29.Rész -Mikor lesz vége?-

 Sziasztok. Meghoztam a 29.részt. Valamiért most megvagyok elégedve magammal. Remélem nektek is tetszeni fog ez a rész annyira mint nekem. Kérlek titeket kommenteljetek, fontos.

Nézzetek be az új blogomba is ami a Dear Niall! nevet viseli, fordítom, szóval ez nem saját ötlet.

Harry Mr Holman után futott, hiába kérleltem, hogy maradjon nem bírt magával. Percek múlva visszatért, de sehol nem találta.

-Roxy, biztos vagy benne, hogy Őt láttad? Nem csak valaki aki hasonlított rá?

-Nem. Biztos vagyok benne, hogy Ő volt az. A hangja is. Nem tudom, hogyan lehetséges, de Ő volt az. De nem volt megégve. Nem halt meg? Mi ez az egész?

-Én sem értem, de most rögtön beszélnünk kell a nyomozóval. Tudnia kell a rendőrségnek ezt.

-De a tv-ben bemondták, hogy meghalt. Ráadásul a rendőrség is értesített minket, hogy a holttestet azonosították a papírjai alapján - mondtam idegesen.

Egyből a rendőrségre mentünk, bíztunk benne, hogy a nyomozó még bent lesz. Egész úton remegtem az idegességtől. Nem tudtam felfogni ezt az egészet. Mi történhetett? Ráadásul újra jön a rettegés. Nem bírom már. Az egész életem szenvedésből állt, soha nem lesz már vége?!

A nyomozó éppen készült haza, de meghallgatott minket, teljesen elhűlt a hallottakon, már lezárták Holman ügyét. Ő sem értette ezt az egészet. Azt mondta nem végeztek boncolást, sem DNS vizsgálatot, a papírok amik a a holttest zsebében voltak elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy megállapítsák Holmant fogták el. Mikor meglőtték is hasonló embert láttak. Az autó rendszáma is stimmelt.

A nyomozó azonnal elrendelte az eltemetett ember exhumálását. Megfogják vizsgálni, és ha kiderül, hogy nem Holman volt azonnal újra kezdik a nyomozást. A nyomozó ezerszer megkérdezte, hogy biztos vagyok-e abban, hogy Mr Holmant láttam-e, mert ez az információ nem lehet légből kapott.  Visszaidéztem újra és újra a pillanatot, de nem bizonytalanodtam el, Ő volt az, akármikor felismerném.

Feldúltan léptünk ki a kapitányságról, nem hittük el, hogy újra kezdődik a szorongás, a félelem. Most végképp nem szerettem volna egyedül maradni, annak ellenére, hogy ma szerettem volna Liammel tölteni az estémet, megkértem Harryt, hogy jöjjön velem. Szükségem volt rá, nem tudtam volna egyedül elmondani Liamnek.

A kocsiban szótlanul ültünk egymás mellett, gondolkoztam. Egyszerűen nem tudtam felfogni, Mr Holman hogy verhetett át mindenkit. Hogy játszhatta ki a rendőrséget? Nem értettem már semmit.

Liam aggódva nézett ránk, mikor beléptünk az ajtón. Azt hittem már tudja mi történt, de ehelyett teljesen másba kezdett bele.

-Végre. Roxy te mondtad el Hannahnak, hogy nem szeretem? Csak te tudtad! Miért kellett? Azt hittem megbízhatok benned! - emelte fel a hangját.

-Mi? Dehogy is, nem mondtam senkinek - védekeztem.

-Mégsem veszi fel nekem a telefont. Egész nap hívtam. Sőt elmentem a lakására is. De nem nyitott ajtót, pedig ma nem is kellett suliba mennie. Megakartam vele beszélni, nekem nem megy ez a kapcsolat. De ha nem te mondtad el neki akkor ki?- tárta szét idegesen a kezeit.

Harryre néztem, Ő bólintott egyet így adva tudtomra, hogy meséljem el a ma este történteket.

-Liam, nem tudom mi lehet Hannah-val, lehet csak elfelejtett szólni, hogy programja van. De szeretnék egy sokkal fontosabb dologról beszélni veled - hajtottam le a fejem.

-Ugye nem vagy terhes? - lépett közelebb Harryhez.

-Mi?? Ugyan, dehogy - kerekedett el Harry szeme.

Még ebben a szörnyű helyzetben is elmosolyodtam, még hogy én terhes, nevetséges. De a helyzet komolyságára való tekintettel, újra eluralkodott rajtam az idegesség.

-Sokkal rosszabb a helyzet. Mikor kijöttünk a plázából, találkoztunk valakivel akinek nem kellene életben lennie. -kezdtem bele

-Miről beszélsz? - vágott közbe Liam.

-Mr Holman nem halt meg - mondtam ki végül.

-Mi van? - túrt bele erőteljesen a hajába.

