18. Rész -Esély-

 Sziasztok! Fene a jó szívem ma kapjátok az új részt, holnap helyett :D Kérlek titeket hogy komizzatok, nekem nagyon sokat jelent, iratkozzatok fel ha még nem tettétek meg :) Ja és lépjetek be a FB csoportba is :) itt: (katt a képre)

Talán egy percig sem lehettem eszméletlen, abból gondoltam, hogy Harry még nem volt bent a szobában. Fejemet lassan felemeltem, de kínzóan hasogatott ott ahol az új ütést kaptam. Mr Holman a széket még mindig maga felett tartotta, várva a belépő megmentőmre. Nem is kellett sokáig várni, talán másodpercek teltek el, hogy újra magamnál voltam és valaki berúgta az ajtót. Hallottam két hangot is, de hirtelen nem ismertem fel kié a másik hang, csak azt tudtam biztosan, hogy újra figyelmeztetnem kell őket.

- Ne gyertek be! - mondtam gyengén.

Persze, hogy bejöttek a kis helyiségbe. Harryt pillantottam meg elsőként, aki rám meresztette a szemeit, és egyből odaakart futni hozzám.

- Nee! - próbáltam kiabálni.

Harry megállította lépteit de késő volt mert Mr Holman leütötte a székkel. A szék darabkái szétszóródtak a szobában. Harry teste zsákként borult a hideg padlóra. Egy kétségbe esett sikítás hagyta el a szám. Liam jelent meg aki kihasználta Mr Holman figyelmetlenségét, és a földre lökte.

Dulakodásba kezdtek amit szívszorító volt látni, nem tudtam kiért izgultam jobban, Harrytért aki a földön eszméletlenül feküdt vagy a testvéremért aki az életünkként küzdött. Zokogtam a sokktól, próbáltam kiszabadítani magam, de annyira gyenge voltam, hogy csak annyit értem el vele, hogy még jobban a kezemre csavartam a kötelet. Liam behúzott egyet Mr Holmannak aki így megtántorodott, de nem adta fel, Liam felé közeledett, egy bicskát húzott elő a far zsebéből. Gúnyos mosolyra húzta a száját, Liam hátrált, közben egy gyors pillantást vetett felém, talán az utolsót. Szinte már a helyiségen kívülre lépkedett Liam, így Mr Holman látó szögéből kikerült Harry, aki azokban a pillanatokban kezdett ébredezni, annyira megörültem neki, mint még soha. Feltápászkodott a földről, rám nézett, de a fejemmel intettem neki, hogy nézzen az ajtó felé. Odakapta a tekintetét, felkapta a földről a szék egyik szétszóródott lábát, és Mr Holman után settenkedett aki már vészesen közeledett Liam felé.

 A szívem már olyan gyorsan vert az izgatottságtól, hogy azt hittem felrobban. Harry már egy méterre lehetett a kést szorongatótól, mire végre vette a bátorságot és lesújtott a fadarabbal. Mr Holman egy pillanat alatt a földön feküdt. Liam megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és egyből odafutott hozzám. Harry egyik lábát Mr Holman testére rakta, ezzel is megakadályozva a szökését.

 - Jól vagy Roxy? Annyira sajnálom. Már megint nem vigyáztam rád - sírt Liam és átölelt.

- Semmi baj. Nem a te hibád, én nem voltam elég figyelmes - zokogtam én is.

Liam elkezdte rólam lefejteni a többszörösen megcsomózott kötelet, mire percek múlva már szabadon megölelhettem újra a bátyámat. Harry még mindig őrizte az elrablóm, és elkaptam tőle egy fél mosolyt amit nekem küldött. Visszamosolyogtam köszönet képpen, de tudtam, hogy ezt nem lehet egy mosollyal elintézni. Rettentően hálás voltam mind a kettőjüknek, hogy megmentettek.

Harry odadobta Liamnek a pulcsiját, ekkor vettem észre, hogy még mindig félmeztelenül vagyok, kicsit szégyenlősen vettem el Liamtől a ruhadarabot, majd felvettem.

- Mit csináljunk ezzel a patkánnyal? - mondta dühösen Harry.

- Hagyjuk itt - javasoltam.

- Kikéne nyírni, azt érdemelné ez a szemét! - sziszegte Liam.

- Persze hogy lesüllyedjünk az ő szintjére? - kérdeztem.

- Nekem van egy ötletem. -nézett ránk Harry - Kötözzük ki, és hívjuk ki a rendőrséget rá egy fülkéből. Na?

- Nem is rossz ötlet. De ezzel még nem lesz vége, lehet újra megkeres majd minket. - mondta Liam.

- Kérlek Liam, felejtsük el, bízzunk benne, hogy békén hagy minket. Kössétek ki és menjünk mert nagyon fáradt vagyok.

