17.Rész -Az elrablás-

 Sziasztok, itt a 17. rész, remélem elég izgalmas lett. Írjatok komit !! puszii 

Lépjetek be a facebook csoportba :)

Mozdulatlanul feküdtem az ágyon, még a levegőt is visszatartottam nehogy észrevegyen Harry, bár ez eleve hülyeség volt, mivel teljesen kirajzolódott a testem körvonala a paplan alatt. Hallottam közeledő lépteit, szívem hevesebben kezdett verni minden lépésével. Az elfojtott sírás előakart törni, de lenyeltem a gyengeségemet jelző könnyeket. Éreztem ahogy leül mellém, egyik kezét végig simította a hátamon, még mindig mozdulatlan voltam, mire Ő megszólalt.

-Nem akartam hogy ezt lásd, nem is tudom miért tettem, egyszerűen csak jól akartam magam érezni ma este.

Csak néztem a sötétséget és hallgattam a szuszogását. Ha most azt várja, hogy a nyakába borulok azt felejtse el, szó sem lehet róla. Most bebizonyította, hogy alkalmatlan egy kapcsolatra, ami azt illeti egy olyan kapcsolatra amiben mi ketten vagyunk.

-Kérlek szólalj meg, ne kínozz a hallgatásoddal. Tudom, hogy hülye vagyok és egy szemétláda, de egy picit sok volt nekem amit mondtál tegnap. Annyira sajnálom, hogy ezt tette veled ez a szemét, és bárcsak elkaphatnám, akkor biztos nem úszná meg egy pofonnal. De meg kell értened, nekem idő kell, hogy elfogadjalak így.

Nem értettem ezt a hablatyolást,mondja ki konkrétan, hogy azért nem akar tőlem semmit mert nem fekszem le vele egyből, annyira feldühített, hogy azon vettem észre magam hogy ökölbe szorul a kezem.

Mivel még mindig nem szólaltam meg így újra neki kezdett.

-Roxy, te egy bámulatos lány vagy és nagyon tetszel. Igazából nem is tudom, hogy mit érzek, eddig soha senkit nem szerettem. Erre megjelentél te, és mindent felkavartál. Talán félek beismerni azt, hogy többet érzek irántad, és nem is az rémisztett meg, hogy nem akarsz velem lefeküdni talán soha, hanem az érzelmeim. Ezek az érzések megrémítenek. Igen, ez a baj, félek magamtól, félek egy komoly kapcsolattól. Te egy rendes fiút érdemelnél magad mellé nem egy ilyen csapongót mint én.

Nagyon meglepett hogy ezeket mondta, de nem tudtam neki hinni teljesen. Mi van ha megint csak szédít, lehet nem is ezt érzi.

Felültem az ágyon és a kintről beszűrődő fény segítségével szemügyre vettem bánatos arcát.

-Ez igaz? - kérdeztem teljes komolysággal.

-Azt hiszem - hajtotta le a fejét.

-Akkor nem is az zavar hogy nem fekszem le veled?

-Csak szerettem volna bemesélni magamnak, hogy ezért taszítalak el magamtól, de rá kell jöjjek, hogy másért.

-Szeretsz? - kérdeztem halkan.

Újra rám nézett, de Ő nem láthatta a szemeimet, így egyik kezét az arcomra tette és próbált volna közelebb hajolni hozzám, de én nem engedtem.

-Válaszolj Harry!

Ebben a pillanatban kicsapódott a szoba ajtaja, felkapcsolta a villanyt és dühös tekintettel bámult ránk a szőkeség.

-Harry, azt mondtad egy perc és lerázod ezt a kis cafkát. Ne foglalkozz már ilyen libákkal gyere már! - nyavalygott közben engem mért végig.

-Ne beszélj így vele, Ő Liam nővére. És most húzz el! - förmedt rá Harry.

-Tudod, hogy mennyire nem érdekel ki ő?! Nekem ne meséld be, hogy ez kell neked - szinte köpte a szavakat Taylor, majd rám nézett. - Azt hiszed Harry melletted fog lenni? Annyi csaja van, hogy a kezén nem tudná megszámolni.

Taylor kiviharzott a szobából, így egyedül hagyott a kínos csendben Harryvel. Egy pillanat alatt elrontott ezzel mindent, éppen kezdtem megenyhülni, erre kiderül, hogy kitudja mennyi csaja van még.

