a fiúk már most húzták egymás agyát, ki melyik hírességgel szeretne lefényképezkedni. Harry Kim Kardashiannal persze. Louis legjobban a focistákkal szeretett volna.

- És te Roxy? - kérdezték.

- Nekem ti vagytok a leghíresebbek, fotó sem kell hozzá, hogy veletek legyek, szóval nekem elég ha láthatom a többi bábut.

- Ugye tudod, hogy minket is megformáztak és kivagyunk állítva? - vetette oda Zayn.

- Persze, hogy tudom - nevettem.

Körbe-körbe sétáltunk, a fiúk szinte mindenkivel fényképezkedtek, persze mindig nekem kellett fotóznom őket, amit nem is bántam, hisz egyik álmom a fotózás volt, ami félbe szakadt. Egyszer csak azt vettem észre, mikor Susan Boyle mellett mentünk el, hogy Niall nagyon majszol valamit. Mindenki felé bámult, mire ő megrántotta a vállát.

- Niall, hogyan tudtad behozni azt a csirkés szendvicset? - pirított rá Liam.

- A táskámban - vigyorgott büszkén Niall.

Mindenki nevetett, nagyon jól éreztük magunkat ezen a napon. Végre kikapcsolódhattunk úgy igazán. Rajongókkal sem nagyon találkoztunk, ha igen egy kép erejéig megálltak a srácok, majd folytattuk utunkat.

Azt hittem a mai nap tökéletes lesz, ahogy elterveztük, de hazafelé ismét előjött a gyengeségem, próbáltam nem mutatni, hogy fáj valamim. Így összeszorított fogakkal tűrtem ahogy a szívdobogásom csillapodik. Elgondolkodtam ezen, biztos voltam benne, hogy meg kell vizsgáltatnom magam. De csak is titokban, lehet csak valami kisebb betegség. Nem akarok semmit sem mondani a fiúknak  amíg nem vagyok abban biztos, hogy van valami..

Elhatároztam magam, hogy korán reggel elmegyek az egyik kardiológiai intézetbe és kivizsgáltatom magam. Rettentően féltem a vizsgálat eredményétől, de muszáj volt megtennem, meg kellett nyugtatnom magam, hogy nincs semmi bajom, bármennyire is az ellenkezője kezdett beigazolódni. 

Nem értettem az életet, mire azt hittem minden rendbe jönne, jön valami ami elbizonytalanít,és tönkre tehet mindent. Végre élni akarok a családommal, nem jöhet közbe semmi ami ezt gátolja!