A fiúk megkötözték, majd sietősen elhagytuk a raktárat, kívülről nagyon nagy volt ez az épület, de az is látszott rajta, hogy elhagyatott volt, ezért is választotta ezt Mr Holman. Harry és Liam átkaroltak úgy sétáltunk az autóhoz. Harry vezetett, Liammel hátraültünk, az ölébe hajtottam a fejem és nemsokára el is aludtam, testem már szinte teljesen megnyugodott, azt hittem pár órája, hogy itt a vég, és nem élem túl, de van két bátor fiú aki szembeszálltak értem mindennel és megmentettek, ezért örökké hálás leszek nekik.

Arra ébredtem, hogy becsukódik az egyik ajtó, Harry szállt be. Álmosan tekintettem Liamre.

-Harry felhívta névtelenül a rendőrséget, ne aggódj - mosolygott kedvesen.

Harry hazavitt minket, Ő is kiszállt, muszáj volt neki megköszönnöm amit értem tett. Intettem Liamnek, hogy pár perc és utána megyek, így kettesben maradtam Harryvel.

- Nagyon köszönöm amit értem tettél, megmentetted az életem. - néztem gyönyörű zöld szemeibe.

- Ne köszönd, nem is tudom mi lenne ha elveszítenélek. - feszült meg az arca.

Azt vettem észre, hogy szemei egyre jobban csillognak, elérzékenyült, de nem folyt le az arcán semmi, mert gyorsan pislogni kezdett, így hamar eltűntek az érzékenységét elárulni kívánó cseppek.

 - Harry, én nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg - haraptam az ajkaimba zavartam.

- Egy esély, ez az amit kérek.

Végig simítottam a fején lévő sebet, ahol a vér már megalvadt, erre ő kicsit felszisszent, egy picit belepirultam ebbe a jelenetbe, majd válaszoltam neki.

- Ha tényleg komolyan gondolod akkor rendben. De ígérd meg, hogy nem okozol több csalódást, mert én azt hiszem hogy..

Itt felemelte az állam, lassan felém közeledett ajkaival, a szívem dörömbölt, azt jelezve, hogy a testem minden porcikája akarja Harryt, mindenhogy, minden hibájával együtt. De ez nem ilyen könnyű sajnos. Nem szabad, hogy a szerelem elvakítson.

- Én is szeretlek Roxy - suttogta az ajkaimba.

Gyengéd csókot lehelt rájuk, és újra a szemembe nézett, zöld írisze csillogott akár a frissen hullott hó, gyönyörű volt. Gyomromban a pillangók szabad utat követeltek, tudtam, ez a szerelem, és mindenem őt akarja, most már biztos voltam benne. Fülem mögé fésülte a hajam, és még egy csókot adott, de ezúttal a homlokomra.

- Köszönöm - suttogta.

- Mit?

- Az esélyt. Mindennél többet jelent.

El kellett válnunk, mert Liam kopogott az ablakon azt jelezve, hogy elég volt az édes kettesből. Rámosolyogtam Harryre búcsúzásképpen, és az ajtó felé indultam, ő még mindig a kocsiját támasztotta és leste minden lépésem, hátrafordultam és mosolygott rám, azzal a szívet melengető kedves mosollyal.

- A pulcsid! - mutattam a ruhadarabra, ami ballonként terült a testemre.

- Maradhat - legyintett.

Ahhoz képest, hogy elraboltak és azt hittem vége mindennek, nagyon boldog voltam, lehet nem kéne ennyire hiszékenynek lennem, de Harry egyszerűen megőrjít, minden egyes szó , minden pillantás amit nekem intéz, kiveri nálam a biztosítékot, de jó értelemben.

Boldogan léptem be az ajtón, Liam már várt rám, és komolyan nézett. Megcsóválta a fejét, és szorosan megölelt.

- Tényleg nagyon sajnálom, ezentúl soha nem mehetsz egyedül soha, megértetted? - mondta elcsuklott hangon.

- Én is sajnálom - hajtottam fejem a vállába.

- Harryvel biztos akarod ezt a kapcsolatot? Mert már nem egyszer vágott át! - váltott témát.

- Liam, úgy érzem szeretem Harryt, nem szabad elengednem, még soha nem éreztem ilyet egy fiú iránt sem, a félelmem mindig erősebbnek bizonyult, de Harry olyan más, a szívem kiugrik a helyéből ha csak rám néz. Adtam neki még egy esélyt, és bízom benne, hogy élni fog vele.

 - Rendben, én támogatlak, remélem boldog leszel vele. Ha megismered még jobban, rájössz, hogy nagyon rendes fiú, kivéve a csajozós oldalát, de remélem melletted leáll.

- Remélem innentől kezdve jól indul az év  - mosolyogtam.

- Hát ami azt illeti, szerettem volna erről is beszélni...

Beszélgetésünket halk csoszogás szakította meg, a lépcső felé pillantottam és ott állt Hannah, Liam egyik ingében. Szemeim kikerekedtek a meglepettségtől.

- Hát te? - nevettem el magam.