-Szerintem ne magyarázkodj Harry, nekem ennyi bőven elég volt belőled! -néztem rá megbántottan.

Felálltam és elakartam hagyni a szobát amilyen gyorsan csak lehetett, de Ő visszahúzott az ágyra.

-Ne menj, Taylor csak féltékeny!

-Engedj el, elakarok menni! - mondtam dühösen.

-Oké, menj. De amit az előbb mondtam az igaz.

-Szeretsz? - nevette.

-Igen.

-Na persze.

Ismét felálltam és még szaporábbra vettem a lépteim nehogy megint visszatartson, ez volt a legnehezebb döntés amit valaha hoztam, a szívem nem akart elmenni, de a büszkeségem és a tudat, hogy Harry egy sztár, akiért milliók rajonganak, ráadásul kitudja kikkel fekszik össze, arra késztetett, hogy itt hagyjam. Összeszorítottam a szemeimet, hogy ne buggyanjon elő egy kósza könnycsepp sem, mire a nappaliba értem rengetegen voltak, nem is értettem, hogy került ez a sok ember ide, de nem érdekelt, csak az, hogy minél hamarabb haza jussak. Nem találtam Liamet sem Hannaht, gondoltam hazamentek. Felkaptam a kabátom és kiléptem a hűvös éjszakába.

Gondoltam fogok egy taxit, de sehol nem láttam egyet sem, hát persze szilveszter estéje van mit is képzeltem. Elindultam a sötét utcán, már 10 perce gyalogolhattam mikor észrevettem mintha követne valaki, de gyorsan elhesegettem magamban, mikor hátranéztem senki nem állt ott. A telefonom rezgése is megijesztett, ránéztem a kijelzőre, és Harry neve jelent meg. Még azt hiszi felveszem ezek után? Ez nem komplett. Kinyomtam és sétáltam tovább, egyszer csak hangos léptekre lettem figyelmes, hátrakaptam a fejem és megláttam perverz vigyorát, a szám elé rakott egy nedves kendőt, majd elsötétült minden.

*

A szemeim olyan nehezek voltak alig bírtam kinyitni, a helyiség ahol voltam rettentően hideg volt és sötét, egy nagyon pici fény jött be az egyik ablakon. Hirtelen minden eszembe jutott. Mr Holman vigyorgó képe, elrabolt.

A szám erősen be volt kötözve, a kezeim és a lábaim is szorosan egymáshoz volt rögzítve, szinte lehetetlen volt innen kijutnom. Mivel nem láttam az elrablóm egyből mocorogni kezdtem, csak a szökésen tudtam gondolkodni. Hogy lehettem ekkora hülye hogy egyedül merészkedtem ki az utcára?

-A telefonom! - mondtam magamban.

Megörültem, talán még nálam van és értesíthetek valakit. Ránéztem a zsebemre és még ott dudorodott a készülék. Az adrenalin még jobban termelődni kezdett bennem, valahogy kikell szabadulnom, hogy hívhassak magamnak segítséget.

Még el sem kezdtem mocorogni, kinyílt az ajtó, és a hirtelen megcsapott fény elvakított. Felkapcsolta Mr Holman a lámpát, közelebb jött hozzám és ledobott mellém egy üveg vizet, közben végig nevetett rajtam.

-Jó reggelt kicsi Roxy! Ugye mondtam, hogy nem bújhatsz el!? Napok óta figyellek és végre egyedül jelentél meg, megérte annyit várnom rád -vigyorgott.

Próbáltam kiabálni de csak keserves nyöszörgések hagyták el a szám. Erre ő belemarkolt a hajamba lehajolt hozzám, éreztem bűzös leheletét az arcomon és újra vigyorogni kezdett.

-Ne kiabálj úgy sem hallja itt meg senki. Ha észreveszem, hogy bármiben is mesterkedsz azt nagyon megbánod, most nem leszek olyan gyengéd mint régen -suttogta.

Levette a számat leszorító anyagot és durván megcsókolt, azt hittem ott helyben elájulok a félelemtől és az undortól.

-Engedjen el! - mondtam sírva.

-Nem nem, kicsi Roxy, te az enyém vagy! De most el kell mennem, pár óra múlva újra itt vagyok! Ja és, hogy tudd már nem dolgozom az árvaházban, kirúgtak még akkor mikor elszöktél. Miattad! Ezért vagy most itt - nevetett és becsukta maga mögött az ajtót.