-Ma láttam a parkolóban. Már voltunk a rendőrségen is.

-Miért nem hívtál egyből? Roxy,  testvéred vagyok, nem szabadott volna eddig várni ezzel!

-Ne haragudj, de annyira a történtek hatása alatt voltam.

-Legalább Harry neked lehetett volna annyi eszed, hogy felhívj! - mérte végig Őt.

-Nyugodj már le haver, szerinted mi nem vagyunk elég idegesek így is?

 -Jó, bocsánat. De értesíteni kell megint a többieket. Tudniuk kell, hogy ismét félniük kell. Úristen, megint.

Annyira kétségbeesett volt Liam, leült a kanapéra és kezeibe temette gondterhelt arcát. Tudtam, hogy megviseli ez az egész, annyira jó volt azt látni, hogy kezdi kiverni a fejéből a múltat, erre megint ott tarunk. Mellé ültem és átkaroltam, fejemet a vállára hajtottam és csak néztem ki a fejemből.

Pillanatok múlva Harry is csatlakozott. Szavak nélkül is érezhető volt, mennyire ideges és nyugtalan mindenki. Tudtam, még egy csapás és Liam lehet beleőrül. És ezt nem akarom, minél hamarabb véget kell vetni a félelemnek. Még ha nagy ára is lesz.

Liam percekkel később összeszedte magát és felhívta a fiúkat is, kivéve Louist, Őt Harry intézte. Én vállaltam, hogy apáékat hívom fel, éppen ma mentek haza a kórházból, nem is tudtam tőlük elköszönni. Nem tudom, hogyan fogják fogadni ezt a hírt, de muszáj megtudniuk.

1 óra múlva már mindenki tudta a hírt, apámék minket féltettek, azt szeretnék ha újra leköltöznék hozzájuk. De nem hagyhatom itt Liamet, vele kell maradnom, ezt megmondtam nekik is.

-Hannah-nak is tudnia kell. Nem mászkálhat egyedül. Vigyáznia kell. - szólalt meg Liam.

-Mindjárt felhívom, hátha hazaért már. - ajánlottam fel.

-Remélem felveszi végre.

Többször is próbáltam de nem vette fel, betudtam annak, hogy már éjfél is elmúlt, biztos már aludt és lenémította a telefonját.

De idegesített az is, hogy Liamet nem hívta vissza. Vajon miért? Ez elbizonytalanított és rosszat éreztem.

Mikor elmondtam Harrynek és Liamnek, ők is hasonló véleményen voltak. Valami nincs rendben, de nem akartuk az ördögöt a falra festeni.

-Az én hibám. Ma együtt kellett volna maradnunk - harapta idegességében az ajkai.

-Még ne gondoljunk semmi rosszra, biztos más oka van, hogy nem veszi fel és nem hív. - nyugtatott minket Harry.

Nagy nehezen lenyugtattuk Liamet, sok volt neki Hannah 'eltűnése', félt, hogy Mr Holman keze van benne az egészben. Én is nagyon ki voltam, de tartanom kellett magam, Liamért is. Annyiszor mellettem volt már mikor kellett, most ideje, hogy én is támogassam Őt. Megvártam míg elalszik, szegény percekig forgolódott, de elaludt végül.

A szívem megint szúrni kezdett, sőt mondhatni fájt. Mostanában egyre többször előjön, de próbálok nem odafigyelni rá. Főleg stresszes helyzetekben jön elő. Lehet ki kéne vizsgáltatnom, de most nincs idő erre, el kell távolítani az útból Mr Holmant, majd utána foglalkozom magammal. Fáradtan rogytam bele az ágyba, Harry éppen a telefonját nyomkodta, majd gyorsan maga mellé rakta.

-Mit csináltál? - kérdeztem.

-Csak írtam Louisnak, El kivan egy kicsit - hadarta.

-Nem is csodálom, már megint én tehetek mindenről. Nem tudom mit kéne tenni, hogy ne legyetek veszélyben.

Fejemet a mellkasába fúrtam, mélyen beszippantottam bőre illatát és leheltem egy csókot rá. Átöleltem majd feljebb tornáztam magam egészen a válláig, ráhajtottam a fejem és becsuktam a szemeimet. Nagyon meg kellett magam erőltetni, hogy ne bőgjem el magam. Egy pillanat alatt összetört minden amit eddig sikerült magamban felépíteni, azt hittem boldogan élhetünk, félelemtől mentesen, de nem. Még nincs vége. Tudtam, hogy vagy nekem vagy Mr Holmannak meg kell halnia ahhoz, hogy véget érjen a borzalom ami évek óta körülvesz. Fájdalmasan sóhajtottam fel, mire Harry simogatni kezdte a hajam.

-Szeretlek - suttogta.

-Én is szeretlek.

A másik oldalamra fordultam, majd szép lassan elnyomott az álom.

