2013. április 10., szerda

10.Rész - Két szingli -

 Sziasztok! Arra kérek mindenkit hogy írjon kommentet, kíváncsi vagyok a véleményeitekre. Iratkozzatok fel. Jó olvasást :)



 Reggel korán felkeltem, még mindig az este hatása alatt voltam. Harry helyet kapott a vendég szobában, mert ilyen állapotban akármilyen dühös is volt rá Liam, nem engedte el, de azt kikötötte bátyuskám, hogy zárjam éjszakára magamra az ajtót, nehogy a jómadár letámadjon éjszaka. Szót fogadtam neki.

*
Miután futó cuccba öltöztem kisettenkedtem a saját szobámból, - ez elég vicces volt- hogy még véletlenül se fussak össze Harryvel.

Ahhoz képest, hogy karácsony előtt voltunk 1 héttel remek idő volt kint, egy pulcsit kaptam magamra egy meleg mackó nadrággal, és így léptem ki az utcára. Megfogadtam az elvonó után, hogy egészségesen élek, és sportolni fogok, hogy ne lustuljak el. Ráadásul most nagyon jól jött ez a kis futás, ki kellett szellőztetnem a fejem.

Már 10 perce futottam, a tüdőm már vészesen kapkodta a levegőt, mivel ez eddig nem tartozott az életemhez, a testemnek hozzá kellett szoknia a sporthoz.

  De akármennyire is fájt a tüdőm, futottam. Talán nem volt annyira jó ötlet, mert újabb 10 perc elteltével a szívem szúrni kezdett. Leültem egy padra, próbáltam kihúzni magam de egyáltalán nem lett jobb, még soha nem volt ilyen fájdalmam. Nagyon megijedtem de azért annyi erőm volt, hogy mély levegőket vegyek, így pár perc múlva elmúlt a fájdalom. Sétálva indultam haza, nem akartam kockáztatni egy újabb szúrást, de betudtam az előbbit a megerőltetésnek, hisz pár hónapja újra élesztettek.

Úgy fél óra elteltével a ház előtt voltam, meglepődtem, hogy ekkora távot lefutottam, de igazából nem is figyeltem az utat, mert Harry beszólása járt a fejemben. "Ahhoz képest hogy drogoztál csini vagy" . Ez egy bunkó, pedig elsőre tök szimpatikus volt, na mindegy a jövőben jobb lesz ha elkerülöm.

Bajlódtam egy kicsit a kulccsal, majd kinyitottam az ajtót. Nekem is nagy szerencsém volt, a kis bozontos éppen akkor sétált le a lépcsőn, mikor levetettem a cipőm. Úgy tettem mint aki észre sem veszi. Emelt fővel sétáltam a konyhába egy pohár vízért, hallottam, hogy utánam jött.

-Jó reggelt! - köszönt mély álmos hangon.

Rá sem néztem csak lehúztam az italom. Elmentem mellette mintha ott sem lenne. Erre Ő visszarántott, úgy, hogy neki csapódtam, arcunk 10 centire lehetett egymástól és mélyen a szemembe nézett.

-Áúú. Te normális vagy? Mégis mit képzelsz magadról? - löktem el.

-Neked meg mi a bajod? - nézett rám dühösen.

-Hogy mi a bajom?- nevettem el magam. - Nem emlékszel, hogy megakartál fektetni? És paraszt is voltál, egy elkényeztetett sztárocska vagy. Ha nem bánod felmennék a szobámba, valahogy hánynom kell a pofidtól, jaj de hülye vagyok, hisz te már tegnap lehánytál. Na Isten veled. - sarkon fordultam miután végig mértem Őt.

Alapvetően egy kedves lány vagyok, azt hiszem. De Harry kihozott a sodromból, engem nem izgat, hogy ittas volt és nem emlékszik, vállalja a következményeit amiért ekkora tuskó volt. Nem omlik mindenki egyből a karjaiba ha elereszt egy bókot, sőt nekem egy kicsit sok is volt az a bók. Egy tapló amiért nem vette figyelembe min mentem keresztül.