Legszívesebben meghaltam volna, nem akartam újra átélni azt amit az árvaházban kellett, még egyszer nem bírom ki ha hozzámérne. Újra az eszembe jutott a telefonom, valahogy ki kell szabadítanom a kezem, hogy segítséget hívjak rajta. Talán egy óráig is küszködtem, a kötél rengeteg helyen belemélyedt a bőrömben, rettentően fájt, de nem adtam fel. Szerencsémre az egyik pillanatban kitudtam húzni az egyik kezem. Azonnal a zsebembe nyúltam és kivettem a telefont, de már jelzett, hogy merülőben van, pánikba estem, az első szám amire rákattintottam Harryé volt, mivel ő hívott utoljára. Idegesen nyomtam be a hívás gombot. Azt hittem már nem veszi fel, de a úgy a 10. csörgésre álmosan vette fel.

 -Igen?

-Harry! Roxy vagyok. Elraboltak, kérlek gyere értem most! Nagyon félek! - mondtam sírva.

-Mi?? Hol vagy most? - kérdezte idegesen.

-Nem tudom, talán egy raktárban.

-Basszus, de annyi raktár van Londonban. Nem látsz semmi ismerőset magad körül?

-Harry, sötét van és ez csak egy dohos helyiség.

-Támadt egy ötletem. Küldj egy sms-t, ne írj semmit, csak kapcsold be a hely meghatározást rajta.

-Jó, de sietnem kell mert mindjárt lemerülök - mondtam kétségbe esetten.

-Akkor rakjuk le és siess. Ne aggódj megmentelek! - mondta aggódva.

-Tudom - szipogtam.

Leraktuk a telefont, beléptem az sms menübe és elküldtem neki egy üres sms-t, de előtte bekapcsoltam amit kért, csak töltött és töltött nem jelezte, hogy elküldte volna az sms-t. Elsötétült a telefonom, lemerült. Kétségbe estem, hogy vajon elment-e az üzenet. Az egész testem remegett, a telefont visszacsúsztattam a zsebembe. Újra támadt egy ötletem, talán meg is szökhetnék, csak a lábaimat kéne kiszabadítanom, éppen neki láttam volna mikor Mr Holman jelent meg az ajtóban.

-Te meg mit csinálsz te büdös ribanc! - ordította.

-Semmit! - zokogtam.

Odarohant hozzám ismét a hajamba markolt, felállított, és neki vágott a falnak. Beütöttem a fejem, éreztem ahogy a meleg vér lecsurog az arcomon, szédülni kezdtem majd elájultam.

Arra ébredtem, hogy a csuklóm elvan szorítva és nagyon fájt. Kinyitottam a szemem és a kezeimnél fogva fel vagyok kötve. A lábaim éppen hogy csak érték a földet. Mr Holman egy széken ült előttem és vigyorgott. Közben a nyelvével megnedvesítette ajkait úgy méregetett. Lenéztem magamra és azt vettem észre, hogy nincs rajtam a pólóm, csak a melltartóm.

 -Annyira vágytam már rád - mondta perverz vigyor kíséretében.

-Kérem,ne csinálja! - nyögtem halkan.

Felállt közelebb lépett hozzám, végig simogatta a dekoltázsom és beleszagolt a bőrömbe.

-Isteni - mondta áhítattal.

Tudtam, hogy most mi következik, mocskos kezeit végig futtatta az oldalamon, ekkor elsikítottam magam, erre ő befogta a számat.

-Kussolsz! - suttogta.

-Roxy merre vagy? - kiabálta Harry.

Annyira boldog voltam, hogy megkapta az sms-t, próbáltam kiabálni neki, de Mr Holman még szorosabban befogta a számat.

-Segítséget hívtál te kis ribanc?! - sziszegte dühösen.

Hallottam ahogy Harry futott felénk, a szívem a torkomban dobogott, csak reménykedtem benne, hogy nem egyedül jött. Mr Holman az ajtóhoz állt, úgy várta, hogy benyisson. A széket maga fölé emelte, én sem volt rest elkiáltottam magam.

-Ne gyere ide Harry, leakar ütni!

Mr Holman ismét felém közeledett dühösen és leütött, újra elvesztettem az eszméletem.