2013. április 26., péntek

16.Rész -Még sem akar engem?-

Sziasztok! Mivel olyan sok komit kaptam már fel is rakom nektek ma az új részt. Látjátok ha ennyien komiztok azzal meglágyítjátok a szívem és sietek a résszel. Annyit tudnotok kell ez a rész nekem nem tetszik...valami hiányzik belőle, de remélem azért elviselhető lesz nektek. Továbbra is várom a komikat a pipákat és a feliratkozásokat :)


Egész eddigi életemben azt hittem, hogy senkinek nem fogok erről a dologról beszélni, ahhoz képest Liam tudja, és nem sokára Harry is. Neki azért mondom el, mert úgy érzem, hogy őszinte hozzám, és ha így van, nekem sem szabad titkolóznom előtte, főleg, hogy a csóknál nem nagyon mernék és akarnék többet, legalábbis egyenlőre.

Beleharaptam ajkaimba és mellé ültem, Ő kíváncsi tekintettel fürkészte az arcom, hátha valamit leolvashat róla.

-Hallgatlak - törte meg a csendet.

-Szóval, nem is tudom, hogy mondjam, igazából tudd, hogy azért mondom el ezt neked, mert bízom benned, nem tudom azt sem, hogy miért, mert egyik felem tiltakozik, hogy veled legyek, a másik mindent odaadna ezért. Ha tényleg komolyan gondolod velem, és nem csak azt akarod, akkor most elmondok egy titkot.

-Mondtam már Roxy akarlak, minden hibáddal, ami szerintem nincs, egy remek lány vagy, tökéletes vagy nekem.

-Oké, de kíváncsi vagyok mi lesz a véleményed ha megtudod.

-Nyugodtan mondd, gondolom nincs három melled?! De ha lenne is, kit érdekel? - nevetett.

-Harry ez nem ilyen vicces - szomorodtam el.

-Na jó befogom - megfogta a kezem és bele nézett a szemembe.

-Az árvaházban nagyon rossz sorom volt, úgy mint az egyik barátnőmnek Monának is, azt tudod, hogy Ő öngyilkos lett, de azt nem tudod miért. Megerőszakolták Őt, többször is.

Itt síri csend lett, az emlékek hatására kicsordult egy könnycsepp a szemeimből. Harry szorosan magához húzott és megpuszilta a homlokom.

-Várj, még nincs vége. - toltam el gyengéden. - Nem csak Monát....erőszakolták meg. - mondtam halkan.

-Mi van? -ugrott fel az ágyamról.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könnyű lesz kimondani ezt, tényleg segített a lelkemnek hogy, Liam már tudta, Harrynek sokkal könnyebben kiadtam magam.

-Jól hallottad, az igazgató, megerőszakolt engem kétszer is.

-És hol van az a szemét? - kiabálta dühösen.

-Itt a városban.

-Mi??

-1 hete eljött ide, és megfenyegetett, azt mondta nem bújhatok el előle, de szerencsére akkor Liam megmentett.

-Akkor ezért ilyen Liam mostanában, ezért nem akarta, hogy találkozzunk - nézett maga elé.

-Igen, félt engem. De te még így is akarsz engem? Ilyen ....hibával?

-Jaj édesem ez nem hiba, és nem is tesz rosszabb emberré, itt nem te vagy a hibás, hanem az a senkiházi. Csak kerüljön a kezeim közé! - szorosan magához húzott és átölelt.

-Annyira boldog vagyok, hogy elfogadod - hajtottam arcomat a vállába.

-Ez nem kérdés, erről nem te tehetsz, te csak egy ártatlan ember vagy, akit megvédek, mert... mert nagyon tetszel.

 Ismét zöld íriszébe fúródott a tekintetem, egy picit elmosolyodott és lágyan megcsókolt. De most sokkal óvatosabb és gyengédebb volt.

Karjaiban úgy éreztem mintha repülnék. Soha nem hittem volna, hogy átélem ezt a gyönyörű érzést, talán soha nem voltam még ilyen boldog. Igen ez a szerelem, ami részemről feltétel nélküli. Nem tudom Harry mit érez, de azt tudom,  hogy ez a pillanat örökre az emlékezetembe véste magát. Mindennél többet jelent, hogy itt van velem.