Feldúltan rohantam a szobámba, és újra elfordítottam a kulcsot, kizárva így Harryt.

-Kérlek engedj be. Én nem akartalak megbántani, csak a pia szólt belőlem - szólt kérlelően miután felsétált a szobám elé.

-Takarodj innen! Nem vagyok kíváncsi rád. Tudom, hogy elbaltáztam az életem, de egy pisistől nem szorulok kioktatásra. És most húzz el!

-De mit mondtam még? Legalább tudjam, hogy miért haragszol rám.

-Csak annyit, hogy szép vagyok annak ellenére, hogy drogoztam. Hát köszi, szép kis bók. - ordítottam.

-De tényleg szép vagy - mondta halkan.

Kinyitottam az ajtót, megfogtam a karját és húzni kezdtem a lépcső felé. Nem ellenkezett, ha akart volna könnyedén egy érintéssel a földre lökhetett volna.

Teljesen a bejáratig fogtam Őt, levettem a kabátját és neki dobtam.

-Most menj el! Nem akarlak látni soha többet! - néztem igéző szemeibe.

Csalódottan vette fel a kabátját, és közelebb lépett hozzám, én hátra léptem egyet. Látta, hogy nem akarom, hogy hozzám érjen így az ajtóhoz sétált, de mielőtt kilépett volna rám nézett.

-Sajnálom, tudom, hogy mekkora hülye vagyok ha iszom. Remélem eltudod felejteni.

-Jó, ne jártasd a szád, menj! - és rácsaptam az ajtót.

Tudom, nem érdemelte meg, hogy így bánjak vele, de mély pontomat érintette meg, tisztában vagyok vele, hogy sok hibám van, de engem senki ne nézzen egy olcsó ribancnak. Legalább Liamet tisztelhette volna azzal, hogy békén hagy engem, az sem érdekel, hogy ittas volt.
Pedig annyira tetszett, de a tegnapi akciójával elrontott mindent.

-Mi volt ez a kiabálás? - sétált Liam a lépcsőn lefelé.

-Csak kidobtam Harryt -válaszoltam.

-Elmondod végre, hogy mivel bántott meg?

-Nem érdekes, egy érzéketlen ember és nem akarom látni többet.

-Hidd el, nem akart megbántani, ha iszik akkor nem önmaga. Majd rájössz milyen jó fiú Ő valójában.

-Hát ez az, hogy fiú, egy kisfiú, aki csak magával törődik! - néztem duzzogva.

-Remélem nem fogtok veszekedni többet, béküljetek ki kérlek. Mind a kettőtöket szeretlek. És még egyszer mondom, Harry egy remek ember, csak sajnos te hamarabb ismerted meg az ittas változatot.
Megcsóváltam a fejem és átöleltem, hogy véget vessek a Harryről való társalgásnak.

-Tényleg akkor Danielle óta nincs is barátnőd? - néztem rá.

-Nem, most nincs senki, és szerencsére Őt is kivertem már a fejemből. De, nem is akarok barátnőt, jobb ha a zenélésre koncentrálok.

-Hát jó te tudod, de azért nem akarom, hogy egyedül legyél.

-Nem fogok nyugi. Amúgy mit szeretnél csinálni ma? - érdeklődött.

-Hmm nem is tudom, de most elmegyek tusolni mert futottam egy kört a közelben.

-Tényleg? Hívhattál volna engem is! - mosolygott.

-Oké majd legközelebb. Ha végzek a tusolással megbeszélhetjük mi legyen a mai program a szingli tesóknak - vigyorogtam.

*
Úgy döntöttünk, hogy megiszunk valamit a közeli Starbucks-ban. Csak beszélünk majd az élet nagy dolgairól és lazulunk. Már amennyire egy híresség elvegyülhet az átlag emberek között, én nem kicsit tartottam tőle, hogy letámadnak minket, de Liam megnyugtatott, hogy egy nagy napszemüveg bármire képes. Na persze télen napszemcsi, azért a rajongók sem hülyék, na mindegy belementem.
Pár perc kocsikázás után megálltunk egy Liam szerint nem annyira forgalmas Starbucks előtt. Az a nem annyira azt jelenti, hogy csak minden második ember lép a lábadra. Mind a ketten felvettünk egy-egy hatalmas szemüveget, már akkor teljesen hülyének éreztem magam mikor még csak a kocsiban ültünk.