Hajnalban egy hangra ébredtem, mégpedig Harry telefonjára. Soha nem volt szokásom belenézni a telefonjába, nem is az volt a célom, csak játszani akartam, nem tudtam elaludni az idegességtől ami egyből belém költözött ahogy kinyitottam a szemem, így óvatosan Harry fölé kerültem, és leemeltem az éjjeli szekrényről a mobilját.

De nem tudtam feloldani a billentyűzárat, egy kód volt rajta, nem tudtam mit írhatnék be, elsőnek Harry születésnapját írtam, de nem stimmelt, majd az enyémet, de az sem. Gondoltam lehet a járásunk kezdetének napja az. Így beírtam, és meglepődve tapasztaltam, hogy ez volt a megfelelő számsor. A kioldást egy halk csipogó hang jelezte. Harry erre megmozdult, de nem kelt fel.

Újra a telefonra pillantottam, és a kijelzőn egy üzenetet jelző boríték volt. Hajtott a kíváncsiság, így belenéztem. Köpni nyelni nem tudtam mikor elolvastam, hogy kitől jött és miket írt benne az SMS-ben.

"Csak egy szavadba kerül és a tiéd vagyok, ha továbbra is játssza a szüzet a csajod csak csörgess meg. Csók. Taylor"

Legszívesebben lerúgtam volna az ágyról Harryt. Mi ez az egész? Taylorral beszélnek a hátam mögött? Ezzel nem is volna gond, ha nem a kapcsolatunkba rondítana bele. De az, hogy ez a csaj felajánlja neki magát, az mindennek a teteje. Ki tudja Harry csalt-e már meg ezzel a Taylorral.

Nem hiszem el, nincs még elég bajom? Még ez is? Percekig gondolkoztam, hogy felébresszem-e a Harryt. Azt csináltam volna, de nem akartam veszekedni, úgy is csak elküldtem volna. De azt nem akarom, hogy egyedül legyen otthon, inkább feküdjön úgy mellettem, hogy legszívesebben kitekerném a nyakát, mintsem Holman elkapja. Azt nem fogja zsebre rakni amit tőlem kap, abban biztos lehet.

*

Természetesen nem aludtam el, virrasztottam pár órát, csak arra várva, hogy a kis kócos felébredjen. 7 körül végre óhajtott felkelni. Kinyitotta szemeit, és farkas szemet néztünk, persze Ő vigyorgott.

-Szia, édes.

-Édes mi? Majd mindjárt savanyú pofát fogsz vágni - erőltetetten mosolyogtam.

-Mi van? Rosszat álmodtál?

-Én bizony nem.

Megfogtam a telefonját és lóbálni kezdtem a levegőben. Ő erre kikapta a kezemből és idegesen hápogni kezdett.

-Te...mit csináltál a mobilommal?

-Nézd meg a bejövő üzeneteidet - vetettem keresztbe a kezeimet.

Látszott rajta, hogy tudja miről beszélek, pillanatok alatt feloldotta a kódot és pötyögni kezdett. Rám emelte a tekintetét, és lesütötte a szemeit.

-Ez nem az aminek látszik - hebegte.

-Á szóval nem? Taylor azt írja, hogy bármikor megdughatod. Egyáltalán honnan tudja, hogy nem feküdtem még le veled? - mondtam egyre hangosabban.

-Mondtam már neki, hogy álljon le. De nem hagy békén.

-Lefeküdtetek? - kérdeztem.

Harry csendben vizslatta a paplant, és idegesen szorongatta azt. Másodpercről másodpercre nőtt bennem a fájdalom, a hallgatása felemésztett. Éreztem, hogy elhallgat valamit.

-Szeretlek Roxy - szólalt meg végül.

-Nem ezt kérdeztem! Megdugtad?

-Nem - nézett a szemembe.

-Nem hangzik hihetően!

-Hidd el nem volt semmi, azon az estén kívül.

-Melyik este?

-Tudod szilveszterkor, mikor ránk nyitottál. Akkor mikor elrabolt Holman.

-De akkor még nem is voltunk együtt - enyhültem meg.

-Tudom, de szégyellem. Nem tudtam mit csinálok, már akkor is téged akartalak, de nem bírtam magammal.

Közelebb ült hozzám,  nem tudtam hogyan fogadjam a közeledését, mégis csak beszélnek. Ki tudja mit hallgat még el. Szúrós szemekkel végig mértem, de abban a pillanatban Liam rontott be könnyes szemmel a szobánkba. Tudtam, hogy nagy a baj. Lerogyott az ágyunk mellé, és a paplanba kezdett el zokogni.

 Rémülten néztünk össze Harryvel. Liam mellé kuporodtam, és átöleltem, hiába kérdeztem mi a baj nem felelt. Csak sírt. Talán egy perc is eltelt így, idegességünk egyre jobban nőtt, mire megszólalt meggyötört hangján.

-Meghalt.