-Remélem így már érted miért küldtelek el a múltkor is, féltem attól, hogy nem fogod megérteni ezt az egészet, és nem tudod majd elfogadni azt, hogy félek a testi kapcsolattól. - fejeztem be kicsit belepirulva a szavakba.

Harry arca kicsit megfeszült, mintha arcon csaptam volna ezzel a mondatommal, ha velem akar lenni és tényleg komolyak a szándékai akkor meg kell értenie, én még nem állok készen erre, és nem tudom hogy valaha is készen leszek.

-Ööö, persze megértem - erőltetett egy mosolyt magára és ismét átölelt.

Bárcsak tudtam volna mi járhatott a fejében, nem fogom ezt a témát erőltetni egy darabig, fel kell dolgoznia, hogy én nem fogok egyből lefeküdni vele, bármennyire is elindított bennem valamit az a csók, az emlékezetemben még mindig ott vannak azok a képek, ami ezt a kellemes érzést tönkreteszi.
Percekig csak szorosan öleltem magamhoz, annyira ragaszkodtam hozzá, amennyire próbáltam a fejemből kiverni, annyira akarom most, hogy mellettem legyen.

De kezdek kételkedni, hogy a szavai őszinték voltak, de remélem ezek csak az én fejemben vannak, időt kell neki adnom, hogy elfogadjon így amilyen vagyok.

Megnéztünk egy filmet, de hiába feküdtünk közben ölelkezve, mintha Harry nem itt járna, kicsit aggasztott dolog. A film után Harry azzal az indokkal, hogy van egy két elintézni valója, elköszönt. Sétáltunk kéz a kézben a lépcsőn lefelé, és hallottuk a nappaliból kiszűrődő nevetgéléseket. Egyből megismertem a női hangot, Hannah volt az, azóta nem találkoztam vele, hogy kijöttem az elvonóról, ennek már majdnem 2 hónapja.

 -Hannah hát te? - közeledtem felé mosolyogva.

-Gondoltam meglátogatlak - mosolygott Ő is.

-Látom ti már összeismerkedtetek -néztem rá és Liamre.

-Igen, most volt alkalmunk beszélgetni, a kórházban nem volt. - jött zavarba Liam.

Bemutattam neki Harryt, ezután Harry távozott is, az ajtóban leheltem ajkaira egy gyengéd csókot, majd az autója felé indult.

-Látom kibékültetek. - nézett komolyan Liam.

-Ezt akartad nem? - cukkoltam.

-De igen, csak nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összejöttök.

-Még nem vagyunk együtt.

-Akkor mi volt ez az egész?

-Jaj Liam nem tudom, azt sem tudom Harry mit érez, csak jól érzem magam vele, majd később beszélünk - kacsintottam egyet rá.

Magam után húztam Hannah-t fel a szobámba, neki elmeséltem majdnem mindent, persze a múltamat nem tudja.

-Nem tudom, hogy Harry mit érez, fiatalabb nálam, és talán ez gondot okoz neki.

-Ha szeret téged ez nem gond neki - vigasztalt Hannah.

-Én szeretem, azt hiszem - mondtam halkan mosolyogva.

-Nagyon örülök, hogy végre boldognak látlak, talán ezt az oldaladat  még nem is ismerem, már jobban kedvelem ezt mint a régit.

-Tudnád, én mennyire jól érzem magam így. Soha nem voltam még ilyen boldog.

Miután Hannah elment, Liam beállított a szobámba, kicsit feldúltan.

-Nos itt vagyok,mesélj! - ült le mellém.

-Nincs semmi, csak kibékültünk Harryvel, és csókolóztunk. És elmondtam neki a Mr Holman-os ügyet.

-Mi van? Te beavattad Harry-t is? - csattant fel.

-Igen, mi a baj vele? Szeretem és tudnia kell.

-De nem gondolod, hogy ez korai még? Nem is ismered úgy Harryt. Mi van ha csak játszik veled?

-Hogy beszélhetsz így a barátodról?!

-Nem az számít, hogy a barátom, de ismerem, csak játszik a nőkkel. És nem akarom, hogy veled is ezt tegye.

-Nem vagyunk még együtt, vagy nem is tudom mi ez, de majd kialakul.

-Na mindegy azért elbeszélgetek Harryvel, hogy tudja mit engedhet meg magának.