-Liam ez a szemüveg túl nagy nekem, ráadásul sárga, honnan szerezted?

-Azt hiszem valamit promóztunk és akkor kaptuk, de csak dísznek van a kocsiban.

-Ja és vegyem fel Én ezt a ronda szemüveget?! - nevettem.

-Na jó ne hisztizz cseréljünk! - vette ki a kezemből a ritka ocsmány szemfedőt.

-Na ez már sokkal jobb. - felvettem a sokkal trendibb szemüveget és megvizsgáltam magam a tükörben. - Most már mehetünk.

 A láb taposós embereket sikeresen kikerülve sasszéztunk be az  asztalokhoz. A legeldugottabb sarkot szemeltük ki magunknak. Leültünk, és egyből rendeltünk két habos forró csokit. Ez lett a kedvenc italom miután elszöktem az árvaházból, ott soha nem kaptunk ilyesmit.

-Na mesélj, Harry kivételével, milyennek látod a srácokat? - kezdett bele Liam.

-Aranyosak, Louis nagyon rendes, Ő legalább felfogta milyen érzékeny nekem a drog téma, persze nem úgy mint Harry.

-Azt mondtad nem akarsz Harryről beszélni - mosolygott sokat mondóan.

-Nem is akarok - fordítottam tekintetemet az ablak felé.

-Bejön? - kérdezte másodpercek múlva.

-Mi? Hogy nekem? Hogy kérdezhetsz ilyet? - keltem ki magamból.

-Huh, azért ne vedd a fejem, de ez a kirohanás elárult mindent - szürcsölt egyet a csokijába és sokat mondóan mosolygott az orra alatt.

Megforgattam a szemeim és elnevettem magam, majd kortyoltam egyet én is a meleg italból.

-Na jó, helyes fiú, mármint külsőleg, szép a szeme, a mosolya, na és a hangja elképesztő - itt rájöttem, hogy túl sokat fecsegtem.

-Wow! Ez tömény volt és kielégítő.

-Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit oké? - bokszoltam egyet a vállába.

-Oké, bennem megbízhatsz nem szólok egy szót sem senkinek. De azért mégsem olyan kisfiú ez a Harry ha ekkora benyomást tett rád, tudhat valamit - kacsintott.

-Jaj fejezzük be, nem akarok tőle semmit. Tegnap elrontott mindent.

Egy vaku villanásra figyeltünk fel az egyik oldalról, persze amilyen hülyék voltunk levettük a szemüveget.

-A francba, nem hiszem el, hogy sehol nincs nyugtunk - fizettünk majd a kijárathoz siettünk.

Egy paparazzi állta az utunkat, Liam szorosan fogta a kezem, én a háta mögé bújtam, úgy vártam, hogy indulhassunk.

-Elengedne minket?- sziszegte Liam dühösen.

-Persze, csak lenne pár kérdésem - válaszolt önelégült mosollyal az arcán a fotós.

-Nem válaszolunk semmire, hagyjon minket!

Liam egy aprót lökött a kíváncsiskodón és kisétáltunk az autónkhoz.

-Várjanak... Ugye Ön Liam Payne nővére? Kérem mondja el miért kezdett el drogozni talán, megviselte, hogy elveszítette a testvérét az X Factor után? Ezért menekült a tiltott szerekhez? - még egy ilyen pofátlan paparazzit, ráadásul egyfolytában kattogtatta a gépét.

Helyettem Liam válaszolt, kezeit kitépte az enyémből és közelebb lépett a fotóshoz.

-Magának mi köze van ehhez? Nagyon ajánlom, hogy sehol ne tegye közzé ezeket a képeket vagy magára akasztok egy húzós kis pert. Megértett engem? - arca már szinte súrolta a fotósét.

