19.Rész - Jó éjt szerelmem-

Sziasztok! Nagyon boldog vagyok amiért már 40 feliratkozóm van, ráadásul a FB csoportban is vagyunk már 34-en. Köszönöm :)

Remélem ide is kommenteltek. puszii

 Hannah nem válaszolt arra a kérdésemre hogy mit keres itt, pedig hátsó szándék nélkül kérdeztem. Csak méregetett minket, és összeráncolta a homlokát. Lesétált a lépcsőn majd megállt előttünk.

-Ti meg hogy néztek ki? -mutatott a fejünkre.

Ekkor esett le, hogy Liam és én is tele vagyunk sérülésekkel. Liam bal szeme alatt egy lila folt éktelenkedett, az én fejem tiszta vér volt. És ekkor jutott eszembe az is, hogy nekem mennyire fáj is a fejem, eddig Harry elterelte róla  a figyelmem.

-Öö nem történt semmit - tettettem a hülyét.

-Roxy te hülyének nézel egem? Mi történt veletek? - nézett szúrósan Liamre.

-Mondd el neki! - bólintottam felé.

Nekem semmi erőm nem lett volna most elmagyarázni ezt az egészet, ráadásul azt is tudtam, hogy Hannah kioktatna amiért 2 éven keresztül nem szóltam neki a gondjaimról.

Lezuhanyoztam a sebemet elláttam, szerencsére nem volt komoly, legalább is azt hiszem.

Alig bírtam elaludni, hol Harry hol pedig Mr Holman járt az eszemben. Igaza van Liamnek nem fog leállni az a szemét, addig míg meg nem kapja amit akar, de mit kéne tennünk? Megölni? Arra én nem lennék képes, de egész életemben nem lehet mellettem Liam, sem pedig Harry.

Arra keltem fel, hogy Hannah és Liam üldögél az ágyam szélén és figyelnek. Rájuk mosolyogtam és felültem.

-Mi az? -kérdeztem.

-Semmi, csak tudatni akartam veled, hogy holnaptól a nap 24 órájában melletted lesz egy testőr. - mondta nyugodtan Liam.

-Ne már Liam, nem vagyok óvodás.

-Roxy csak így tudhatlak biztonságban, az a szemét biztos próbálkozni fog, ki tudja most is hol bujkál. 

-Tudom igazad van, de most felhívom Harryt, megkérdezem jól van-e. Elég nagy ütést kapott, bár délelőtt nem panaszkodott.

-Rendben addig kimegyünk.

Kézen fogta Hannah-t és kisétáltak a szobámból.

 Levettem a töltőről a telefonom és tárcsázni kezdtem. De Harry nem vette fel, már harmadjára próbáltam és még mindig semmi, már kezdtem nagyon kétségbe esni. Magamra kaptam a ruháimat és leszaladtam a nappaliba, Liamék a kanapén ültek és értetlenül néztek rám.

-Mi a baj Roxy? - nézett rám Hannah.

-Harry nem veszi fel a telefonját. Érzem, hogy valami nincs rendben. Most el kell mennem! - mondtam feszülten.

-Mi is megyünk! - állt fel Liam.

Mind a hárman szaladtunk az autóhoz, azt vettem magamon észre, hogy remegek az idegességtől, nem akartam, hogy Harrynek bármi baja is legyen, féltem. Talán az ütés okozott nála valamit? Vagy valami más? Vagy csak nem hallotta a telefonját? Bíztam benne, hogy csak lenémította, egész úton hívtam de nem reagált.

-Biztos történt vele valami - suttogtam.

-Roxy, nyugodj le biztos csak mélyen alszik - ölelt át Hannah.

-Nem, valami történt vele érzem - kezdtem el sírni.

Csak néztem ki az ablakon és imádkoztam, nem akartam, hogy Harrynek bármi baja is essen, most hogy rátaláltam arra az emberre akit talán tényleg szeretni tudnék. Mikor a társasház elé értünk, kipattantam az autóból és szaladtam, annak ellenére, hogy nem tudtam melyik lakás az övé, vitt a lábam, és nem álltam meg csak akkor mikor egy félig nyitva lévő lakás elé nem értem, Liamék már a nyomomban is voltak,de én csak néztem magam elé. Tudtam, hogy nagy a baj, nem mertem belépni, féltem hogy mit találok bent.

-Gyere Roxy - húzott Liam.

A lábam alig akart vinni, már rákészültem a legrosszabbra. Beléptünk és egyből megpillantottuk a földön fekve Harryt, nem tudtam, hogy sírjak vagy kifussak az épületből. A látvány lesokkolt. Liam odalépett mellé egyből leellenőrizte, hogy él-e még. Hannah és én feszülten néztük mit válaszol. Liam egy néma bólintással jelezte, hogy még él. Jobban szét néztünk a nappaliban és minden szana-szét hevert, teljesen egyértelmű volt itt valakik dulakodtak. Odasétáltam Harry mellé, végre én is hallottam egyenletes szuszogását, közelről nem is tűnt annyira vészesnek az állapota, úgy nézett ki mint aki aludt.

-Ébresszük fel - javasolta Liam.

-De hogyan?

Fordítsuk meg, úgy látom nincs semmi baja, csak eszméletlen, ahogy látom leütötték, mutatott a vérző sebre Harry tarkóján.

Liam elkezdte az arcát ütögetni, közben Hannah egy pohár vizet hozott a konyhából. Egyszer csak Harry kinyitotta a szemeit és rám nézett.

-Mi történt? - mondta alig hallhatóan.

-Valaki leütött. Nem tudod ki volt az?

-De már emlékszem. Az a Holman volt, akit reggel a raktárban hagytunk - mondta miközben próbált felülni.