*
Másnap a 1D házban szerveztek a fiúk egy kis újévi bulit. Nem hívtak meg sok vendéget, csak néhány barátjukat. Már nagyon izgatott voltam, annyira vártam már, hogy meglássam Harryt.
Persze az én kócos hercegem nyitott ajtót nekünk, nem akartam a nyakába ugrani, sőt nem is akartam csókkal köszönni neki, gondoltam majd Ő kezdeményez, mivel még nem járunk nem akartam erőltetni semmit. De Ő csak az arcomra nyomott két puszit és kezet fogott Liammel.

Rosszul esett, hogy nem csókolt meg, de még ez sem szegte annyira a kedvem, köszöntem a többieknek, majd Eleanorral beszélgetni kezdtünk, közben kikészítettük a nasikat az asztalra. Végre megbeszéltük, hogy egy héten belül elmegyünk vásárolni, már több hete húzzuk és össze kéne hozni egy csajos napot. Nagy meglepetésemre fél órával később Hannah érkezett meg, ránéztem Liamre aki csak mosolygott rám. Észrevehettem volna, hogy már tegnap is tök jól elvoltak, és ennek nagyon örülök, legalább egyikőjük sem lesz magányos az este.

Harry mintha kerülgetett volna engem egész este, már kezdtem komolyan aggódni, hogy már nem érdeklem, amióta mondtam neki, hogy nem akarom elsietni a szexet, mintha kicserélték volna.
Éjfél előtt összeszedtem a bátorságom és félre hívtam Harryt, felmentünk az egyik szobába, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.

 -Mi ez az egész? Tegnap még máshogy közeledtél felém. Most meg levegőnek nézel. Még sem akarsz tőlem semmit? - zúdítottam rá a kérdéseimet feszülten.

-Nem erről van szó, nagyon tetszel de még nem tudom mit akarok. - nézte válasza közben a padlót.

-Hmm, szóval gond, hogy nem akarom egyből neked adnom magam?

-Nem, dehogy.

-Harry nem versz át. Fiatal vagy még és neked ez a fontos, de még jó, hogy most kiderült. Azért köszi - mondtam dühösen majd kiszaladtam a szobából.

Feldúltan csatlakoztam a többiekhez, akik már nagyon jól érezték magukat az alkoholtól. Liam észrevette, hogy zaklatott vagyok, és odasietett hozzám.

-Mi a baj?

-Igazad volt. - öleltem át

Nem válaszolt, tudta kiről van szó, könnyeimet visszatartottam, nem akartam mindenki előtt elérzékenyülni. Megláttam Harryt lesétálni a lépcsőn, gond terhelt arccal bámult rám, de nem érdekelt.

Elmúlt éjfél, mindenki koccintott mindenkivel, Zayn még jobban pörgette a lemezeket, remek volt a hangulat, még Liam és Hannah is táncoltak, mindenki kivéve engem. Harryt kerestem a tekintetemmel, de sehol sem találtam. Nagyon fájt, hogy még sem kellek neki, de el kellett fogadnom, ez van. Megittam 2 pohár pezsgőt, egy nagyon picit megéreztem, és ennek hatására elég fáradt is lettem a kedvem még rosszabb lett.

 Mondtam Liamnek, hogy felmegyek az egyik szobába lepihenni, legalábbis ha a zenétől majd tudok akkor alszom is.

Céltalanul bolyongtam a folyosón, nem tudtam melyik szoba lenne a nekem megfelelő, kiválasztottam a sok közül a folyosó végén lévőt. Benyitottam és azt hittem ott rögtön elájulok. A szívem a torkomban dobogott rettentő fájdalom közepette. Ott smárolt Harry egy számomra ismeretlen szőke hajú lánnyal. Az ajtó nyitódására mind a ketten rám néztek. A lányra vetült fény elárulta ki is Ő valójában. Taylor Swift volt az. Hallottam Liamtől mikor még az elvonón voltam, hogy van valami köztük, de utána már nem foglalkoztatott, így el is felejtkeztem róla.

Most már teljesen biztos voltam benne, hogy Harry a szex miatt nem akar tőlem semmit, és emiatt a Swift miatt.

Szemeimből előbuggyantak a sós cseppek, magam után bevágtam az ajtót és kerestem magamnak egy üres szobát, a harmadik próbálkozásra sikerült is találnom egyet. Gondolhattam volna, ahol fiatal tinik szórakoznak ott nem marad el a szex.