-Liam hagyd, menjünk! - megragadtam a kezét és a kocsi felé húztam.

Szerencsére hallgatott rám, és egy utolsó szúrós pillantást vetett a megrettent emberre, majd beszálltunk az autóba.

-Annyira sajnálom Roxy - szorította a kormányt idegesen.

-Semmi baj, túlélem - megnyugtatásként megsimogattam a vállát.

-Nem akarom, hogy bajod essen a hülye média miatt, megvédelek bárkitől, ha kell verekszem is - nézett rám a piros lámpánál.

-Azért arra remélem nem kerül sor. Te egy nagyon jó testvér vagy Liam, nagyon szeretlek, és Te vagy az egyetlen férfi akiben feltétel nélkül megbízom.

16 megjegyzés:

  1. Remélem minden rendbe jön,és összejönnek :3 jó lett,siess a következővel :D

    VálaszTörlés
  2. Úúúúú ez nagyon jóóó!! És bejön neki Hazz!! Ááááhh!! Már várom mi lesz a sorsuk!! :)) És persze a többi srácnak!! :DD

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jooo. Imádom a blogod. Kiváncsi vagyok a folytatásra. Siess a kövivel. <3< <3

    VálaszTörlés
  4. Óóóó, hát Harry akkor itt sem arat nagyobb sikert, mint nálam, ezt jó látni! :-P
    Kíváncsi vagyok, hogy jönnek össze, és arra is, hogy akkor most ki is lesz Liam barátnője? Mert ugye ez most nyitott kérdés, szóóval lesz :-) Én szívesen jelentkezem a posztra! :-P

    Gyorsan a következőőt! :-)

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietek ahogy tudok :) Hát igen Harry még nem lopta be Roxy szívébe magát, talán nem elég az aranyos pofi :D

      Törlés
  5. Yeah:D Vegre jo helyrol kommentelek:DD Szoval akkor... alakuljon mar az a Harry & Roxy paros:D persze jo beszel... nalam meg a 14. nel sincsenek egyuttt:D na mindegy... SIESS!
    xxx

    VálaszTörlés
  6. Baromira tetszett :) és a vége amikor mondta Liam hogy akár verekszik is érte akkor elolvadtam, bár értem tenné mind ezt! :))) remélem Roxy és Hazza közt minden rendben lesz :))) siess!!!!! Xoxoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii :) majd egyszer rendbe jön minden :) addig is lesz még egy-két veszekedés :)

      Törlés
  7. Lesül a bőr a képemről... Minden nap itt töltöm a fél napom, ha nem többet, és csak most veszem észre. Kell valami értesítő alkalmazás...
    Szóval, volt egy kedvenc részem... "valahogy hánynom kell a pofidtól, jaj de hülye vagyok hisz te már tegnap lehánytál. Na Isten veled." - Egyszerűen imádtam!
    Tetszik, hogy kéreti magát a csaj, de még a hülye is látja, hogy teljesen oda van. Ja, és az osonós Harry kép... Olyan sunyi... Egyszerűen nagyon aranyos!!!:D
    Hihetetlen, hogy ez a Liam milyen jó testvér. Örülök ennek a dolognak. Örülök, hogy így a középpontba helyezted a kapcsolatukat, így ő is kap egy kis teret.
    Szóval... megpróbálok szerezni valami értesítő alkalmazást, mert mindig elkések...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a komit :) Azért is írtam twitterre neked mert hiányoltalak :D sztem nem kell alkalmazás, elég ha néha a cserékre pillantasz és ott kirakja ha frissítettem :)
      Örülök hogy írtál pusziiiiiii :)

      Törlés
  8. Wáááá imádom ezt a blogot ^^
    Nagyon jó a sztorija, mindig pörgős, sosem ül a történet. Most kezdtem el és alig bírom abba hagynii<3
    Csak így tovább:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3 Örülök, hogy tetszik neked. :)
      xx

      Törlés