-De hogy került ide? Miért engedted be? - kérdeztem értetlenül.

-Nem engedtem be, amint kinyitottam az ajtót nekem esett, szinte védekezni sem tudtam. Azt üvöltötte, hogy őt nem lehet csak úgy eltörölni a föld színéről, és megbánjuk amit csináltunk vele. A másik pillanatban megfogta a kislámpát a szekrényről és leütött.

-Jó, most nem ez a legfontosabb, Harry be kell menned a kórházba, meg kell nézetni a fejed - utasította Liam.

Harry bólintott, összeszedtük a cuccát, és indultunk is. Két féle érzés kavargott bennem az egyik felem örült, hogy Harry jól van, a másik viszont rettegett attól, hogy Mr Holman újra visszatér. Már azt is tudja a fiúk hol laknak, ez így nem jó, valamit tennünk kell.

Miután beértünk a kórházba, Harryn elvégeztek egy CT vizsgálatot, aminek az eredménye negatív lett, bekötözték a fejét megkaptuk a papírokat és mehettünk haza. Mire végeztünk, már éjfél is elmúlt.

-Én Harrynél alszom -fordultam Liam felé mikor megálltunk Harry előtt.

-Biztos?

-Igen. Most nem akarom magára hagyni.

-Nem vagyok csecsemő, nyugodtan hazamehetsz - fogta meg a derekam Harry.

-Én maradni szeretnék - makacskodtam.

Elbúcsúztam Liam-től és Hannah-tól, majd Harrybe karoltam. Mikor felértünk a lakásába egyből a szobája felé vettük az irányt, most szüksége van a pihenésre, és ha kell neki valami én itt leszek.

-Kérhetek valami alvós pólót? - kérdeztem mikor a szobába értünk.

-Persze, neked mindent - kacsintott.

-Olyan perverz vagy még most is. - csóváltam meg a fejem

-Bocsi, csak annyira örülök hogy itt vagy velem. Sokat jelent, hogy ezt akartad - lépett közelebb.

-Amúgy tudod milyen vicces a turbánod? - nevettem és kiléptem az öleléséből.

-Hehe, ha akarod csinálok neked is ha kigúnyolsz.

Felkapott egy ruhadarabot az egyik fotelból és rácsavarta a fejemre. Mind a ketten nevettünk, nagyon jól éreztem vele magam. Felkapott és az ágyra gyengéden lerakott.

-Nem kéne megerőltetni magad - pirítottam rá.

-Ne félts, erős vagyok mint Popeye - vigyorgott.

Csak néztem gyönyörű szép szemeit, még kötéssel a fején is olyan tökéletes volt. Nem bírtam ki, hogy ne csókoljam meg. Nem akarom őt soha elveszíteni, most, hogy végre az enyémnek mondhatom őt. Puha ajkai összeforrtak az enyémmel és gyengéden csókolózni kezdtünk. Kezeimmel végig simogattam arcát, testem minden egyes pontja bizseregni kezdett, szívem nagyokat ütött.

-Harry elmegyek lezuhanyzom - fordultam ki az öleléséből.

-Jó persze menj nyugodtan, van tiszta törölköző a polcon. Ha segítségre van szükséged szólj - vigyorgott.

-Köszi, megbirkózom vele egyedül is.

Magamra zártam az ajtót, hogy még véletlenül se kukucskáljon be Harry, képes lenne rá. Percekig folyattam magamra a langyos vizet, és eltűnődtem a mai napon, majdnem elveszítettem Harryt és Liamet is. Nem tudom mit kezdenék nélkülük, már az életem részévé váltak. Ők a családom.

Mikor végeztem, törölközőben kimentem Harryhez, hiszen elfelejtett pizsamát adni. De persze Ő már édesen aludt. Nem akartam felkelteni, ezért odasétáltam a szekrényéhez.

  Kinyitottam, de nem tudtam melyik pólóját válasszam, végül kihúztam a legalsót, persze így leborítottam az összes többit ami felette volt. Éppen pakoltam vissza mikor egy kép akadt a kezembe. Megfordítottam és Taylor vigyorgott vissza rám. A szívem összeszorult, és egy picit csalódott is lettem. Mit keres itt Taylor képe?

-Már nem jelent semmit nekem - szólalt meg mély hang a hátam mögött.

-Jaj, nem akartalak felébreszteni, csak olyan béna voltam - mutattam a leesett ruhadarabokra.

-Semmi gond.

Kivette a kezemből a fényképet és széttépte.

-Én csak is téged akarlak, senki mást. Érted? Azt a fényképet Taylor rakta oda már nagyon régen, de nem jelent semmit. És nem is jelentett.

-Hiszek neked - öleltem meg.

-Tudod soha nem gondoltam volna, hogy egy lány többet is fog nekem jelenteni egy futó kalandnál. De te olyan más vagy, csak azt tudom biztosan, hogy nem akarlak elveszíteni soha.

-Én sem téged - hajtottam a fejem meztelen felsőtestére. - Annyira féltem ma, hogy elveszítelek, nem élném túl - suttogtam.

-Gyere feküdjünk le.

-Jó, csak felveszem a pólódat - emeltem fel egy egyszerű kék színűt.

-Ja persze, elfordulok - mosolygott.

-Rendben, de tényleg ne nézz ide.

-Nem fogok - nevetett.

Felvettem a pizsit és befeküdtem mellé, szorosan magához húzott és átölelt, szinte beleborzongtam annyira jól esett, és már nem féltem, ami a legjobb érzés volt az egészben. Éreztem ahogy a lehelete csiklandozza a bőröm mikor közel hajolt a fülemhez.

-Jó éjt szerelmem.