Ruhástól befeküdtem az ágyba a paplant magamra húztam, úgy zokogtam tovább. Már semmi esélyt nem láttam arra hogy valaha is szeretni fog engem valaki, mindenkinek gondot fog okozni a testiségektől való félelmem. Percek múlva kopogtak, nem válaszoltam, de az a valaki még így is bejött a szobába.

-Roxy te vagy az? Ha igen, kérlek bocsáss meg.

23 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik...gyors kövit!! :)

    VálaszTörlés
  2. Imádom gyorsan a köviiit :)
    xx

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó lett!!! gyorsan a köviit!!! :))

    VálaszTörlés
  4. Hú, na nézd meg egész nap itt ülök, és csak most látom. Mindegy. Majdnem szétfőztem a tésztát úgy rátapadtam a képernyőre.

    Szóval Harry Az elején... még aranyos volt. aztán kezdtem kételkedni benne, hogy az.

    Liam még mindig imádnivaló.^^ Egyszerűen nem értem:D

    Utána megint Harry, amikor Taylorral fetreng? hát ö... szemét!:D
    De gondolom a végén mégis ő követte Roxyt, ki más kérne bocsánatot tőle? Szóval akkor mégis aranyos? Nahát! :o Kicsit összezavarodtam. Azt hiszem úgy érzem magam most, mintha én lennék Roxy helyében. (és igen ez pozitív, nagyon!)

    Nagyon jó volt ez a rész is!!! <3
    ~xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Bár én nem érzem jónak :( Viszont a tiéd az valami fantasztikus. Szóval ha ezt valaki olvassa nézzen be ide--->

      http://letterstoniall.blogspot.hu/

      nem bánja meg :)

      xx

      Törlés
  5. Ohh myyy Good!!!
    Ha most Hazza-t ismerném az tuti hogy szétrúgnám a seggét!! :)
    Nagyon jó rész lett, és végre Roxy oda adta magát Harrynek, de ez a szemét elcseszte!! AHjjjjj
    Siess a köviviel!

    VálaszTörlés
  6. Szia! Iiiiiiiiiimmmmmmaaadddddoooooommmmm,.azt ahogy irsz, valami elkaprasztato!!!! Mikor hozod a kovit????

    VálaszTörlés
  7. Taylor újabban minden történetben bekavar, amit olvasok... Már kicsit sajnálom, bár tudom, hogy nagyobb swiftie vagyok, mint directioner. (olyan furák ezek a nevek... :-D )
    Na mindegy. Beszéljünk komolyan. Szerettem ezt a részt, nem értem, miért írtad az elején, hogy neked nem tetszik. Az elején Harry persze, hogy hót cuki volt, elvégre meg akarta szerezni a lányt. Aztán jött a hideg zuhany. Ő egy 19 éves fejlődő szervezet, hormontúltengéssel, persze, hogy azt hitte, mindjárt kukachuszárkodhat. A végén gyáltlán nem lepett meg, hogy máshol keresi azt, amit Roxytól (MÉG) nem kap meg.

    Várom a következőt! :-)

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Nem akartam egy ismeretlen lányt belevinni, egy picit hű maradtam a valósághoz hogy Taylort tettem bele.
      Hát Harry még maga sem tudja mit akar.. lehet kéne az Ő szemszögéből is írnom, de megfogadtam ezt a blogot csak Roxy szemszögéből írom...
      xx.

      Törlés
  8. Nagyon jó lett! Hogy ez a Taylor mindenhol ott van?! (és most inkább a valóságra értem) De így kicsit izgalmasabb lett a rész! :D várom a folyatást! Siess! :)

    VálaszTörlés
  9. jajj szornyen joo... imadom a blogod a kedvencem <3 alig varom a kovit :) siess vele ;)
    puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, és ha tényleg a kedvenced annak nagyon örülök <3

      Törlés
  10. Áááááááááh, imádom a blogodat! :)) Harry-t legszívesebben tarkónbasznám (elnézést a kifejezésért:D) egy szív alakú szeneslapáttal. :DD Várom a következőt! :)
    RealAlexa.:) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszi. Hát igen Harry most egy kicsit fura, de ígérem nem sokára megjön az esze :)
      xx

      Törlés
  11. Nem tudja, hogy mit akar? Ez most komoly. Kisfiam Harry szedd össze magad hamar, mert ha nem, nem leszünk jóban. Amúgy imádtam ezt a részt is. Mindig olyan izgalmas. Puszi ××

    VálaszTörlés